Jegyzetek

„…rendre feledésbe merült a bibliai nyelv egyszerűsége, s ezzel együtt veszendőbe ment annak lehetősége is, hogy közelebbről megismerjük Jézus alakját, korát és életét, népét és vallását. A hozzájuk vezető út lassacskán lezárult. Az egyházi igehirdetés általában ma sem vesz tudomást arról a tényről, hogy Jézus nem pusztán – és elvontan – ember volt, hanem – egészen konkrétan – zsidó.”

Egyházi szókincs

Hans WALDENFELS SJ az egyszerűség nyelvéről – Stimmen der Zeit 2013/9, 577–578. l.


Címke: , , , ,

„Németország keleti tartományaiban, ahol a népesség több mint 80 százaléka nem tagja semmilyen felekezetnek, az egyházi nyelv több szempontból is idegen nyelvvé vált: sinte senki nem beszél „egyháziul” – emlékeztet Hans Waldenfels jezsuita egy rövid meditációban, amelyet a rend müncheni folyóirata közölt. Nemcsak a hitvallás számos kifejezése érthetetlen vagy nehezen értelmezhetők – pl. egyszülött fiú vagy egylényegű az Atyával –, hanem az egyházi környezetben használatos tárgyak elnevezése is: oltár, szentségtartó, ambó, szenteltvíztartó. Sokaknak olyan egyházi események neve sem mond semmit az eukarisztia ünneplése vagy a főpapi mise. De az ellenkezője is előfordul, amikor némelyek az istentiszteletet – mindegy, hogy katolikus-e vagy evangélikus –  miseként emlegetik.”

Az egyházi szókinccsel szembeni értetlenségnek mélyebb gyökerei vannak. Számos alapvető szó – így a bűn, a kegyelem vagy az üdvösség – „egyházi nyelven” szól, s már nem része a hétköznapi szókincsnek. Mi több, már a házasság szó sem azt jelenti, amit a zsidó-keresztény hagyományban értettek rajta: az élethosszig tartó szövetséget férfi és nő között, amelyben rendszerint gyermek fogan, akit születése után a szülők felnevelnek.

„E változásnak több oka van. A keresztény vallás elveszítette korábbi irányadó szerepét, és Európa hagyományosan keresztény országaiban is egyre inkább csak a vallások egyike. Abban a szekularizált világban kell életben maradnia, ahol nyelvét már nem értik és nem beszélik az emberek. Európa a kulturálisan, gazdaságilag és politikailag egyre sokszínűbb emberiség tagjaként értelmezi magát, ezért a világ legfőbb (vallási) tekintélyei is újrarendeződnek. Az egyes ember számára a kommunikáció legfontosabb eszközét jelentő nyelvek többsége belső gazdagsága miatt mindig is idegen nyelv marad.” Ugyanakkor városi kultúrában élünk, amely különböző társadalmi rétegekre tagolódik, s ezek részint keverednek egymással – etnikailag éppúgy, mint világnézeti és vallási szempontból vagy iskolázottság és életszínvonal tekintetében –, részint gettószerűen el is határolódnak egymástól.

A kommunikációs médiumoknak köszönhetően merőben új és sokszorosan ellenőrizhetetlen hálózatok alakulnak ki, ezért a határok lassacskán megszűnnek, ami azonban a nemzedékek között töréshez vezet. „Mivel a nyelv nemcsak kimondott szavakból áll, hanem a nonverbális kommunikáció is sokrétűen kifejezésre jut benne, egyrészt a népek közti kölcsönös megértés új formái jönnek létre, másrészt az elidegenedés is növekszik.”

A határokon átívelő társadalmi átalakulás tükrében az „egyházi tapasztalat” egy átfogóbb probléma részét alkotja. Ferenc pápa a megválasztását megelőző ún. előkonklávén, még Bergoglio bíborosként az egyház önreferencialitásától óvott: helytelen, ha az egyház kizárólag önmagát szemléli. „Természetesen kimutatható”, jegyzi meg Waldenfels, „hogyan vezetett a tanítás és magatartás egyházon belüli tisztázása nyelvi formulákhoz – a szó negatív értelmében is vett dogmákhoz”. A dogmák egyfelől később sem váltak érthetővé, „s gyakran csak nehézségek árán lehetett más gondolatrendszerek és más kultúrák nyelvére lefordítani őket. Másfelől érvényességi igényükkel sokak szemében a szabad gondolkodás akadályává váltak.” Az is nyilvánvaló, hogy a valláspedagógia és az igehirdetés sok tekintetben adósa maradt az egyszerű hívőknek. Az evangélium továbbadásának korrekciója nem lehetséges az életünket meghatározó időhorizont figyelembe vétele nélkül.

A Szentírás tudományos kutatása sokáig arra összpontosított, hogy a Bibliában rátaláljon a későbbi dogmatikus megfogalmazásokra, s így mintegy biblikusan  megalapozta a tanbeli döntéseket. „Közben rendre feledésbe merült a bibliai nyelv egyszerűsége, s ezzel együtt veszendőbe ment annak lehetősége is, hogy közelebbről megismerjük Jézus alakját, korát és életét, népét és vallását. A hozzájuk vezető út lassacskán lezárult. Az egyházi igehirdetés általában ma sem vesz tudomást arról a tényről, hogy Jézus nem pusztán – és elvontan – ember volt, hanem – egészen konkrétan – zsidó.”

Manapság sokszor esik szó az emberiség kultúráját megalapozó és formáló nagy elbeszélésekről. Régóta ismeretes, hogy a zsidó és keresztény szent iratok nem annyira hittai dokumentumokként, hanem sokkal elbeszélések gazdag tárházaként olvashatók. Az evangéliumokból kitűnik, hogy a keresztény üzenet legfontosabb lelőhelye nem a teológiai könyvtár, hanem „Jézus mindenkori követőinek élete a világ bármely táján. Márpedig az ő nyelvük többnyire nem »egyházi«, hanem »hétköznapi«, érthető nyelv. A Krisztus-követők, ha jobban megnézzük, a jézusi értelemben vett világban élnek, de nem a világból valók (vö. Jn 17,16–19)”.

Mindez érthetőbbé válik, ha arra gondolunk, amit nap mint nap Ferenc pápa üzen rövid prédikációiban. „Nem csiszolt és előre megírt beszédeket mond. Szavai rendszerint az aznapi evangéliumhoz kapcsolódnak és a ma emberéhez szólnak. Egyszerűségükben is időszerűek és egyben provokatívak. Megsejtetik, hogy Jézus hogyan beszélne és mit jelentene napjainkban, és épp ezáltal hívnak meg követésére.” (L. M.)

 

 

 

12345

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján


  • via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.


Ajánlott cikkek: