Események

Milyen szép látni, amint egész népek – főként a legszegényebbjeik és a fiatalság – mozgásba lendülnek! Ott bizony érezhetjük az ígéret szelét, egy jobb világba vetett reménységet. Ennek a szélnek a remény viharává kell válnia! Ezt kívánom.

Ferenc pápa beszéde a bázismozgalmak nemzetközi találkozóján

Az uralkodó gazdasági rendszer kirekeszt, megöl és elnyom. Részletek a pápai beszédből (Vatikán, 2014. október 28.)


Címke: , , ,

 

Szeretettel köszöntelek titeket! Köszönöm, hogy elfogadtátok a meghívást, hogy megvitassuk napjaink súlyos szociális problémáit – veletek, akik magatok is egyenlőtlenséget és kirekesztést szenvedtek el. E találkozó fontos jel: azért jöttetek, hogy Isten, az Egyház és a népek színe előtt leszögezzetek egy tényt, amit túl gyakran a szőnyeg alá söpörnek: A szegények nemcsak elszenvedik az igazságtalanságot, hanem harcolnak is ellene! Ti nem elégedtek meg illuzórikus ígéretekkel vagy vigaszszavakkal. Nem is várjátok engedelmesen, hogy a nem-kormányzati szervek szociális tervekkel és segélyintézkedésekkel álljanak elő, amelyek soha nem érnek célt. Vagy ha célt is érnek, gyakran csak arra szolgálnak, hogy elaltassanak és lecsendesítsenek titeket. Azt akarjátok, hogy a szegények ne várakozzanak tovább, hanem vegyék kezükbe a sorsukat: szerveződjenek, követeljék jogaikat, és mindenekelőtt éljék meg a szolidaritásnak e különös formáját, amely a szenvedőké és a szegényeké. Olyan szolidaritás ez, amelyről – úgy tűnik – az uralkodó civilizáció elfeledkezett, vagy legalábbis nagyon szívesen feledésre ítélné.

A szolidaritás szó gyakorta nem jól cseng. Sőt olykor egyenesen szitokszóvá tettük, amit kimondanunk sem szabad. Olyan szó ez, amely sokkal többet jelent az elszórt, nagylelkű gesztusoknál. A szolidaritás annyit tesz, hogy közösségben gondolkodunk és cselekszünk; hogy mindahányunk élete fontosabb, mint némely kevesek vagyonfölhalmozása. A szolidaritás továbbá azt is jelenti, hogy harcolunk a szegénység és egyenlőtlenség strukturális okai ellen, ha például nincs elegendő munkahely, nincs föld, és nincs mód a tisztességes lakhatásra, vagy ha a szociális és a munkajogok nem érvényesülhetnek. A szolidaritás azt jelenti: fellépünk a pénz birodalmának pusztító következményei: a kényszerkitelepítések, a szenvedéssel teli migráció, az emberkereskedelem, a drogok, a háború, az erőszak és mindaz ellen, amitől közületek is sokan szenvednek, és aminek a megváltoztatására mindannyian fel vagyunk szólítva. A szolidaritás legmélyebb értelmében a történelem alakításának egy meghatározott módja. És ez az, amit a szociális bázismozgalmak megélnek.

Találkozónknak semmi dolga az ideológiákkal. Hiszen ti nem az elméleten dolgoztok. Két lábbal a földön jártok. A szagotok a szegénynegyedeké, a kisembereké és az erőfeszítésé! Azt akarjuk, hogy a hangotokat meghallják. Rendre alig hallgatnak rátok. Talán azért, mert a hangotok bosszantó, talán mert a tiltakozó kiáltás kellemetlen, talán mert félnek az általatok követelt változástól. De a ti közreműködésetek nélkül, anélkül, hogy valóban fölkeresnék a társadalom peremterületeit, valamennyi jó javaslat, amiről a nemzetközi konferenciákon oly sokat hallani, csak az ideák birodalmában lebeg.

Nem harcolhatunk a szegénység botránya ellen olyan stratégiák kifejlesztésével, amelyek csupán a  megnyugvást szolgálják, és elnémítják a szegényeket. Milyen szomorú látni, ha önzetlennek mondott tettekkel passzivitásra kárhoztatják az embereket. Még rosszabb, ha efféle állítólagos jó cselekedetek hátterében üzleti, illetve magánérdekek húzódnak meg. Jézus képmutatónak nevezné azokat, akik ilyesmiket tesznek. Milyen szép azonban, ha látjuk, amint egész népek – főként a legszegényebbjeik és a fiatalság – mozgásba lendülnek! Ott bizony érezhetjük az ígéret szelét, egy jobb világba vetett reménységet. Ennek a szélnek a remény viharává kell válnia! Ezt kívánom.

Találkozónk összhangban van a szülők tiszta vágyával mindaz után, amit gyermekeiknek akarnak: jó életet biztosítani, ami mindenki számára elérhető kellene, hogy legyen. Sajnos azonban a legtöbb embertől mindinkább messze tűnik a jó élet: az elegendő, biztos földtulajdon, a szilárd tető a fejük fölött és a jó, emberhez méltó munka – tierra, techo y trabajo (föld, tető a fej fölött és munka). Megdöbbentő ez: ha pápaként erről beszélek, az egyesek számára azt jelenti, hogy ez a pápa kommunista. E jogok követelése nem szabályszegés, hanem az egyház szociális tanításának része. E jogok mindegyikét ki akarom fejteni röviden, hiszen ezeket jelöltétek ki találkozónk vezérszavaiként.

Tierra – földtulajdon

Több tucat földművest látok közöttetek. Fogadjátok jókívánságaimat, mert közösen művelitek és óvjátok a földet. Mély aggodalmat okoz nekem sok-sok testvérünk elűzése, akiket megfosztanak gyökereiktől, méghozzá nem háborúk vagy természeti katasztrófák, hanem a föld elrablása, az erdőirtás, a víz kisajátítása és privatizációja, valamint a mérgező irtószerek következtében. Ez szétzilálja a vidéki közösséget és sajátos életformáját – bizony a megszűnésével fenyeget.

A mindannyiunkat érintő globális folyamatok egy másik dimenziója az éhezés. Emberek milliói éheznek élelmiszerspekulációk miatt. Ráadásul élelmiszerek tonnái kerülnek a szemétbe. Ez valódi botrány. Bűntett, hogy emberek éheznek. A táplálkozás elidegeníthetetlen ember jog. Egyesek közületek földreformokat követelnek, azt remélve, hogy ez által legalább itt-ott megoldódik az éhezés problémája. Hadd mondjam el, hogy bizonyos országokban – és most Az Egyház társadalmi tanításának kompendiumát (300) idézem – „a földreform nemcsak politikai szükségszerűség, hanem morális kötelesség is.” Kérlek tehát titeket, fáradozzatok továbbra is a családok méltóságáért, az ivóvízért, az életért, s hogy a föld gyümölcsei mindenki javára váljanak.

Techo – tető a fej fölött

Techo, szilárd tető a fej fölött, amin azt értjük: legyen minden családnak otthona! Sosem szabad szem elől tévesztenünk, hogy Jézus egy istállóban született, hogy családjának el kellett hagynia hazáját, és Egyiptomba kellett menekülnie Heródes üldözése elől. Manapság számtalan hajléktalan család van. A család nem létezhet lakás nélkül. Ahhoz azonban, hogy a fejünk fölötti tető otthonná válhasson, egy közösségre is szükség van, jelesül a jó szomszédságra. S ez ugyanaz a szomszédság, amelyből kiindulva hozzálátunk, hogy együtt építsük az emberiség nagy családját. Manapság hatalmas városokban élünk, amelyek modern, büszke, sőt arrogáns módon viselkednek. Megavárosokban, amelyek egy tehetős kisebbségnek jólétet és számtalan szórakozást kínálnak. De családok ezreinek még az sem adatik meg, hogy szilárd tető legyen a fejük fölött. A bajt lekicsinylő módon csak „utcán élő embereknek” nevezzük őket. Különös, ahogyan az eufémizmusok útján történő bagatellizálás elharapózik az igazságtalanság világában. Nem egyértelműen, világos szavakkal beszélünk, hanem szépítgetünk. Egyedi esetekben talán tévedhetek, de általánosságban elmondható, hogy az eufemizmus mögött bűntett rejlik.

Városainkban virulnak az ingatlanügyletek, gyarapodnak a bevásárlóközpontok. Milyen fájdalmas látni, hogy a szegények lakónegyedeit a földdel teszik egyenlővé. A kilakoltatásokról és a kis házikókat elsöprő buldózerekről készült képek olyan kegyetlenek, mint a háborús fotók. Tudjátok, hogy ez milyen gyakran előfordul.

A szegénynegyedekben, ahol közületek is sokan laknak, fennmaradhatnak olyan értékek is, amelyek az újgazdagok lakta területeken már régen elfelejtődtek. A településeken gazdag áldás a népi kultúra. A köztér ott nem csupán tranzit-tér, hanem az otthon kiterjesztése; olyan hely, ahol kapcsolatok köttetnek. Milyen szépek azok a városok, amelyek maguk mögött hagyják a bizalmatlanságot, amely beteggé tesz. Milyen szépek azok a városok, amelyek az építészeti kialakításukban is nagy teret engednek annak, hogy kapcsolatokat építhessünk egymással. Ezért hát nemet mondunk a marginalizációra és a települések lerombolására. Dolgozzunk azért, hogy minden családnak tisztességes otthona és minden városnegyednek kielégítő infrastruktúrája legyen.

Trabajo – munka

Nincs rosszabb az olyan anyagi nélkülözésnél, amikor nem kereshetjük meg a mindennapi kenyerünket, és meg vagyunk fosztva a munka méltóságától. A fiatalok munkanélkülisége, az informális munkaviszonyok és a nem biztosított munkavállalói jogok nem szükségszerűek. Egy társadalmi opcióból, abból a gazdasági rendszerből következnek, amely a profitot az emberek fölé helyezi. Az eldobó kultúra következményeit látjuk itt, amely magát az embert is fogyasztási cikknek tekinti, aki használható, majd eldobható. Akkor történik ez, ha a pénz mint isten áll a gazdasági rendszer középpontjában – nem az emberi személy. Minden társadalom vagy gazdaság centrumában az embernek kell állnia. Az ember Isten képmása. Ha az embert félre taszítják, és helyére a pénz bálványa kerül, ez minden érték átértékeléséhez vezet.

Mivel az aktuális gazdasági válságot orvosolni kell, az eldobás egy nagyon fájdalmas folyamatát éljük át, ez pedig a fiatalok kirekesztése. Fiatalok millióit vetik ki a munka világából. Ők esélytelenek. Munkanélküliek.

Nálunk, Olaszországban a fiataloknak több mint 40 százaléka munkanélküli. Ez csüggesztő szám. Egy fiatal generációt áldoznak föl most egy rendszer fenntartása érdekében, amelynek középpontjában a profit bálványa áll – nem az ember.

Az eldobó antikultúra ellenére is oly sokan, akik e rendszer számára fölöslegesek vagytok, megtaláltátok a saját munkátokat; mindazon munkát, amelyből látszólag tulajdonképpen nem származik semmi „több”. Ezt tettétek és teszitek újra és újra a kézműves mesterségetekkel, amit Isten adott nektek, a céltudatosságotokkal, a szolidaritásotokkal, közösségi tudatotokkal, szolidáris gazdaságotokkal. Hadd fogalmazzak így: ez nem csupán munka, ez költészet is. Köszönöm!

Találkozónkon beszéltetek a békéről és az ökológiáról is. Így logikus ez: tierra, techo y trabajo – földtulajdon, tető a fejünk felett és munka – nem lehetségesek, ha nincs béke, ha elpusztítjuk a bolygót. E fontos témákat meg kell vitatniuk a népeknek és bázismozgalmaiknak. Nem szabad, hogy csak a hatalmasok foglalkozzanak velük.

A harmadik világháború közepén vagyunk, egy darabokban zajló háborúban. Vannak gazdasági rendszerek, amelyeknek háborút kell vívniuk a túlélésük érdekében. Ezért fegyvereket gyártanak és adnak el. Így szanálják azon gazdasági rendszerek mérlegét, amelyek feláldozzák az embert a pénz bálványának lábainál. Nem gondolnak sem a menekülttáborokban éhező gyermekekre, sem a kényszerkitelepítésekre, sem a lerombolt otthonokra, sem a csírájában elfojtott emberi életekre. Mennyi szenvedés! Mennyi fájdalom!

Némelyek azt mondták a találkozónkon: „Ezt a rendszert nem lehet már elviselni. Meg kell változtatnunk, és azután alternatív társadalmi struktúrákat kell kialakítanunk.” Igen, ezt kell tennünk – bátran és ésszel is. Makacsul, de fanatizmus nélkül. Szenvedélyesen, de erőszak nélkül. És együtt! A konfliktusokra fókuszálva, ám anélkül, hogy beléjük bonyolódnánk; mindig ügyelve arra, hogy a konfliktusok megoldásával az egység, a béke és az igazságosság magasabb fokára jussunk. Nekünk, keresztényeknek van egy cselekvési útmutatónk, egy forradalmi programunk. Sürgető tanácsom, hogy olvassátok el. Olvassátok el a boldogmondásokat (Máté 5,3 és Lukács 6,20) és Máté evangéliumának 25. fejezetét (a talentumokról és az utolsó ítéletről szóló példázatokat): „Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” Ez a ti akcióprogramotok.

Dolgozzatok tovább ezen a nagy perspektíván, hogy álmaink magasba szárnyaljanak, és átfogják az Egészet. Teljes szívből kísérlek Titeket ezen az úton. Kedves Testvérek: folytassátok a küzdelmeteket. Mindegyikünknek javára válik. Ez áldás az emberiség számára.

 

Fordította: Marsai Csaba és Szabó Tibor Zsombor

 

 

12345

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján


  • via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.


Ajánlott cikkek: