Könyvismertetés

A „Szent Benedek válaszútján” felfogása szerint a nyugatiasodott kultúra támadás a középkori kereszténység ellen, amely a keresztények számára mérce és aranykor kellene, hogy legyen.

Benedeki út?

MASSIMO FAGGIOLI recenziója


Címkék: , , ,


Rod Dreher: Szent Benedek válaszútján, ford. Bakos Gergely OSB, Budapest, Osiris, 2021, fve 368 l., 3480 HUF. Eredeti kiadása: The Benedict Option. A Strategy for Christians in a Post-Christian Nation, New York, Sentinel, 2017, fve 272 l., 14.29 USD.  


Rod Drehernek, a „paleokonzervatív” The American Conservative szerkesztőjének és feltűnően termékeny bloggerének a Szent Benedek válaszútján című, nagy várakozással övezett könyve sok teológus és egyházi vezető érdeklődését felkeltette az Amerikai Egyesült Államokban és másutt is. Nagy visszhangot váltott ki a nem szűk értelemben véve tudományos mű, mely kifejezetten meg is akarta kerülni az akadémiai teológiát művelő szellemi elitet. Az amerikai intézményes katolikus egyház jeles tagjai nagy figyelemben és pozitív fogadtatásban részesítették, míg a teológusok részéről a szokásos és jól ismert ideológiai törésvonal (liberális vs. konzervatív) határozta meg a recepcióját.


Forrás: Massimo Faggioli, ‘The Benedict Option’ and the Debate on ‘Post-Christian America, Cristianesimo nella storia 38 (2017) 3, 921–934.

A könyvismertetés szerzője, Massimo Faggioli 1970-ben született. Olasz teológus, egyháztörténész, vallástudós, a katolikus Villanova Egyetem (Pennsylvania, USA) professzora. A La Croix International rovatvezetője, a Commonweal magazin rendszeres cikkírója. Magyarul legutóbb a Mérleg 2020-as kötetében jelent meg írása. Bővebben lásd itt »


Az Egyesült Államokban kirobbant szexuális visszaélési botrányt követően az eredetileg metodista Rod Dreher előbb a katolicizmusra, majd pedig a keleti ortodoxiára tért át. Könyvében sürgeti a keresztényeket (nemcsak a katolikusokat, ha kiemelt szerepet is játszik a könyvben a katolikus egyház), hogy teljesen vonuljak ki az amerikai nyilvánosságból (de más országokéból is). Szinte egy fordított compelle intrare[1] felszólítással ér fel a könyv: „kényszerítsd őket a távozásra” a „poszt-keresztény” Amerikából. Dreher nem azt javasolja a konzervatív keresztényeknek, hogy térjenek vissza valamiféle igazi és “hivatalos” értelemben vett monasztikus életmódhoz, hanem azt, hogy erősítsék meg a közösségi kötelékeket azok között, akik – tudatosan vagy sem – a Joseph Ratzinger által a kereszténység jövője szempontjából kulcsfontosságúnak tekintett „kreatív kisebbséggel” azonosítják magukat. A Szent Benedek válaszútján azonban nemcsak parányi kisebbségekhez szól: a könyv annak az amerikai kereszténységben tevékenykedő, tekintélyes létszámú kisebbségnek a kiáltványa, amely neotradicionalista és újközépkorias teológiai ösztönökkel reagál a nyugati világ társadalmi és politikai válságára. A könyvben a monaszticizmus valamiféle stratégiai visszavonulásra és a modernség és a posztmodernség ellenében kifejtett ellenállás módjainak újragondolására redukálódik. Ez másfajta ellenállást jelent, mint a végső soron sikertelenül vívott „kultúrharc”. A Szent Benedek válaszútján mint a nyugati monasztikus szerzetesség megalapítójára hivatkozik ugyan Szent Benedekre, hogy felmutassa a hanyatló római birodalom és a mai liberális világrend állapota közti hasonlóságokat, ám nem javasol valódi visszatérést hozzá.

Dreher azt állítja, hogy az Obama-adminisztráció alatt a keresztények elveszítettek a “kulturális harcot”, különösen a szexualitás terén vívottat. Az azonos neműek házasságának széles körű elfogadottsága a vallási konzervativizmus Waterlooja. Dreher riadóztató szavai a keresztény erkölcsiség, az LMBT-ügyek és a sajátosan amerikai, a diszkrimináció tilalmát és a tárgyalótermekben követendő stratégiát szem előtt tartó törvények kontextusában értelmezendők. Dreher könyve nem egyszerűen jogi vagy politikai stratégiáról szól, hanem a törvényhozás és a politika terepétől való lehető legnagyobb mértékű tartózkodásról. A könyv behatóan foglalkozik azzal a felfogással is, hogy az egyház párbeszédet kezdeményezhet szekuláris szereplőkkel a szexualitásról: a szerző szerint a párbeszédet folytató egyháznak ez a téveszméje már kompromittálta a kereszténységet.

A Szent Benedek válaszútján a betegséggel és a mérgezéssel kapcsolatos metaforákat használ: ezt a szekularizmus, a liberalizmus (a politikait is beleértve), az erkölcsi relativizmus, a filozófiai szubjektivizmus és a “politikai korrektség” lejáratására alkalmazott fogást nagyon jól ismerik a politikai propaganda tanulmányozói. Ez fajta nyelvezet az amerikai konzervativizmus szellemiségét tükrözi. Ám a könyv az 1960-as és ’70-es évek ‘ellenkultúrájának’ a szellemiségét is megidézi: bírálja a nemtörődöm konzumerizmust, a gazdasági individualizmust és a ‘technológiai embert’. Könyvében Dreher arra szólítja fel a keresztényeket, hogy sürgősen vonuljanak vissza a nyilvánosságból, és hozzanak létre egyfajta, a „benedeki választáson” alapuló, egymástól elkülönült közösségekben élő keresztény szubkultúrát. Bizonyos ilyen közösségek már léteznek is. Érdekes módon a Drehert különösen inspiráló két ilyen közösség Olaszországban működik. Az egyik Norciában (Szt. Benedek szülőhelyén), az amerikai bencés szerzetesek közössége, a másik pedig a közép-olaszországi San Benedetto del Trontóban a ‘Communion and Liberation’  és a ‘Compagnia delle Opere’ katolikus mozgalomhoz kapcsolódó  ‘Tipi Loschi’ (‘Sötét alakok’). Nem kevésbé érdekesek azok a nem a keresztény hagyományhoz tartozó közösségek, amelyek működésében Dreher szerint szintén a benedeki választás érhető tetten: ilyenek az ortodox zsidóság és az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza (a mormonok) bizonyos közösségei.

A Szent Benedek válaszútján amiatt fontos, amit közvetett módon mond az Egyesült Államokban legújabban zajló ekkléziológiai vitáról – s különösen fontos Donald Trump elnökké választásának és annak a fényében, amit ez a vízválasztó esemény az amerikai kereszténység számára jelent. A kézirat a 2016. novemberi választások előtt készült el; a nyomdába kerülés előtt azonban szerző gyorsan frissítette könyvet, hogy jelezze Trump megválasztásának a fontosságát és a politikának a konzervatív keresztényekre gyakorolt hatását. A kereszténység jövőjét és egyéb témákat taglaló könyv azonban nemcsak az Egyesült Államok keresztényeit szólítja meg, hanem a készülő és a már elkészült fordításoknak köszönhetően több kontinens olvasóközönségéhez is szól. A Szent Benedek válaszútján fogadtatása valószínűleg más lesz Európában, tekintettel az Egyesült Államok és az öreg kontinens között húzódó vallási (vagy Isten- ) szakadékra. Ha a könyv nem foglalkozik is közvetlenül a római katolicizmus jelenlegi állapotával, Rod Dreher hamis neomonaszticizmusa szervesen illeszkedik az észak-amerikai keresztény tradicionalizmusba, amely leereszkedően és ellenségesen viszonyul Ferenc pápához, és nosztalgiával XVI. Benedekhez. A könyv sok, a Ferenc pápával szemben teológiai és politikai ellenállást mutató körökben is megfogalmazódó gondolati elemet tartalmaz, még ha a szerző nem azonosul is velük.

A Szent Benedek válaszútján nem túlbonyolított könyv. A nagyközönségnek szóló mű a keresztény történelemnek az Egyesült Államok konzervatív keresztényei körében szinte egyhangúan elfogadott felfogását visszahangozza. Dreher olyan korszakként emlegeti az 1960-as évek előtti időket, amikor még létezett erkölcsi és kulturális konszenzus. Érdekes módon a könyv hallgat a polgárjogi mozgalomról és annak teológiai következményeiről; nem foglalkozik a keresztény teológiai és spirituális hagyománynak sem a kora-, sem a késő újkori történetével; nem szentel különösebb figyelmet a reformáció és az ellenreformáció időszakának; vázlatos elképzeléseket fogalmaz meg a középkorról, igen erősen a korai kereszténységet és a középkort, illetve az Ágoston és Tamás között kialakult kánont hangsúlyozva (erőteljesen Ágostont preferálva); Ockhamet és a nominalizmust hibáztatja a Nyugat állítólag ezután meginduló hanyatlásáért. A Szent Benedek válaszútján – az amerikai vallási kultúra egyik legfigyelemreméltóbb intellektuális áramlatával egybecsengő – felfogása szerint a poszt-középkori és nyugatiasodott kultúra támadás a középkori kereszténység ellen, vagyis az ellen a múlt ellen, amelyet a keresztényeknek a mércének és az aranykornak kellene tekinteniük. Figyelemre méltó, hogy Dreher a szexuális forradalom katasztrófájára helyezi a hangsúlyt, s két szakaszt különböztet meg ebből a szempontból: a 20. század közepétől a 60–70-es évekig tartót, illetve az LMBT-jogok terén napjainkban elért eredményekkel kezdődőt. A 20. század végének ez a szemlélet munkál abban, ahogyan a mai katolicizmust értelmezi a szerző: XVI. Benedeket öt alkalommal említi (Dreher számára a könyv címében szereplő „Benedek” elsősorban a nursiai Szt. Benedekre vonatkozik, de közvetetten XVI. Benedekre is), míg Ferenc pápát egyszer sem.

Nem új Dreher javaslatában az amerikai kereszténység szektás és kommunitárius beállítódása (Dreher láthatólag az elvált házaspárok kiközösítését javasolja a ’benedeki választáson alapuló közösségekből’) a teológiai manicheizmus tendenciája (erényes vs. gonosz), valamint az ellenkulturális „tervezett közösségek” és a mainstream szembeállítása. Dreher világtól való elidegenedését és vallási buzgalmát más és más mértékben megelőlegezték az olyan csoportok, mint a Catholic Worker (Katolikus Munkás), de előzményének tekinthető a társadalmilag és politikailag is radikális egyesült államokbeli liturgikus mozgalom is (Catholic Rural Life [Katolikus Vidéki Élet], Christian Family [Keresztény Család], Catholic Action [Katolikus Akció].

Van azonban valami új is Dreher könyvében. Mivel kvázi-apokaliptikus hamarosan bekövetkező katasztrófát jósol a kereszténység számára (fizikai üldöztetést és/vagy a kereszténység eltüntetését a kulturális és földrajzi térképről), és ezért a szerző a kis közösségekbe való visszavonulást szorgalmazza, olyan mozgalom elindítását, amilyen Szent Benedek monaszticizmusa volt az V.  században. A könyv a hétköznapi józan ész szabályainak egy listáját is tartalmazza (az imáról, a katonai szolgálat lelkiismereti megtagadásáról, a gyermekneveléséről, a pornográfiáról stb.): e javaslatok egy olyan keresztény őszinte aggodalmából fakadnak, akit elsújt az országa – megítélése szerint – erkölcsi hanyatlása, ahogyan az nap mint nap megjelenik az amerikai politikai színpadon. Ezért a radikális kivonulás tervét fogalmazza meg az „ortodox” (nem liberális és nem progresszív) keresztények számára: ki kell vonulni az iskolából, a munkahelyekről, a mainstream kultúrából és a politikai folyamatokból, hiszen máskülönben a keresztények egészen egyszerűen el fogják veszíteni a hitüket. A Szent Benedek válaszútján középpontját a szerző által a konzervatív és keresztény politikusok, valamint az amerikai kereszténység egyházi és szellemi vezető alakjai ellen szóló, amiatt megfogalmazott vádirat áll, hogy nem tudták elkerülni a jelenlegi katasztrofális helyzetet. A könyv abba az amerikai politikában és konzervatív egyházpolitikában kitapintható elitellenes áramlatba illeszkedik szervesen, amely úgy látja: az egyházi elitek – legyen bár laikusok vagy felszenteltek, tartozzanak bár az egyetemek világához vagy a hierarchiához – idézték elő, de legalábbis nem állították meg a keresztény Amerika hanyatlását.

Dreher képtelen bármilyen módon is értékelni az európai katolicizmus teológiai hagyományát, ellenben követi a neokonzervatív és neotradicionalista amerikai kereszténységet a minden európai jelenség iránt táplált mélységes gyanakvásában. Könyve így csupán az amerikai kereszténység jelenlegi állapotának leglátványosabb és legmarkánsabb kifejeződése. A társadalmi-politikai kontextus gyors változására adott legradikálisabb reakciót képviseli: azt a fajta kereszténységet, amely úgy látja, hogy szemben áll a fősodorral és egyre inkább marginalizálódik, ha nem egyenesen üldözést szenved a nyugati világban. Könyvében tipikusan neokonzervatív nézőpont érvényesül abban, ahogyan a világot, de különösen a Közel-Keletet szemügyre veszi: Dreher számára annyira irreleváns a  világ más területein folyó keresztényüldözés, hogy utalást sem tesz rá, hiszen nincs jelentősége abból a szempontból, ahogyan a szerző a korunk jeleit a kereszténységet illetően értelmezi. Ez a nagyjából egy évtizede világosan látható ’hegemónia vagy üldöztetés’ paradigmának a tünetegyüttese: a fehér, keresztény-konzervatív Amerika jövője iránti fokozódó aggodalom és az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke, Obama hivatali ideje közötti kronológiai átfedés több, mint véletlen egybeesés.

Rod Dreher provokatív elemzése és az amerikai és a nyugati kereszténységre vonatkozó katasztrofális diagnózisa – Drehernél ugyanis „Amerika” és a „Nyugat” gyakran egymást átfedő, ha nem egyenesen szinonim fogalmak – nem elszigetelt jelenség, hanem annak a tágabb teológiai kontextusában értelmezendő, ahogyan az amerikai ekkléziológia a modernitásra, a posztmodernitásra és szekularizációra reagál. Ebben az összefüggésben Dreher az angolszász teológia két fontos hagyományteremtőjére hivatkozik közvetlenül: egyrészt Alasdair MacIntyre-re, akinek Az erény nyomában című könyve az egyik legfontosabb mű, amelyik az utóbbi öt évtizedben formálta az amerikai katolikus ekkléziológiai és morális diskurzust, másrészt  a metodista teológus, etikai gondolkodó és közéleti értelmiségi Stanley Hauerwasra, akinek a „posztliberális teológiáját” a katolikus tudományos élet  igen befolyásos személyiségek követik (különösen sokan az erkölcs- és a politikai teológia művelői közül).[2] Ez az ekkléziológia egy amerikai radikális és prófétai áramlatból merítve alakít ki olyan antimodern, antiliberális, antikapitalista diskurzust, amely nemcsak a nyugati kapitalista gazdasági rendszerrel, hanem a pluralista demokráciával is alapvetően összeegyeztethetetlennek tekinti a kereszténységet. Ebből a szempontból Dreher könyvében van valami közös a John Milbank „radikális ortodoxiája” által képviselt politikai teológiával. E teológiai radikalizmus jellemzője az alapértelmezés szerint keresztényellenesnek tekintett szekularitás, illetve a szekuláris modernitással folytatott bármilyen párbeszéd elutasítása (a II. vatikáni zsinatot is beleértve).

Dreher könyve tehát nem kivétel, hanem épp ellenkezőleg: ennek a világképnek a legleegyszerűsítőbb, kifejezetten a nagyközönségnek szánt kifejtése. A Benedek válaszúján valamiféle újközépkori keresztény fantáziakép nevében elutasítja a szekularitás és a szekularizmus teológiai megközelítését (ezt a vallásközi párbeszéd elutasítása támasztja alá), a (modern szexuális mores-szal azonosított)kulturális liberalizmust és a politikai modernitást (a vallásszabadságot, a demokráciát és a népképviseletet). A könyvnek az amerikai katolicizmus konzervatív körei részéről tapasztalható elismerő és bátorító fogadtatásában az nyilvánul meg, hogy a hierarchikus egyház bizonyos szegleteiben problématikusnak számít, sőt elutasítandó a II. Vatikáni zsinat, különösen pedig a Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció. A Szent Benedek válaszútján az eddigi legsikeresebb próbálkozás a konzervatív kereszténység lehetséges jövőjének a felvázolására egy olyan Amerikában, amelyből nem kiiktatható a szekularizáció.

Dreher könyve a konzervatív keresztény politika egyesült államokbeli összeomlására adott válasz. Ez az összeomlás egyrészt a választási vereség következménye, s Barack Obama hivatali évei alatt következett bement végbe, másrészt viszont a konzervativizmus későbbi győzelméé, amelyen beszennyezett az Amerikáról szóló, Donald Trump 2016 novemberi amerikai elnökké választását lehetővé tevő és végigkísérő „nativista” narratíva. Annak, hogy a (Dreher által értelmezett) konzervatív kereszténység eltávolodott az amerikai konzervatív politikától, a legjobban látható következménye nem a Republikánus Pártnak mint a konzervatív kereszténység, hanem magának a politikának és a szekuláris, pluralista államnak az elutasítása: ebben az értelemben a könyv inkább a Trump-jelenség megértéséhez szolgáló kalauz, semmint valódi alternatíva az evangéliumi keresztényeknek a  trumpizmus teológiai értelmezésére irányuló kísérlete ellenében megfogalmazott valódi alternatíva. Ennek az elutasításnak a hátterében olyan politikai ekkléziológia tapintható ki, amely jóval túlmutat azon és mélyebb annál, amit az itt tárgyalt könyv kínál. Az a gondolat, hogy „a politika nem fog megmenteni minket”, a társadalom és az egyház olyan eszméjét rejti magában, amely szerint mindenki önmagáért és a kis közösségéért van, amely szerint minden: „birodalom” – kivéve azokat a „benedeki opcióra” elhívott,  szerencsés és tehetős keresztényeket, akiknek a társadalmi, spirituális és anyagi tőkéje lehetővé teszi, hogy olyan tervezett közösséghez csatlakozzanak, amely önellátó, s amelynek így nincs szüksége sem az állam által nyújtott szolgáltatásokra, sem az intézményes egyház támogatására. A Szent Benedek válaszútján így nemcsak az evangélium multikulturális, kozmopolita világban megélésére való meghívás, hanem maga a közjó eszméje ellen intézett konzervatív kihívást is képviseli.

A „benedeki választás” elfogadásának nemcsak politikai, hanem ekkléziológiai következményei is vannak. Dreher könyve annak a nagyon kényelmes és egyáltalán nem meggyőző felfogásnak is a terméke, amely figyelmen kívül hagyja az emberi jogok szekuláris értelmezése és az egyházak teológiai hagyománya között érvényesülő bonyolult összefüggéseket (így nem vizsgálja például azt, hogy a rabszolgaság és a faji szegregáció egy teológiai hagyomány történetébe is illeszkedik). Amerika szexuális forradalom előtti múltját a szerző mintegy aranykorként ábrázolja, s közben egyetlen szót sem veszteget olyan események taglalására, mint a rabszolgaság eltörlése vagy az általános választójog törvénybe foglalása. A könyv második fejezete egyik alfejezetének a címe: Demokrácia, romantika, kapitalizmus: a szerencsétlen XIX. század. Ebben a fejezetben az olvasó hiába keresi a rabszolgaság amerikai kereszténység történetében játszott szerepének elismerését. Ebben az értelemben Dreher könyve az amerikai kontextus egyik olyan eleme, amely szükséges A. Spadaro és M. Figueroa egy írásának[3] a megértéséhez, amelyben a szerzők többek között az egyesült államokbeli konzervatív keresztények politikai teológiájában megfigyelhető sajátos ‚ökumenikus‘ konvergenciákról írnak. Ez a II. vatikáni zsinat által meghaladott – legalábbis Yves Congar így gondolta[4] – „politikai augustinizmus” hamis formájához való visszatérést is jelenti, és a II. vatikáni zsinat, különösen pedig a Gaudium et spes el (és be) nem fogadásáról árulkodik.

(Ábrahám Zoltán fordítása)


[1] „Kényszeríts bejönni [mindenkit]”, Lk 14,23 – a ford.

[2] Vö. A. MacIntyre, After Virtue, Notre Dame, 1981 (magyarul: Az erény nyomában, Budapest: Osiris, 1998); S. Hauerwas, Christian Existence Today: Essays on Church, World, and Living in Between, Durham, NC, 1988. Hauerwas munkásságáról ld. Jeffrey Stout könyvét: Democracy and Tradition, Princeton, NJ, 2004.

[3] Vö. A. Spadaro, M. Figueroa, Fondamentalismo evangelicale e integralismo cattolico. Un sorprendente ecumenismo, La Civiltà Cattolica 4010 (2017) III, 105–113.

[4] Y. Congar, Église et monde dans la perspective de Vatican II, in L’Église dans le monde de ce temps, éd. par Y. Congar, M. Peuchmaurd, Paris 1967, vol. III, pp. 15-41.



12345

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján


  • via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.


Ajánlott cikkek: