Hírek

„A filozófiának jó oka van rá, hogy tanulékonyan viszonyuljon a vallási hagyományhoz” – és viszont.

Hídépítő és moderátor

Jürgen Habermas 85. születésnapjára – katholisch.de, 2014. június 18., Felix NEUMANN

Mérleg Online — 2014 06. 30.
Címkék: hit és ész, hívők és nem hívők, Joseph Ratzinger, Jürgen Habermas, párbeszéd, posztszekuláris kor, vallási botfülű

„Vallási értelemben nem vagyok muzikális” – emlékeztet a katholisch.de-n közölt cikkében Felix Neumann a szállóigévé vált kijelentésre, amelyet Jürgen Habermas, a 85. születésnapját ünneplő nagy német filozófus és szociológus Max Webertől kölcsönzött. Habermas „liberális-protestánsként” aposztrofálja neveltetését – amely Isten vonatkozásában „nélkülözte a bőbeszédűséget” –, és a hitét firtató kérdésekre válaszolva agnosztikusként határozza meg magát. A Frankfurti Iskola kiemelkedő képviselőjét, aki nemrég Budapesten is előadásokat tartott (magyarországi látogatásáról bővebben egyebek közt itt és itt olvasható beszámoló),  a keresztények is hídépítőként tartják számon.

Habermas elfogadóan viszonyul a hithez – nem tartozik tehát azok közé, akik „a marxizmus hagyományából kitekintve megvetően és szánakozással szemlélik a hívőket”. Sokkal inkább olyan filozófiát érez magáénak, amely komolyan veszi a hívők meggyőződését, hozzáadott értéket lát benne, s a nyilvánosság előtt is méltatja.

Tanulni a keresztények helytállásából

„Bonni egyetemi tanulmányai alatt ismeri meg Helmut Gollwitzer és Hans Joachim Iwand teológusokat. Mély benyomást tesz rá ellenállásuk a náci rezsimmel, később pedig kritikájuk az elkényelmesedett NSzK-val szemben, ahol még sokan visszavágynak a múltba. „A hozzájuk hasonló teológusoktól tanultam meg emelt fővel járni” – írja. Későbbi pályafutása során levelezést folytat Dorothee Söllével, Johann Baptist Metz-cel és Jürgen Moltmannal, noha ekkor az Istenről szóló diskurzus egyetemi szociológus-körökben már gyanúsnak számít.

Mindazonáltal még hosszú időnek kell eltelnie, mire tudományos munkáiban „a vallás a későbbi jelentőségnek megfelelő szerephez jut. Fő filozófiai műve, „A kommunikatív cselekvés elmélete” (1981) még teljes egészében a szekuláris észjárás mellett foglal állást. Eszerint „uralommentes diskurzusban”, racionális vita keretei közt kell „megvizsgálni az érveket, kirostálni közülük a rosszakat és megtartani a jókat. Ebbe az értelem számára hozzáférhetetlen vallásos érvek és értékek nem igazán fértek bele.”

A vallás méltányolásához vezető fordulat

„A Habermas munkásságában bekövetkező fordulat, melynek nyomán a vallás felértékelődik, 2001-re tehető. Röviddel a szeptember 11-iki terrortámadások után vette át Frankfurtban a Német Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesülésének Békedíját. A vallásról alkotott nézeteit az iszlám terrorizmus és az Egyesült Államokban egyre erősödő keresztény fundamentalizmus előterében gondolja újra.” Már nem csak a természettudományos világértelmezések megerősödésére figyel fel, hanem arra is, hogy a hit ennek ellenére sem tűnik el. Már „nem szekuláris, hanem posztszekuláris társadalomról beszél.

Mindkét világszemlélet – a szélsőségesen szekuláris éppúgy, mint a vallásos-fundamentalista – feltétlen érvényességre támaszt igényt. Kiengesztelődésükre, úgy tűnik, nincs lehetőség, ezért Habermas felveti a kérdést: hogyan akadályozható meg, hogy a társadalomban vallásilag motivált feszültségek támadjanak? Ezen a ponton válik fontossá a vallás a Habermast foglalkoztató legnagyobb kérdés szempontjából: hogyan formálható a társadalom felelősségteljes módon, a népek közti kölcsönös megértés és párbeszéd szellemében?

Közvetítő hívők és világiak között

Úgy tűnik, a kései Habermas moderátor szerepet tölt be hívők és világiak között. Frankfurti köszönőbeszédében, amelynek a „Hit és tudás” címet adta, a vallásos meggyőződés iránti megértést hangsúlyozza. A modernségnek „megkövülten szekuláris és exkluzív önértelmezést” tulajdonít. Szerinte a vallásnak értelemalapító szerepe van, „ezért a nem hívőknek is figyelembe kellene venniük azt, amit a hívők vallásos töltetű beszédükkel mondani szeretnének”.

Ennyiben tehát Habermas hűséges marad diskurzuselméletéhez. Megköveteli, hogy ha már nem lehet egyezségre jutni a világ és a lét végső okait illetően, minden fél nyitottan és jó szándékkal hallgassa meg a másik oldal érveit.: „A szekuláris többség nem határozhat addig, amíg meg nem hallgatta a vallásos másik oldal véleményét.” Mielőtt döntés születnék, a hitetleneknek is igyekezniük kell megérteni a hívők érveit.

„Természetesen – egészíti ki később a fenti gondolatokat – a hívől is érezzék kötelességüknek úgy lefordítani vallási értékeiket, hogy azokat a nem hívők is megértsék. Ékes példája ennek az alaptörvény passzusa az emberi méltóságról, amely az ember istenképmás mivoltának szekularizált megfogalmazása.

Párbeszéd Joseph Ratzingerrel

Ezt az igényét a gyakorlatban is valóra váltotta – ha egy olyan filozófus esetében, mint Habermas, beszélhetünk egyáltalán gyakolatiasságról. 2004-ben a müncheni Katolikus Akadémia nyilvánossága előtt a Hittani Kongregáció akkori prefektusával, Joseph Ratzinger bíborossal – a későbbi XVI. Benedek pápával –  folytatott párbeszédet, ezúttal is a hit és az értelem viszonyáról. Ott a következőképpen méltatta a hitet: „A filozófiának jó oka van rá, hogy tanulékonyan viszonyuljon a vallási hagyományhoz.” Különösen a vallások szent irataiban megmutatkozó értelempotenciált méltatja. (A vita teljes szövege magyarul a Mérleg 2004/1-es számában jelent meg; itt is olvasható »)

Habermas „a vétkezéssel és megváltással, egy szentség nélkülinek tapasztalt élet szabadító végkifejletével kapcsolatos intuíciókra” talál rá a Bibliában, s ezzel együtt a jó együttélés forrására is: „Ezért maradhat meg a gyülekezeti életben sértetlennek olyasvalami, ami máshol elveszett.” A mégoly avatott szakértői tudás sem helyettesítheti a sikerült és az elhibázott élet hívő érzékelését. „Habermas értelmezésében ezt jelenti a vallás semmivel sem helyettesíthető hozzáadott értéke, amellyel a társadalom csak nyerhet. A tényszerű szabályokon és jogon túl mutat irányt az embereknek, hogy el tudják dönteni, mi a helyes, mi a rossz, és hogyan építhető egy humánus társadalom.”

Megértő tisztelet

Az agnosztikus Habermas, meglehet, „vallási értelemben botfülűnek tartja magát, de kacérkodik a vallással: kevés olyan nem hívő ember van, aki ennyire komolyan, az értékeket ilyen nagyra becsülve törekszik megérteni a hívőket” – legyen szó a körülmetélésről, a fejkendő viseléséről   vagy az egyház családról és szexualitásról alkotott véleményéről. „Habermas az oldalukon a hívőknek nincs joga feltétel nélkül keresztülvinni elképzeléseiket. Ahhoz azonban joguk van, hogy komolyan meghallgassák őket, hogy előadhassák az érveiket, a hogy úgy éljenek, ahogy helyesnek tartják” – írja a köszöntés szerzője.

Az egyház is tanulhat Jürgen Habermastól: ha a társadalom kovásza kíván lenni, „jobban teszi, ha hallgat rá és úgy fordítja le saját vallásos érveit, hogy minden jóakaratú ember magáénak érezze azokat”. (Losoncz Melinda összefoglalója)

  ,

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján