Publicisztika

„A vallásnak az új politikai teológia szerint is politikai jelentősége van, de a »régi« politikai teológiától eltérően a vallás politikájának székhelye nem a hatalom centrumában található, hanem a civil társadalomban.

Demokrácia vagy teokrácia?

THOMAS ASSHEUER cikke a Frankfurter Allgemeine Zeitungban

Mérleg Online — 2013 07. 04.
Címkék: Demokrácia, Egyiptom, Frankfurter Allgemeine Zeitung, Thomas Assheuer

„Egyiptom a történelem laboratóriuma” – írja 2012. december 13-én a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent cikkében Thomas Assheuer. – „Tűzveszélyes kísérlet során dől el, hogy a jövőben milyen »kémiai« kötés jön létre az állam és a vallás között. Mivé alakul Egyiptom? Liberális alkotmányos állammá, vagy tekintélyuralmi iszlám köztársasággá? Vajon az alkotmányos alapelvek minden polgárra, a nem muszlimokra is érvényesek lesznek? S vajon a kibocsátott törvényeket nem korrigálják-e iszlám jogtudósok »spirituális« megfontolásokból?”

Az európaiak – más történelmi szereposztásban – nagyon is jól ismerik e konfliktus alapmintázatát: a világi állam híveinek harcát egy politikai teológiával. A muszlim testvéreknek szilárd meggyőződésük, hogy az államnak szüksége van a vallás sziklaalapjára. Rögtön megvan tehát az ellenség is: a „liberálisok”, akik ragaszkodnak az állam és az egyház szigorú szétválasztásához, a szabad választásokhoz, a hatalmi ágak elkülönítéséhez, a parlamenthez, a jogállamhoz és természetesen „a független médiához, amely nem a világ megszépítésén fáradozik, hanem szabad szellemben politizál.

„A Muszlim Testvériség politikai teológiája a brit gyarmati uralom és az ország »dekadens« elnyugatosodása elleni harcban keletkezett. A muszlim testvérek ismételten merényleteket követtek el politikusok ellen, inkvizíciószerű üldöztetésben volt részük, sokszor bírósági ítélet nélkül táborokba zárták és kegyetlenül megkínozták őket. Nyolcvan éve úgy érzik, ők az „istentelen” nyugati modernség vértanúi.” Egyik szellemi vezetőjük, Szájjid Kutb, akit 1966-ban egy kirakatpert követően kivégeztek, amerikai tanulmányai után fundamentalista teológusként visszatérve kijelentette: „Az Egyesült Államok a Nyugat igazi arcát mutatja meg. Ez az ország, úgy, ahogy van, Szodoma és Gomorra, züllött és lelkileg kiüresedett emberek lakják, életük értelme kimerül „a dollár kultuszában” és a magányos fűnyírásban. Az USA lerombolta politika és vallás istenadta egységét, az eredmény: a nihilizmus. Elég volt Amerikából!” Egyiptomba visszatérve Kutb belépett az Iszlám Testvériségbe, végeláthatatlan értekezéseket írt az iszlám harcáról a kapitalizmus ellen, a Nyugat holt lelkeinek magányáról, és a zsidó „ártalomról”. Könyveiben állhatatosan imádkozott az iszlám teokráciáért, s kijelentette: „Alkotmányunk a Korán!”. Legfogékonyabb tanítványát Aiman al-Zavahirinek hívták, később ő lett az al-Kaida alvezére. Hozzá csatlakozott később a teológus Abdullah Juszuf Asszam, Kutb másik buzgó követője védencével, Oszama bin Ladennel együtt.

Szajjid Kutb politikai teológiáját sokan jellegzetesen „keleti tévelygésnek”, a modern élet iránti beteges gyűlölet kifejeződésének tartják, holott az antimodernizmus korántsem az iszlám kiváltsága. Ellenkezőleg: „egyik legélesebb szellemi fegyvere kimondottan az európai kultúrkritika arzenáljából származik. Kutb például ismerte az felvilágosodás-ellenesség irodalmát, Nietzsche gondolkodását s talán Heidegger Amerikával szembeni gyűlöletét is. Főként azonban egy francia Nobel-díjas volt rá hatással: Alexis Carrel, a katolikus orvos. Carrel a „meghasadt” modernség gyógyítására törekedett, totális egységbe kívánta olvasztani a vallást és a politikát.” Míg Kutb a Koránból vezette le politikai teológiáját, Carrel (1873–1944) a Bibliából merített, s ezzel azt a hírhedt katolikus antimodernizmust vitte tovább, amelynek a szélsőjobboldali Piusz-testvérek még ma is követői. A politikai teológia tehát nem iszlám találmány. Németországban Carl Schmitt, a tekintélyét erkölcsileg leromboló államjogász (1888–1985) nevével kapcsolódik össze. Írásaival Schmitt köztudottan porig rombolta a Weimari Köztársaságot, gyűlölte a liberálisokat és az ateistákat, s a zsidókat még azután is gyűlölte, hogy az írásaiban megelőlegezett nemzetiszocialista rendszer Európa-szerte legyilkolta őket.

„A sauerlandi származású hívő katolikus (»A Vezér megvédi a jogot!«) úgy tekintett a parlamentáris rendszerre, mint önmagát a farkánál kezdve felfaló kígyóra. A liberális államnak – írja Politikai teológiájában (1922) – önmagában nincs igazsága, ezért egy nagyobb tekintélyhez kell visszakötni: a kereszténység igazságához. Schmitt harci vallásnak tekintette a kereszténységet, amely egészen az utolsó ítéletig meghátrálásra készteti az ördögöt. Ezt a küldetést azután átruházta a politikára, amelynek feladata a földi ördög (a baloldal, a zsidók és a szekuláris „önmegváltók”) elleni küzdelem, s a barát megkülönböztetése az ellenségtől. Ez a harc sohasem ér véget, kompromisszumot kötni nem szabad, máskülönben a nihilizmus veszélye fenyeget. Ismerős valahonnét?”

Talán a politikai teológia sötét vonzerejének tudható be, hogy a liberális nyugati értelmiség ma éppoly megbabonázva, mint amennyire elbizonytalanodva tekint Kairóra – mintha az egyiptomi eseményekben önmagát és saját megygyőződéseit látná visszatükröződni. „A politikai teológia a nyugati liberális társadalmakban is visszaköszön – folytatja Assheuer –, s hol balról, hol jobbról támad rá a kapitalista demokráciák »hitigazságaira«. Nem csekély élvezettel dörgöli a demokrácia orra alá, hogy a »szabadságot« elsősorban gazdasági szempontból definiálja, s nemcsak groteszk társadlami egyenlőtlenséget teremtett, hanem az értelem válságát is előidézte, ami pedig széthulással fenyegeti a társadalmat. Heinrich Meier müncheni filozófis például így ír: »minél válságosabb a kapitalizmus és a liberalizmus győzelmes szövetsége«, s minél törékenyebb a növekedésbe és a haladásba vetett evilági hit, annál vonzóbbnak tűnik a politikai teológia. A globalizáció »ellenerejének, a szekularizmus és a modernség együttes alternatívájának« ígérkezik.”

A politikai teológia azonban, „s ez teszi mérgét igazán csábítóvá, még többet ígér: ígérete szerint az igazi állam nem »gépezet« (Szajjid Kutb) és a társadalom nem »polgárháború« (Carl Schmitt), hanem közösség, amely megválaszolja az élet értelmére irányuló kérdést.” Vagyis miközben a liberális társadalom az egyénre csak mint részleges létezőre, mint polgárra, fogyasztóra vagy versenytársra tekint, a vallásos állam komolyan veszi az egész embert. Aki a karjaiba hull, annak számára véget ér az üres szabadság miatti szenvedés.

„Ha elfogadjuk is, hogy Heinrich Meiernek igaza van – töpreng a szerző –, s hogy a politikai teológia mindaddig »tovább él, amíg az engedelmességet követelő Isten hite is tovább él« – vajon mi következik mindebből?” Erre a kérdésre az új politikai teológia próbál választ adni, mégpedig úgy, hogy merőben más következtetéseket von le a Bibliából. Alapjait a münsteri fundametálteológus, Johann Baptist Metz vetette meg. Ő első pillantásra elfogadni látszik a „régi” politikai teológia indítékait: attól tart, hogy a liberális demokráciákban a kapitalizmus vallássá válik, hogy a demokrácia „hatalmi szertartásrenddé” merevedik: a politikacsinálás szekuláris politikájává, amelynek nincs emlékezete, sem szubsztanciája. „Metz és tanítványasi kétségbe vonják, hogy „a vallás radikális privatizációja” jót tett volna „a szabadság politikájának”. A vallásnak az új politikai teológia szerint is politikai jelentősége van, de a „régi” politikai teológiától eltérően a vallás politikájának székhelye nem a hatalom centrumában található, hanem a civil társadalomban. A hívőknek élénken részt kell venniük a közpolitikában, ébren kell tartaniuk vallási és normatív kérdéseket, az élet végességének tudatát és „a lejáró határidő gondolatát”: az igazságosság sürgető voltát. Az új politikai teológia helyesli az állam szekularizációját, de a társadalom teljes elvilágiasodása „mélyen idegen” tőle.

„Csak mellesleg jegyzem meg – zárja gondolatmenetét Assheuer –, hogy ily módon kiválthatná az új iszlám vallási dikatúrát is, amely midőn államilag kikényszeríti, megalázza a hitet”. (Mérleg) ,

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján