Szüksége van-e a kereszténységnek papokra?

A valódi áldozat az emberek felé forduló, Istennel szemben tiszteletteljes élet. És erre az áldozatra minden egyes ember képes.
A valódi áldozat az emberek felé forduló, Istennel szemben tiszteletteljes élet. És erre az áldozatra minden egyes ember képes.
„Jézus azt hirdette, hogy lélekben szegénynek lenni jó, mert így megszabadulhat az ember a bénító önzéstől, és azt is, hogy lesz egy jobb ország, amelyben nem lesznek megalázottak és megszomorítottak, és amelyben nem lesz kizsákmányolás és elidegenedés. Ki ne szeretne egy ilyen országban élni?”
Csak akkor kerülhet sor igazi eszmecserére, ha egyaránt lemondunk a másság előzetes konstrukcióról és az egységmodellekről. Csak így válna szabaddá az út a két vallásban kitapintható különböző vallásfelfogások megvitatása előtt.
A korai kereszténység a zsidó vallás része. A zsidó vallástörténet nélkül érthetetlen és érthetetlen is marad a korai kereszténység kialakulása.
Minél inkább szakralizálják az egyházi cselekvést – és így kivonják a megvitathatóság hatálya alól –, annál kevésbé valószínű, hogy a hívők képesek lesznek elfogadni az egyházi döntéseket.