Jegyzetek

Nyilvánvaló, hogy Ferenc pápa számára a teológia problémája nem annyira az egyházi hivatal ellenőrzésére bízott igazhitűség – a hiányos ortodoxia római felhánytorgatását némiképp ironikusan „figyelemre méltónak” nevezi –, hanem inkább „az Isten népének szituációjától és nyelvétől való eltávolodás”.

A tettek elsőbbsége

Megjegyzések Ferenc pápa 2013 augusztusi interjújához – RAINER BUCHER (MFThK)


Címke: , , , , , ,

„A II. Vatikáni Zsinat az evangélium új olvasata volt a kortárs kultúra fényében” – idézi Rainer Bucher a meggyőződése szerint legfontosabb mondatot Ferenc pápa nemerég közreadott, nagy visszhangot kiváltó interjújából, amelyet a Civiltà Cattolica főszerkesztőjének, Antonio Spadaro jezsuita szerzetesnek adott. [A beszélgetés teljes szövege olaszul itt, rövidített magyar változata itt olvasható.] A neves grazi pasztorálteológus úgy véli, „ez a mondat robbanóanyagként vet szét mindenfajta vitát a folytonosság vagy szakítás hermeneutikájáról” [lásd erről Marianne Heimbach-Steins elemzését], hiszen „az a döntő módszertani fordulatot ragadja meg, amelyet a zsinat az újkori egyházhoz képest jelent, és amely mélyrehatóan avatkozik be a teológia és az egyház operációs rendszerébe. Már nem az egyház ítéli meg kívülről a jelenkort – mintha nem tartozna hozzá –, ellenkezőleg: a jelen és sajátos kultúrája legitim, mi több, üdvtörténeti nézőponból az egyetlen lehetséges hely, ahol az evangélium értelme és jelentősége felfedezhető.

Forrás: „Theologisch-Praktische Quartalschrift” (Katholisch-Theologische Privatuniversität Linz, Bethlehemstraße 20, A–4020 Linz), 161. évf., 2013/1. sz., 20–28. l. Teljes, szöveghű fordítás. A szerző 1956-ban született. Teológus, egyetemi tanár, a Grazi Egyetem Katolikus Teológiai Karán tanít, a Pasztorális Teológiai és Pasztorálszichológiai Intézet vezetője (vö. „Mérleg”, 2007/1. sz., 28. l. és 2008/3. sz., 324. l.).A zsinat „módszertani fordulata (…) a feltáró összefüggések kölcsönösségének körkörös mozgását teremti meg a hagyomány és a vele egyenrangú jelen között. Márpedig ilyen felfedezések csak folyamatszerűen, kockázatok árán, a mindenkor adott helyzetben, cselekvés nyomán születhetnek. Ferenccel ez a zsinati fordulat érkezett el Rómába” – szögezi le Bucher [írásai a Mérleg Online-on: itt és itt]. A zsinati felfogás szerint minden lelkipásztori munka előfeltétele „az evangélium és a jelenkori egzisztencia kreatív és nyílt kimenetelű ütköztetése”. A pápa „tetteivel és szavaival azt a korszakos jelentőségű spirituális, gyakorlati és teológiai kihívást testesíti meg, ami elé a zsinat állít bennünket.”

E kihívásból egyenesen következik, hogy „valamennyi idősík közül a jelennek van feltétlen elsőbbsége. Nagy a kísértés – jelenti ki a pápa –, hogy Istent a múltban vagy a jövőbeli lehetőségek közt keressük. Isten kétségkívül jelen van a múltban, hiszen megtaláljuk őt lenyomataiban, melyeket hátrahagyott. Ígéretként a jövőben is jelen van”. Ámde – fűzi hozzá – „a ‘konkrét Isten’ a mában van, ma jön szembe”, és ez előírja „a katolikus egyház valóságérzékelésének cselekvésre irányuló, feladatvállaló újraformázását”. Az interjút elemző teológus a művészetkkel foglalkozó pápa befogadói magatartására is kitér: nemcsak „Mozart klasszikus katolikus nagyságát és Bachot mint az ötödik (a protestáns) evangélistát ismeri el, hanem Richard Wagnert is, és általában sem fél a »rosszfiúktól«. A művészettől nem pusztán megerősítést vár, hanem a kontasztot és a szenvedélyes vitát is keresi benne”.

A zsinat magától értetődő voltának további következménye „az ortopraxis – az igaz cselekvés – helyzeti elsőbbsége az ortodoxiával – az igazhitűséggel – szemben. A pápa ezt „célzottan és kifejezetten az egyházi tanítás napjainkban legkényesebb és legkevésbé szerencsés területére” utalva jelenti ki. A könyörület előbbvalóságát a zsinathoz hasonlóan a keresztény istenfogalommal és így Isten egyetemes üdvözítő akaratával indokolja. A katolikus egyház alapvető kísértésével, az egyházközpontúsággal szemben azt hangsúlyozza, hogy „minden emberre Isten nézőpontjából kell tekintenünk akkor is, ha valaki messzire távolodott az egyházi előírások szerinti élettől”.

Végül a zsinati kezdeményezésből adódik „az egyháznak mint Isten népének előrangja a hierarchia fokozataihoz képest. A pápa itt az újkori egyháztörténelem érzékeny pontjaira tapint rá: a katolikus egyház foghíjas szinódosi szerkezetére, de éppígy a tanítóhivatal és a tudományos teológia viszonyára is. Nyilvánvaló, hogy számára a teológia problémája nem annyira az egyházi hivatal ellenőrzésére bízott igazhitűség – a hiányos ortodoxia római felhánytorgatását cseppnyi iróniával „figyelemre méltónak” nevezi –, hanem inkább „az Isten népének szituációjától és nyelvétől való eltávolodás”.

Mindez nem jelent mást, mint hogy „Istent Illés próféta enyhe fuvallatában” találhatjuk meg, a bizonyosság és a kétség mindenkor nyitott terében. A pápa ezzel az egyház nagy spirituális hagyományát követi. „Megváltás ez a római teológiának, de azoknak is, akiknek dolguk akad vele.”

Joggal remélhetjük, hogy a pápa olyan mondandót tartogat az egységesült világ számára, amely nagyobb távlatot nyit, mint a kulturális és gazdasági értelemben egyre inkább egyeduralkodó kapitalizmus vagy az erre adott fundamentalista reakciók, és nem vezet vissza – Kurt Appel szavával – „az egyházi és társadalmi konzervativizmus képtelenségébe”, mely szerint „a kapitalista kultúra ürességét a modernség előtti előírásokhoz és identitásformákhoz való visszaétérés töltheti be”.

„Mindig a hosszú életért kellene imádkoznunk, önmagunk és mások számára is, de Ferenc pápa esetében még inkább” – zárja gondolatmenetét a katolikus teológus.

(A kommentár eredeti címe: A „konkrét Isten” a mában rejlik. Teljes szövegét a Münsteraner Forum für Theologie und Kirche [MFThK] német információs portál közli.)

12345

4 csillag az 5-ből. 3 ajánlás alapján

  • A hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.



Ajánlott cikkek: