A Mérleg főként a kortárs reformteológia, tágabban pedig az egyetemes keresztény gondolkodás legkülönbözőbb területeiről közöl szakcikkeket és ismertetéseket. Tágas horizontja egyedülálló a magyar katolikus sajtóban.
Jézus a szegényeket boldognak nevezi, mert Isten uralmának eljövetele véget vet szegénységüknek, és megalapozza a testvéri világot. A lukácsi szöveg a prófétai hagyományon alapul. A szegénység rossz, és mint ilyen, összeegyeztethetetlen Isten uralmával, a történelembe teljesen betörő és az emberi létet a maga teljességében felölelő országgal.
A szekértáborból, amelyben Róma egyháza a francia forradalom óta elbarikádozta magát, és ahonnan elítélő szózatokat küldött a külvilág felé, a zsinati atyák többezer oldalnyi dokumentumon, tervezeten és módosító javaslaton keresztül találtak vissza az emberekhez és érkeztek el a modern kor kérdéseihez.
A Végtelen vágya mozgatja a véges szellemet. A szellem transzcendenciája, minden végesen túlhaladó dinamizmusa azt az alapvető nyugtalanságot fejezi ki, amely nélkül nem lenne ember az ember.
Hans Küng küzdelmeinek lényeges szerepe volt abban, hogy napjainkra a vatikáni tekintélyelvűséget már komoly eséllyel ellenpontozza a Ferenc pápa által is szorgalmazott szinódusi megújulás.
A valódi áldozat az emberek felé forduló, Istennel szemben tiszteletteljes élet. És erre az áldozatra minden egyes ember képes.
„Jézus azt hirdette, hogy lélekben szegénynek lenni jó, mert így megszabadulhat az ember a bénító önzéstől, és azt is, hogy lesz egy jobb ország, amelyben nem lesznek megalázottak és megszomorítottak, és amelyben nem lesz kizsákmányolás és elidegenedés. Ki ne szeretne egy ilyen országban élni?”
Csak akkor kerülhet sor igazi eszmecserére, ha egyaránt lemondunk a másság előzetes konstrukcióról és az egységmodellekről. Csak így válna szabaddá az út a két vallásban kitapintható különböző vallásfelfogások megvitatása előtt.
A korai kereszténység a zsidó vallás része. A zsidó vallástörténet nélkül érthetetlen és érthetetlen is marad a korai kereszténység kialakulása.
Minél inkább szakralizálják az egyházi cselekvést – és így kivonják a megvitathatóság hatálya alól –, annál kevésbé valószínű, hogy a hívők képesek lesznek elfogadni az egyházi döntéseket.
„az induló harmadik évezred egyik – csendességében – kiemelkedően fontos hittörténeti és teológiai eseménye”
Valódi ökumenikus párbeszéd és az ortodoxiával való közösség nehezen képzelhető el anélkül, hogy Kirill, az Orosz Ortodox Egyház vezetője hihető jelét adná megtérésének.
A németországi katolikus egyház Szinodális Útja mind a tárgyalt témák szempontjából, mind pedig folyamatát tekintve az egyetemes egyház nagy jelentőségű eseménye. A hatalommal való visszaélés és a szexualizált erőszak botrányára adott válasz, amely figyelembe veszi és megvizsgálja a visszaélést elősegítő és lehetővé tevő mögöttes kulturális és strukturális tényezőket. A papság hatalmához és nemiségéhez, életéhez és önértelmezéséhez, valamint a nők egyházi szerepvállalásához való viszony ugyanúgy az egyház megújulásának központi – ezért a jövőben immár megkerülhetetlen – kérdése, mint az egyházi nézetegyeztetés és határozathozatal mindenki részvételén alapuló és átlátható formája. A tanulmány a világméretű kihívások és az egyház, illetve a társadalom egységét fenyegető, növekvő mértékű megosztottság tágabb összefüggésén belül tárgyalja a szinodalitás kérdését.
„Az, hogy Jézus Krisztus szentségi képviselete csak a férfiakat illeti meg, a papi tisztségről és a szentségek teológiájáról való gondolkodás ama megújulásának előterében, amely a II. vatikáni zsinathoz és a zsinat utáni jelentős dogmatikai és pasztorálteológiai kezdeményezésekhez kapcsolódik, ma már nem elfogadható.”
A spirituális megújulás igénye nem áll ellentétben a szerkezeti reformmal. Ellenkezőleg: a lelki megújulás lehetővé teszi a strukturális kérdések felvetését, nem pedig helyettesíti azokat.
Ha a szinodalitást a stílus kérdésére szűkítenénk, akkor tényleges következmények nélkül spiritualizálnánk a fogalmat. A folyamatban tehát központi jelentősége van a döntések előkészítésének és meghozatalának, következésképpen a struktúráknak, a kötelező jogszabályoknak és a határozathozatal szabályozott eljárásainak.
„…az egyház hálás lehet a kritikus nyilvánosságnak, amelynek hangja elősegítette annak felismerését, hogy a hatalommal való visszaélés – amiként a visszaélés elkendőzése is – ellentmond a jogrend és az igazságosság keresztény és társadalmi értékeinek és normáinak, s nem legitimálható sem egyházjogi, sem teológiai, sem spirituális megfontolásból.”
Az egyházi és egyházon kívüli nyilvánosság jó okkal számít – épp keresztény hitünk gyakorlásának e középponti megnyilvánulása tekintetében – olyan, jól látható előrelépésre, amely hitelesen tanúsítja közös hitünket Krisztusban. A Munkaközösség elkészült javaslata szilárd teológiai keretként szolgálhat a hívők egyéni lelkiismereti döntéséhez, ami alapján kölcsönösen az eucharisztiához vagy az úrvacsorához járulhatnak. Ennyiben iránymutató hozzájárulást jelent a majdani teljes eucharisztikus és egyházi közösséghez.
A Krisztus általi megváltás az eredeti szabadság helyreállítása, miként Pál az alapvető keresztény szóteriológiát összegzi: »A szabadság által szabadított meg minket Krisztus. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok magatokat újra a szolgaság igájába fogni!« (Gal 5,1).
„…a katolikus egyház hierarchikus és centralizált hatalmi képződményei és sajátos struktúrái, mint a cölibátus intézménye, további lehetőségeket kínálnak a szexuális visszaélésekre és mindazok hosszú ideig tartó eltussolására.”
Aki komolyan gondolja, hogy mindenütt „Isten szeme fényét” bántják, ahol népét fenyegetés és üldöztetés éri (vö. Zak 2,12), az a teológiai antijudaizmus minden formáját elítéli.
Szeretettel kívánunk mindenkinek, aki honlapunkra látogat, és minden jóakaratú embernek szép, örömben gazdag ünnepnapokat, 2022-ben pedig Isten áldotta, reményteli esztendőt.
Megjelent a Mérleg 2020-as kötete, többek közt az „Együtt az Úr asztalánál” című, korszakos jelentőségű német ökumenikus dokumentum fordításával.
„…megpróbáljuk a lehető legtömörebben összefoglalni az évszázadok során hozzánk eljutott hagyományt. Igyekszünk a legjobbat megőrizni annak érdekében, hogy a mai emberek egészen más értelmezési horizont mellett is újra meghallják a kereszt és a megváltás eredeti üzenetét.”
„…nyugodtan és bizalommal teszem én is kezedbe a jövőt.
Lehet, hogy még sok év lesz vagy éppen csak néhány hét,
de örülök minden egyes nekem ajándékozott új napnak,
aggodalom és félelem nélkül, teljes bizalommal hagyom rád mindazt,
ami még rám vár.”
A tapasztalat azt mutatja: a péteri szolgálat a mai katolikus egyházban olyan kihívást jelent, amely bárkit megváltoztathat. Aki progresszív bíborosként ment a konklávéra, az konzervatív pápaként jöhet ki onnan (Montini – VI. Pál). Aki konzervatívként ment a konklávéra, az progresszív pápaként jöhet ki (Roncalli – XXIII. János).
Ha valaki önhitten autarkiában él egy korlátozott univerzumban, ahol azt hiszi magáról, hogy mindent ural, akkor megfelelhet ugyan a normalitás meg a társas kapcsolatra készség minden ismérvének, büszkélkedhet a legkülönfélébb hovatartozásokkal, beleértve a vallási és egyházi kapcsolatokat is, de mégiscsak egy „vámpír”
„Szomorúan vettem tudomásul és nem értem a római tárgyalások eredményét. A pápa elítéli azt az embert, akit nem hallgatott meg. A római mondás »audiatur et altera pars« (hallgattassék meg a másik fél is) nem érvényes a pápai Rómában.”
…egyre világosabbá válik számomra, hogy ez a Jézus az egyház számára nem egyszerűen a „katolikusság kialakult valóságának” (Ratzinger) a megerősítése, hanem új meghívás és kihívás. Az egyházakban domesztikált Jézus gyakran egyenesen a vallási-politikai rendszernek, e rendszer dogmájának, kultuszának, egyházjogának mindent igazoló képviselőjeként jelent meg; (…) Mi mindent kellett az egyházban és a társadalomban a kereszténység kétezer éve során legitimálnia és szentesítenie! Mennyire gyakran hivatkoztak rá keresztény uralkodók és egyházfejedelmek, keresztény pártok, osztályok és fajok! Milyen furcsa eszmékhez, törvényekhez, hagyományokhoz, szokásokhoz, intézkedésekhez használták fel!” Ezért kellene emlékeznünk rá, a valódi emberre, Jézusra, aki az egész egyház előtt létezett.
2021. április 6-án meghalt a tübingeni egyetem világszerte ismert professzora, a svájci származású és állampolgárságú Hans Küng. Munkásságát sokan és sokféleképpen értékelték. Egyesek a „jövő katolikusának” tartották, mások csak az egyházi, főként a pápai intézményrendszer kritikusát, megint mások a világvallások közti megbékélés megteremtésének fáradhatatlan munkását, harcosát látták benne.
Személyében a 20. század egyik legjelentősebb katolikus teológusa távozott közülünk. Balogh Vilmos Szilárd tanulmánya a magyar teológia szövegkörnyezetében páratlan kezdeményezés: Küng teljes pályaképének áttekintésére vállalkozik. Az írást folytatásokban közöljük.
Vannak, akik egyszerűen csak örömüket lelik abban, hogy a régebbi rítus szerinti misén vesznek részt, és nem vezérli őket semmi más cél. Az Egyház egészét tekintve azonban az, hogy a régebbi rítus számára nagyobb tér nyílt, elmélyülő konfliktusokhoz és az eucharisztia politizálásához vezetett. A tradicionalista mozgalmak már hosszú ideje szélsőséges jobboldali és tekintélyelvű politikai rezsimekhez kötődtek.
A katolikus egyház jobbszárnyával folytatott színjáték már több mint ötven éve tart. Ez alatt az idő alatt a pápák – VI. Páltól II. János Pálig, és különösen XVI. Benedekig – minden követ megmozgattak, sőt még a hagyományt és az észérveket is csűrték-csavarták, hogy a tradicionalistáknak különleges engedményeket biztosítsanak. A jobboldal viszont minden egyes alkalommal ellenállással vagy lázadással felelt.
A konstantini kor csodálatos vívmányát adta nekünk egyfajta „keresztény világnak”. De a keresztény világ nem az egyház: ez a megkülönböztetés bizonyára nehezen alkalmazható doktrinális és intézményi területen, mégis sürgősen meg kell tenni egy olyan világban, amelynek emberi dimenziói minden oldalról túlmutatnak a Nyugat határain, és amelynek történelme határozottan kivezet bennünket a konstantini kereszténységből.
A vallás újrafogalmazása, identitárius védekezés, populista kísértés… Olivier Roy azt vizsgálja, ami az iszlámmal kapcsolatos vitákban kimondatlan maradt: mi a vallás és a kereszténység helye szekularizálódott társadalmainkban?
2021. április 6-án 93 évesen eltávozott közülünk Hans Küng katolikus pap, tübingeni egyetemi tanár, a katolikus teológia II. Vatikáni Zsinat utáni megújulásának egyik legkiválóbb és minden bizonnyal legismertebb képviselője.
Jézus Istenből, Isten radikálisan felfogott élettelisége felől magyarázza az életet. És a feltámadást nem apokaliptikus módon fogja fel: a feltámadásba vetett reménye teljes egészében abba az összefüggésbe illeszkedik, amelyet őseredeti tapasztalata és üzenete hív létre, és amelyben az élőként jelenvaló Isten már most arra törekszik, hogy jóságával, amely mindenkihez elér, áthassa az emberek életét (miként a kovász a lisztet, a só az ételt, a fény a sötétséget), s hogy vétkükben és halálukban se hagyja elveszni, hanem óvja és megtartsa őket.
„A bűn a legnehezebben definiálható teológiai és erkölcsi fogalmak egyike, ezért az utolsók között kellene felhasználni emberek és emberi együttélési formák címkézésére. Személyeket minősítő általános kategóriának pedig végképp nem nem alkalmas.”
A tanítóhivatal saját tekintélyét ássa alá, ha – miként a szóban forgó dokumentumban – figyelmen kívül hagy és nem sajátít el tudományos érveket.
Hálás vagyok a Hittani Kongregációnak: akarata ellenére prófétai módon rányithatja szemünket a mai egyház küldetésére.
„A mai értelmezésnek – ha nem akarja maga is átörökíteni a hagyományos keresztény zsidóellenségességet – reflektálnia kell arra a különbségre, amely saját helyzetét elválasztja az újszövetségi iratok keletkezési körülményeitől, és figyelembe kell vennie az iratok hatástörténetét.”
„Úgy vélem, ha nem is törvényszerűséggel, de valami állandóval van dolgunk: ahol Rómához fellebbeznek, ott a kisebbség diadalt arat, az egyház pedig egy helyben topog.”
Annak legfőbb okát, hogy az univerzalista vallások miért törvényesítik és ösztönzik oly sok esetben az erőszakot, nem az igaz és hamis vallás minden univerzalista vallásra jellemző megkülönböztetésében vagy a vallások állítólagos irracionalitásában kell keresnünk, hanem a vallások és a politikai hatalom összefonódásában.
„Hogyan lehetséges az isteni Szó univerzalitását partikulárisan érvényesíteni? Miképpen nem fordul az Igazság egyetlensége szellemi diktatúrába? A parancsolat, a mindenkire egyformán érvényes, hogyan válhat kinek-kinek sajátjává?”
„Az isteni bölcsesség nemcsak az emberekben, hanem a teremtés egészében megnyilvánul, és egyaránt támaszkodnunk kell minden létező bölcsességére annak érdekében, hogy rátaláljunk a pusztítástól az élethez vezető utakra.”
Az ókori színdarabokban ilyenkor következett a híres „Deus ex machina”. Nietzschénél a „Homo poeta” az, akire rá van bízva a tragédia megoldása: a derűs fordulat. De most ki jöhet szóba, ha egyszer nem csupán minden istenségről, hanem még az emberi szabadságról is kiderült, hogy puszta fikció, és az egyetlen dolog, ami valódi, a „kozmikus adatfeldolgozó rendszer”?
„Az erkölcsről és az értékekről vallott elképzelések terén sok átfedés volt a nácizmus és a kereszténység között – többek között ilyen volt az antiszemitizmus.”
A józan gondolkodás érdekében folytatott küzdelem egyházi feladat is.
„A valódi irgalom a peremről a középpontba hív.”
Minden vallást mélységesen áthat az integrálás és a kizárás szükséglete és sodró dinamizmusa abból a missziójából fakadóan, hogy ismét hozzákösse az istenséghez az embereket. A természetéből adódik tehát a kirekesztés. Természete szerint totalitárius. Jézus azonban szembeszegül a vallás hegemón igényeivel.
„Megváltoztak a dolgok. Időközben nyilvánvalóvá vált, hogy a nőktől megkövetelt alávetettségre és alárendelődésre nincs egyéb szó, mint hogy rossz.”
„… mélységes aggodalmunknak adunk hangot most megjelenő enciklikájának címadásával kapcsolatban.”
A Dekameron szövegét a beható elemzés egyre inkább olyan ellenprédikációnak mutatja, amely a koldulórend lelkiségének vezérgondolatát, a contemptus mundi [a világ megvetése] motívumot bírálja.
„Azt szeretném indítványozni, hogy szíveskedjék kijelölni a szegények, a menekült családok és más, állandó lakóhely nélkül élő emberek befogadására azt a monumentális római palotát, amely jelenleg a Hittani Kongregáció székhelye.”
„… kiüresíti a vallásokat, blokkolja etikai hatóerejüket, és azt hozza felszínre belőlük, ami veszélyes: ami a vallás árnyoldalán a vallás hatalmi visszaéléseinek maradványaiból még ott szunnyad a történelemben.”
„…közös élményeinkre, ifjúságunk szép korszakára emlékezve, szomorú-boldogan nosztalgiázva…”
Olvasóink figyelmébe
„Minthogy vele együtt szenvedünk, vele együtt meg is dicsőülünk.” Ez az újszövetségi hit, amely minden világi és egyházi látszat ellenére „legyőzi a világot”.
“Mivel rendkívül sokféle szabálytalan emberi léthelyzet van, ezért Ferenc szerint a papságnak azt a kulcsfontosságú elvet kell mindig észben tartania, hogy nem mindenki visel ugyanolyan fokú felelősséget az éppen adott helyzetéért.”
“Ez a nyilatkozat legyen az ölelés jelképe a Kelet és Nyugat, Észak és Dél között, továbbá mindazok között, akik hisznek abban, hogy Isten azért teremtett meg bennünket, hogy megismerjük egymást, együttműködjünk egymással, és egymást szerető testvérekként éljünk.”
“A keresztény üzenet nem tehető utólag Isten szavává, hanem eleve az. Márpedig az olyan kijelentés, amely Isten szavaként érthető az ő önközlése értelmében véve, semmiképp sem lehet hamis. Azért tévedhetetlen, mert benne magában történik az, amiről beszél.”
„Ha az egyház néma marad az érintettek hangjával és tanúságával szemben, nemcsak még egyszer megsebezi azokat, akik különösen nagy gyötrelmet szenvedtek el az egyház képviselőitől, hanem lemond az önmegtisztulás lehetőségéről is bűnének elismerése által, és kizárja azokat, akik Jézus sorsával különösképpen is egybeforrtak.”
„A kúriai dokumentum nem érzékelteti a strukturális bajokat, ezzel leegyszerűsíti a valóságot, és elmulasztja azt, hogy felhívja a figyelmet az emberi beavatkozás lehetőségének objektív korlátaira. A valóságban számot kell vetnünk azzal, hogy a globális pénzügyi piacok működése olyan sok tényező függvénye, hogy az ezekbe való beavatkozás következményei többnyire nem láthatók előre. Aki sikeres beavatkozást, illetve a válsághoz vezető problémák végérvényes megoldására irányuló szabályozást ígér, az vagy nem eléggé hozzáértő, vagy populizmust gerjeszt.”
A forradalom mindenféle „teológia” nélkül is számíthat a keresztényekre, ha az igazságtalanság olyan mérvű, hogy bensőleg forradalmat követel, vagyis más eszközökkel valóban nem változtatható meg. Amíg nem a megígért eszkatológiai országban élünk, addig a valóságos, üdv nélküli helyzet aligha tehető jóvá a kezek „bepiszkolása” nélkül.
„Az egyetemes erőszakmentesség ethosza önmagának mondana ellent, ha erőszakkal próbálna magának érvényt szerezni. A vallások az intoleranciát és a vallási erőszakot nem önmagában az univerzalizmusukkal szítják fel, hanem csak akkor, ha exkluzivitásra és terjeszkedésre hajlanak. De utóbbiak nem szükségképpen következnek a vallások univerzalizmusából, hanem a képviselt vallási meggyőződésekből erednek.”
„Hogyan képviselhetjük a Szentírás Isten által kinyilatkoztatott, felülmúlhatatlan igazságát anélkül, hogy a fundamentalizmus tévútján indulnánk el?”
„Ami Luthert és a reformáció 500 évvel ezelőtti indulását illeti: nem az a teendő, hogy elmeséljünk egy másik történetet, hanem az, hogy ezt a történetet másképpen meséljük el, ti. olyan történetként, amely többé már nem elválaszt, hanem összefűz bennünket.”
„A politika se nem a vitathatatlan tudás, se nem a tiszta szubjektív vélemény rendjéből való: az egymást kölcsönösen korrigáló és kiegyensúlyozó, megindokolt meggyőződések konfrontációjából áll. Kormányozni annyi, mint megalapítani egy ideiglenes prioritásrendet a jó kormányzás céljai között. A konszenzus mindig ideiglenes, és nem vethet véget az elengedhetetlen és teremtő nézetkülönbségnek.”
A szeresd felebarátodat, „mint önmagadat” parancsát hamisan értelmeznénk, ha úgy értenénk: előbb önmagunkat kell szeretnünk, majd pedig ugyanolyan mértékben a felebarátot is. Az Isten irántunk érzett végtelen szeretetébe vetett hit mindenképpen feleslegessé teszi ezt az önszeretetre irányuló, kudarcra ítélt próbálkozást, hiszen a vele való közösségben már hosszú-hosszú ideje és mindörökre általa szeretettnek és az Ő védelmében részesülőnek tudhatjuk magunkat, s ezért nem kell többé az önmagunkért érzett félelem hatalmában élnünk.
A bibliai hit középponti tétele, hogy Isten kiválasztotta a zsidó népet a világ végezetéig. Az a tanítás, hogy e kiválasztás már elvesztette teológiai jelentőségét, a keresztények számára is feldolgozhatatlan problémát jelentene, mivel az Isten ígéretébe vetett bizalmat tenné kérdésessé.
“Aki az evolúciós gondolkodásban kevésbé jártas, alig elviselhető megbántottságot érez, ha az emberi (vagy épp az embertelen) magatartást az állati viselkedéssel hasonlítják össze, vagy akár csak azzal próbálják magyarázni. Bár tulajdonképpen mindig is nyilvánvaló volt, hogy intelligenciánk irányultságát illetően is ösztönvezéreltek vagyunk, ez nehezen elviselhető nárcisztikus sérelem lesz, amint kimondjuk. Sohasem tudtuk igazán megbocsátani Sigmund Freudnak a felismerést, hogy valójában nem vagyunk urak a saját házunkban.”
“Igazság vagy hamisság igazi tétje az, hogy szabadok lehetünk-e vagy szolgaságban szenvedünk. Az a hír, amelyik az előbbihez segít hozzá, jó hír, terjesztésre méltó. Esélyt ad annak megsejtésére, hogy milyen az ország, amelyben a farkas a báránnyal lakik, és a párduc a gödölyével heverészik, és nem ártanak, és nem pusztítanak sehol a szent hegyen.”
„Az új jobboldali mozgalmakkal való áldatlan szövetségek – ez már bizonyossággal állítható – a kereszténység hitelességét évtizedekre képesek lerombolni Európában.”
“A nyugati szellemtörténet egyik fő mozzanatát képezi a valláskritika, illetve Isten megkérdőjelezése. Ennek egy egészséges teológia hasznát is veszi, amennyiben a hozzá intézett kérdésekre meggyőző válaszokat keres. Úgy vélem, hogy ez a tudományos alapállás és ez a történelmi-történeti gondolkodásmód megőrzi Pannenberg teológiáját nemcsak a racionalizmus, de a fideizmus végletétől is. Mondhatjuk, hogy nála éppenséggel a történelmi ráció engedi meg, hogy a hit bibliai fogalma érvényre jusson, és így a lutheri reformáció egyik központi jelszava, a »sola fide« helyes értelmezést kapjon.”
„Az Abszolútum élő és éltető Szó; emberi szavainkat strukturálja, és ezek csak akkor gyümölcsözők, ha tiszteletben tartják minden igazi nyelv alapszabályait; halált hoznak, amint semmibe veszik a hiteles emberi kapcsolatokat, ha elárulják az emberek közötti bizalmat, amely éppen a szóba vetett bizalomra épül.”
“Leibniz olyan világépítményt vázol, amely megköveteli tőlünk, hogy megnyíljunk a másként-lét végtelen lehetőségei felé. Felvilágosít, és ellene van mindenféle redukcionizmusnak. A legtöbb dolgot, amit neki köszönhetünk, még aligha értettük meg annyira jól, mint ő. Itt az ideje, hogy háromszáz év múltán további aktualizálására vállalkozzunk.”
“Minden egyes egyházjogi előírás, rendelkezés illegitim akkor, ha az ember Istennel való közvetlen kapcsolatát akarja meghatározni, mintha ez a kapcsolat a jogi előírások rendszerébe illeszthető lenne. Ezért nem lehet jogi úton előírni az Istenbe vetett hitet, a belé vetett reményt és a neki járó hálát.”
“Küng adminisztratív, jogi, illetve formális teológiai lépéseket sürget; Örsy László könyvét olvasva azonban nyilvánvalónak láthatjuk, hogy ezek – bár szükségesek és fontosak – távolról sem elégségesek.”
“Ha az 500 éves reformációt anélkül ünnepeljük, hogy valóban véget vetnénk az egyházszakadásnak, akkor újabb vétket terhelünk magunkra.”
A Mérleg nyomtatott évfolyamainak letöltése
Hermann-Josef Frisch könyvét Balogh Vilmos Szilárd ajánlja Olvasóink figyelmébe
Boór János recenziója Kurt Flasch “Miért nem vagyok keresztény?” című könyvéről
Élénk vitát váltott ki Ferenc pápa 2016. május 12-ei kijelentése, amikor női szerzetesrendek elöljárói előtt azt ígérte, hogy bizottsággal fogja megvizsgáltatni, miben állt a diakonisszák szolgálata az egyház első évszázadaiban. Ferenc ismét párbeszédet nyitott egy sokak által elintézettnek tartott kérdésben. E tekintetben is fontosnak tűnik az a kutatás, amely a „laikusok” és a „klerikusok” megkülönböztetésére fókuszál, hiszen arra is fényt deríthet, mennyiben szükséges az ordo (vagyis az egyházi rend) szentsége az egyház közösségi élete szempontjából. Az alábbiakban Herbert Haag gondolatmenetét és kutatási eredményeit idézzük.
„A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és karitatív szervezete, az Oltalom Alapítvány, a menekülthullám megjelenésének kezdetétől fogva mind a mai napig élen járt és jár a menekültek humanitárius megsegítésében.” – Egyházfórum-konferencia és a „Fidentia pro ecclesia” emlékérem átadása a Wesley János Főiskolán
2016. április 8-án mutatták be Ferenc pápa Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű, ún. szinódus utáni apostoli buzdítását. A fontosabbnak vélt kritikai reflexiók közt szemlézünk.
„Sok katolikus teológus a fenyegető szankcióktól való félelmében – esetemből is tanulva – alig mert kritikai nézőpontból foglalkozni a tévedhetetlenség ideológiájával, a hierarchia pedig lehetőleg kerülni igyekszik ezt az egyházban és a társadalomban egyaránt népszerűtlen témát.”
Nincs visszajelzés.