„Az egyetemes erőszakmentesség ethosza önmagának mondana ellent, ha erőszakkal próbálna magának érvényt szerezni. A vallások az intoleranciát és a vallási erőszakot nem önmagában az univerzalizmusukkal szítják fel, hanem csak akkor, ha exkluzivitásra és terjeszkedésre hajlanak. De utóbbiak nem szükségképpen következnek a vallások univerzalizmusából, hanem a képviselt vallási meggyőződésekből erednek.”
„Hogyan képviselhetjük a Szentírás Isten által kinyilatkoztatott, felülmúlhatatlan igazságát anélkül, hogy a fundamentalizmus tévútján indulnánk el?”
„Ami Luthert és a reformáció 500 évvel ezelőtti indulását illeti: nem az a teendő, hogy elmeséljünk egy másik történetet, hanem az, hogy ezt a történetet másképpen meséljük el, ti. olyan történetként, amely többé már nem elválaszt, hanem összefűz bennünket.”
„A politika se nem a vitathatatlan tudás, se nem a tiszta szubjektív vélemény rendjéből való: az egymást kölcsönösen korrigáló és kiegyensúlyozó, megindokolt meggyőződések konfrontációjából áll. Kormányozni annyi, mint megalapítani egy ideiglenes prioritásrendet a jó kormányzás céljai között. A konszenzus mindig ideiglenes, és nem vethet véget az elengedhetetlen és teremtő nézetkülönbségnek.”
A szeresd felebarátodat, „mint önmagadat” parancsát hamisan értelmeznénk, ha úgy értenénk: előbb önmagunkat kell szeretnünk, majd pedig ugyanolyan mértékben a felebarátot is. Az Isten irántunk érzett végtelen szeretetébe vetett hit mindenképpen feleslegessé teszi ezt az önszeretetre irányuló, kudarcra ítélt próbálkozást, hiszen a vele való közösségben már hosszú-hosszú ideje és mindörökre általa szeretettnek és az Ő védelmében részesülőnek tudhatjuk magunkat, s ezért nem kell többé az önmagunkért érzett félelem hatalmában élnünk.
A bibliai hit középponti tétele, hogy Isten kiválasztotta a zsidó népet a világ végezetéig. Az a tanítás, hogy e kiválasztás már elvesztette teológiai jelentőségét, a keresztények számára is feldolgozhatatlan problémát jelentene, mivel az Isten ígéretébe vetett bizalmat tenné kérdésessé.
“Aki az evolúciós gondolkodásban kevésbé jártas, alig elviselhető megbántottságot érez, ha az emberi (vagy épp az embertelen) magatartást az állati viselkedéssel hasonlítják össze, vagy akár csak azzal próbálják magyarázni. Bár tulajdonképpen mindig is nyilvánvaló volt, hogy intelligenciánk irányultságát illetően is ösztönvezéreltek vagyunk, ez nehezen elviselhető nárcisztikus sérelem lesz, amint kimondjuk. Sohasem tudtuk igazán megbocsátani Sigmund Freudnak a felismerést, hogy valójában nem vagyunk urak a saját házunkban.”
“Igazság vagy hamisság igazi tétje az, hogy szabadok lehetünk-e vagy szolgaságban szenvedünk. Az a hír, amelyik az előbbihez segít hozzá, jó hír, terjesztésre méltó. Esélyt ad annak megsejtésére, hogy milyen az ország, amelyben a farkas a báránnyal lakik, és a párduc a gödölyével heverészik, és nem ártanak, és nem pusztítanak sehol a szent hegyen.”
„Az új jobboldali mozgalmakkal való áldatlan szövetségek – ez már bizonyossággal állítható – a kereszténység hitelességét évtizedekre képesek lerombolni Európában.”
“A nyugati szellemtörténet egyik fő mozzanatát képezi a valláskritika, illetve Isten megkérdőjelezése. Ennek egy egészséges teológia hasznát is veszi, amennyiben a hozzá intézett kérdésekre meggyőző válaszokat keres. Úgy vélem, hogy ez a tudományos alapállás és ez a történelmi-történeti gondolkodásmód megőrzi Pannenberg teológiáját nemcsak a racionalizmus, de a fideizmus végletétől is. Mondhatjuk, hogy nála éppenséggel a történelmi ráció engedi meg, hogy a hit bibliai fogalma érvényre jusson, és így a lutheri reformáció egyik központi jelszava, a »sola fide« helyes értelmezést kapjon.”
„Az Abszolútum élő és éltető Szó; emberi szavainkat strukturálja, és ezek csak akkor gyümölcsözők, ha tiszteletben tartják minden igazi nyelv alapszabályait; halált hoznak, amint semmibe veszik a hiteles emberi kapcsolatokat, ha elárulják az emberek közötti bizalmat, amely éppen a szóba vetett bizalomra épül.”
“Leibniz olyan világépítményt vázol, amely megköveteli tőlünk, hogy megnyíljunk a másként-lét végtelen lehetőségei felé. Felvilágosít, és ellene van mindenféle redukcionizmusnak. A legtöbb dolgot, amit neki köszönhetünk, még aligha értettük meg annyira jól, mint ő. Itt az ideje, hogy háromszáz év múltán további aktualizálására vállalkozzunk.”
“Minden egyes egyházjogi előírás, rendelkezés illegitim akkor, ha az ember Istennel való közvetlen kapcsolatát akarja meghatározni, mintha ez a kapcsolat a jogi előírások rendszerébe illeszthető lenne. Ezért nem lehet jogi úton előírni az Istenbe vetett hitet, a belé vetett reményt és a neki járó hálát.”
“Küng adminisztratív, jogi, illetve formális teológiai lépéseket sürget; Örsy László könyvét olvasva azonban nyilvánvalónak láthatjuk, hogy ezek – bár szükségesek és fontosak – távolról sem elégségesek.”
“Ha az 500 éves reformációt anélkül ünnepeljük, hogy valóban véget vetnénk az egyházszakadásnak, akkor újabb vétket terhelünk magunkra.”
A Mérleg nyomtatott évfolyamainak letöltése
Hermann-Josef Frisch könyvét Balogh Vilmos Szilárd ajánlja Olvasóink figyelmébe
Boór János recenziója Kurt Flasch “Miért nem vagyok keresztény?” című könyvéről
Élénk vitát váltott ki Ferenc pápa 2016. május 12-ei kijelentése, amikor női szerzetesrendek elöljárói előtt azt ígérte, hogy bizottsággal fogja megvizsgáltatni, miben állt a diakonisszák szolgálata az egyház első évszázadaiban. Ferenc ismét párbeszédet nyitott egy sokak által elintézettnek tartott kérdésben. E tekintetben is fontosnak tűnik az a kutatás, amely a „laikusok” és a „klerikusok” megkülönböztetésére fókuszál, hiszen arra is fényt deríthet, mennyiben szükséges az ordo (vagyis az egyházi rend) szentsége az egyház közösségi élete szempontjából. Az alábbiakban Herbert Haag gondolatmenetét és kutatási eredményeit idézzük.
„A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és karitatív szervezete, az Oltalom Alapítvány, a menekülthullám megjelenésének kezdetétől fogva mind a mai napig élen járt és jár a menekültek humanitárius megsegítésében.” – Egyházfórum-konferencia és a „Fidentia pro ecclesia” emlékérem átadása a Wesley János Főiskolán
2016. április 8-án mutatták be Ferenc pápa Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű, ún. szinódus utáni apostoli buzdítását. A fontosabbnak vélt kritikai reflexiók közt szemlézünk.
„Sok katolikus teológus a fenyegető szankcióktól való félelmében – esetemből is tanulva – alig mert kritikai nézőpontból foglalkozni a tévedhetetlenség ideológiájával, a hierarchia pedig lehetőleg kerülni igyekszik ezt az egyházban és a társadalomban egyaránt népszerűtlen témát.”
Nincs visszajelzés.