Publicisztika

Jézus nincs többé „az egyház tanításának szikláihoz láncolva”. Jézus „az idegen, l’étranger, a Másik; többé nem a sajátom, a megfelelő, aki a mindenkori ideológiák transzcendentális alapját veti meg.”

A történeti Jézus-kutatás mint ideológiakritika

Összefoglaló Wolfgang Stegemann Jézus nyomában című tanulmányáról


Címke: , , ,

 

 

Az alábbiakban Wolfgang Stegemann egy rövid tanulmányáról közlünk összefoglalót: a történeti Jézus-kutatás múltjáról és jelenéről szóló dolgozata az Evangelische Aspekte 2013/4. számában jelent meg.

Stegemann (1945) Heidelbergben végezte teológiai tanulmányait. Disszertációjának témája Rudolf Bultmann hermeneutikája; habilitációs munkájában Lukács kettős műve történeti-társadalmi hátterének feltárására vállalkozik. 1979-től rendszeres teológiát és újszövetségi tudományokat tanít Heidelbergben, majd 1984-től 2010-ig az Augustana-Hochschule (Theologische Hochschule der Evangelisch-Lutherischen Kirche in Bayern) újszövetséges professzora.

Néhány fontosabb műve: Der Denkweg Rudolf Bultmanns: Darstellung der Entwicklung und der Grundlagen seiner Theologie, Stuttgart, 1978; Jesus von Nazareth – Hoffnung der Armen (Luise Schottroff-fal közösen írt mű), Stuttgart, 19903; Urchristliche Sozialgeschichte. Die Anfänge im Judentum und die Christusgemeinden in der mediterranen Welt (Ekkehard W. Stegemann-nal közösen írt mű), Stuttgart, 19972

Többek között a Kirche und Israel c. folyóirat szerkesztője.


Forrás: http://www.evangelische-aspekte.de/religion/jesus/die-suche-nach-jesus/


Stegemann tanulmánya legelején leszögezi: a történeti Jézus-kutatás nem tekintheti feladatának a Jézus Krisztusba vetett hit táplálását és az üdvösség reménységének hirdetését. A Jézus-kutatás jelentősége ideológiakritikai funkciójában rejlik.

A szerző felidézi első, ifjúkori találkozását a „történeti Jézus” körüli tudományos vitákkal. Gyülekezeti pásztorának útmutatása akkor tájt két fő tájékozódási pontot kínált számára. A lelkész meleg szavakkal ajánlotta figyelmébe Ethelbert Stauffer Jesus – Gestalt und Geschichte (Dalp-Taschenbücher 332., Bern, 1957.) című monográfiáját (a jézusi tanítást a zsidó tradíció „negatív horizontjaként” interpretáló, lényegében a Deutsche Christen „zsidótlanított” Jézus-képét tovább hagyományozó könyv magyarul is elérhető, ld. Jézus alakja és története, ford. és magyarázatok Varga Zsigmond J., Református Teológiai Akadémia, 19842.). Egyúttal pedig óva intette őt Rudolf Bultmann Jézus-könyvétől (Jesus, Deutsche Bibliothek, Berlin, 1926.).

A tiltó szó ugyan nem is lehetett volna jobb ajánlás, a mű azonban csalódást okozott – emlékezik  Stegemann. A Heideggertől nagymértékben inspirált Bultmann ugyanis könyvében egyetlen szót sem veszteget a teljességgel hozzáférhetetlen „történeti Jézusra”, sőt már az előszóban előrebocsátja, hogy még e visszafogott, csakis a kérügma-kutatásra szorítkozó vállalkozása sem érhet célt, ti. az „eredeti üzenet” nem azonos az elemzései tárgyát képező legősibb hagyományréteggel: könyvének lapjain tehát bátran idézőjelbe tehető Jézus neve.

 

Kudarcba fulladó Jézus-kutatás?

 

A Bultmann-mű megjelenésének idejére a történeti Jézus-kutatás első hulláma már elült. Bultmann a Reimarus (†1768) és Wrede (†1906) munkásságával körülhatárolható másfél évszázad tanulságai alapján – nem elsőként – vonta kétségbe e vizsgálódások értelmét. Martin Kähler már a 19. század utolsó évtizedében amellett érvelt, hogy le kell mondanunk Jézus életútjának rekonstruálásáról, minthogy egyetlen történettudományi szempontból hasznosítható forrással sem rendelkezünk róla (ld. Martin Kähler, Der sogenannte historische Jesus und der geschichtliche, biblische Jesus, Lipcse, 1892), Albert Schweitzer jól ismert kutatástörténeti tanulmányában (Von Reimarus zu Wrede: eine Geschichte der Leben-Jesu-Forschung, J.C.B. Mohr, Tübingen, 1906.) pedig arra mutatott rá, hogy minden eddigi Jézus-portré aktuális teológiai és politikai ideálok lenyomata.

Ha a Jézus-kutatás lehetőségeit mérlegeljük, érdemes szem előtt tartanunk Derrida Grammatológiájának sokat emlegetett szöveghelyét – „il n’y a pas de hors-texte” (nem egészen pontosan: „nincs olyan, hogy szövegen kívüli”) –, avagy éppen Gabrielle M. Spiegel gondolatát: „A szöveg nyelve mögött mindig újabb nyelvek, mindig újabb szövegek rejlenek, amelyek e végtelen regresszusban elérhetetlenné teszik a valóságot” (ld. The Past es Text. The Theory and Practice of Medieval Historiography, The Johns Hopkins University Press, Baltimore and London, 1997, 7-8.). Márpedig a Jézus-kutatás hosszú időn át újabb és újabb kísérleteket tett arra, hogy az irodalom- és forráskritikai vagy a formatörténeti módszer eszközeinek segítségével elhatoljon Jézus saját cselekedeteiig és saját szavaiig, s a szövegek „mögött” végül találkozzon a történeti Jézussal. Persze minden vizsgálódás csakis szövegekre irányulhatott, legyen bár az „a legősibb forrás” (előbb Márk evangéliuma, majd a Q Logia-forrás) vagy a formatörténeti elemzések útján kinyert „legősibb réteg”. E konstrukciók pedig nem tekinthetők a jézusi „ipsissima vox”-nak – írja Stegemann –, hanem legjobb esetben is csak magukban rejtik azt, s további analízisre szorulnak. Ki kellett tehát dolgozni a fő kritériumokat, amelyek alapján „Jézus legsajátabb hangját megkülönböztethetjük mindazokétól, akik a legjobb szándékkal úgy hitték, vele egyazon értelemben beszélnek.”

Végső mérceként régóta az ún. kettős differencia-kritérium szolgált: eszerint Jézustól ered mindaz, ami tartalmilag sem a korabeli zsidóságra, sem a húsvét utáni őskereszténységre nem vezethető vissza. Ám időközben ezzel szemben mérvadóbbá vált az ún. plauzibilitás-kritérium: azt tartjuk hitelesnek, ami Jézus hatásaként válik érthetővé, s ugyanakkor csakis zsidó kontextusban fogalmazódhatott meg (ld. Gerd Theißen – Anette Merz, Der historische Jesus. Ein Lehrbuch, Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 20114, 117.). Egy azonban bizonyos: a legtisztábbnak tűnő „ipsissima vox” sem mentes az interpretációtól és az értelemkonstrukcióktól.

 

A Jézus-kutatás korszakai

 

A Jézus-kutatás történetét jobbára három korszakra szokás tagolni. A Reimarustól Wredéig ívelő százötven év a kutatás első szakasza („first quest”). A második szakasz, az „újrakérdezés” („neue Frage”, „new quest”) korszaka az 1950-es években vette kezdetét Ernst Käsemann kezdeményezése nyomán, s főként a Jézus-kutatás teológiai értelmére helyezte a hangsúlyt. Ma a kutatás harmadik – immár nemzetközivé terebélyesedett (s jórészt észak-amerikai színtéren zajló) – szakaszában („third quest”) járunk, amely az 1960-70-es évek új lendületéből bontakozott ki (s amelynek Wolfgang Stegemann is emblematikus alakja).

E harmadik kutatási szakasz kutatói kiemelt figyelmet fordítanak a Názáreti Jézus zsidóságára. Bármilyen álláspontot képviselt is Jézus korának zsidóságán belül, az zsidó álláspont volt – így a kiinduló tézis, ami merőben új hangütés, állapítja meg a szerző. A megelőző két korszakban Jézus zsidó identitását ugyanis rendre cáfolták, de legjobb esetben is vitathatónak tartották. E korábbi értelmezések szerint Jézus sorsáért „a” zsidókat terheli a felelősség, s a Názáreti igehirdetése mindenekelőtt a zsidó vallás kritikájaként vagy túllicitálásaként/meghaladásaként értendő zsidóellenes tanítás. E tekintetben nagyon megváltozott a kutatás klímája a „third quest” idejére.

A harmadik szakasz megkülönböztető sajátosságának tekinthető a kutatási módszerek spektrumának kiszélesedése is: a tudósok vizsgálódásaikban társadalomtörténeti, szociológiai, kultúrantropológiai szempontokat is érvényesítenek, felismerve, hogy a Názáreti Jézus egy konkrét társadalomban élt, s ennek szociális és politikai problémáira is reagált.

 

Újrafelfedezések és új értelmezések

 

A harmadik kutatási korszak tehát újonnan fölfedezte Jézus zsidóságát, s ez természetesen tanítását is más fénybe helyezi. Vitáit a zsidóságon belüli nézetkülönbségek tükrében látjuk, eltérő Tóra-magyarázatok ütköztetéseként értjük meg. Stegemann Márk evangéliumának a Tóra tisztasági előírásaira reflektáló szövegrészét hozza föl példaként arra, ahogyan a „third quest” új értelemirányokat nyit meg, s alapjaiban gondolja újra Jézusnak a Tórához való viszonyát. A Mk 7,15 nem arról tanúskodik, hogy Jézus eltörli a törvény előírásait (ahogyan rendszerint e verset fejtegetni szokták); hanem azt rója föl vitapartnereinek, hogy előírásaikat kiterjesztik a mózesi törvényen túl is, míg ő szilárdan tartja magát a Tórához.

A kutatás komoly erőfeszítéseket tesz annak földerítésére is, hogy a Jézus-mozgalom szociális/szociológiai szempontból hogyan illeszkedett korának zsidó társadalmába; hogy a speciális galileai viszonyok vizsgálata hogyan segítheti elő a Jézus-követők körvonalainak világosabbá válását. Némelyek szerint a gyorsan romló gazdasági helyzet kulcsszerepet játszhatott a Jézus körül létre jövő csoportosulás – a „szegények mozgalma” – súlyának növekedésében (ld. Stegemann fent említett, Luise Schottroff-fal közösen írt könyvét: Jesus von Nazareth – Hoffnung der Armen), míg Gerd Theißen például a Max Weber-i értelemben vett karizma-fogalom segítségével magyarázza a „radikális vándorcsoport” megszületését, amelynek tagjai szegénységet fogadtak, és „karizmatikus hősük, Jézus nyomába szegődtek.” (Ld. Soziologie der Jesusbewegung. Ein Beitrag zur Entstehungsgeschichte des Urchristentums, Kaiser Verlag, München, 19854)

Ismereteinket értékes adalékokkal gyarapítják az ún. Context Group kutatói is, akik kultúrantropológiai nézőpontjukból főként a jelenkori nyugati kultúra, illetve az ókori mediterrán társadalmak – Izrael, Róma, Athén – kultúrái közötti kiáltó különbségeket állítják reflektorfénybe, az olvasók „elidegenítésének” szándékával egyfajta kritikai teológiát, „az önreflexió teológiáját” képviselve.

Stegemann úgy véli, a „third quest” kutatási programjaiban Jézus (Schweitzer szavaival szólva) nincs többé „az egyház tanításának szikláihoz láncolva”. Jézus „az idegen, l’étranger, a Másik; többé nem a sajátom, a megfelelő, aki a mindenkori ideológiák transzcendentális alapját veti meg.” Jézus „megkérdőjelez, és boldognak mondja azokat, akik engedik, hogy kérdésessé tétessenek.”

 

„Az emlékezés Jézusa”

 

A third quest a „történeti” Jézus fogalmát is problematizálta, hiszen – amint az amerikai Újszövetség-tudós Leander Keck írja – „[a] történeti Jézus a történészek Jézusa, nem kanti Ding an sich” (ld. A Future for the Historical Jesus, Nashville, Abingdon, 1971, 20.). Búcsút kell tehát intenünk a „történettudomány reprezentációs modelljének”, azaz annak a koncepciónak, hogy a kutatás diszkurzív eredményei révén megjeleníthető, re-prezentálható volna egy történeti személyiség. „A történeti Jézus fogalmán egy (tudományos) diskurzus tárgyát értjük, amely nem cserélhető föl történeti jelöltjével, azzal a názáreti férfival, aki Galilea dombjain vándorolt” – emlékeztet Stegemann. Ezért is javasolta a brit újszövetséges James Dunn „az emlékezés Jézusa” („Jesus remembered”) kifejezés használatát (ld. Jesus Remembered. Christianity in the Making, Volume 1., Eerdmans Publishing Co, Michigan / Cambridge, 2003.), mintegy a bultmanni fölvetés jegyében, miszerint könyve történeti Jézusának nevét okkal-joggal idézőjelbe tehetjük.

 

Szükségünk van-e még a történeti Jézus-kutatásra?

 

A történeti Jézus-kutatás nem közvetítheti a Jézus Krisztusba vetett hitet és az üdvösség reménységét – ismétli meg állítását Stegemann. Nem konfesszionális, hanem kritikai projekt, s éppen ezért lehet a keresztény teológia jelentős tette. „A történeti Jézus-kutatás számomra egyfajta ideológiakritika, s ezt a legvilágosabban talán a rebellis Bultmann-tanítvány, Ernst Käsemann fogalmazta meg. Käsemann azt akarta, hogy ne valamiféle megálmodott, avagy politikailag kívánatos Jézust, egy bármilyen okból éppen megfelelő Jézust bitoroljunk.” E kritikai programot persze magára Käsemannra nézve is érvényesítenünk kell – fűzi hozzá a szerző, minthogy a „new quest” teológusa egy makacsul zsidóellenes ideológia szellemében értelmezte Jézus tanítását.

A krisztológiai tévutak és elfogadhatatlan Jézus-képek korszaka korántsem tűnt le az árja Jézuson munkálkodó egykori náci teológusokkal, Grundmann-nal vagy Leipoldttal együtt – figyelmeztet Stegemann. S a történeti Jézus-kutatás fő feladata éppen az ilyesféle ideológiailag motivált értelmezések lebontása, legyen bár szó a Virgilio Elizondo nevével fémjelzett „mestizo-teológia” Jézus-interpretációjáról (amely a „mesztic Jézus” és a „tiszta” zsidók szembenállására épít), vagy akár a palesztin „felszabadítás-teológus” Mitri Raheb nézeteiről, akinek „palesztin Jézusa” kerül halálos konfliktusba a zsidókkal.

E jelenkori példák is azt mutatják: nagy szükségünk van a történeti Jézus-kutatásra – zárja gondolatait a szerző.

(Forczek Ákos)

 

 

 

12345

4 csillag az 5-ből. 2 ajánlás alapján

  • A hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.

  • Nagyon köszönöm a megnyugtatóan tárgyilagos és "tényszerű" cikket. Meglehetősen szükség volna ezen összefüggések rendszerbe foglalt és a teológiával egyeztetett koncepciójára. Üdv gábor - -



Ajánlott cikkek: