Búcsú Edward Schillebeeckxtől
Hermann Häring
2009. december 23-án este a hollandiai Nijmegenben elhunyt a kilencvenöt éves Edward Schillebeeckx OP, a 20. század egyik legnagyobb teológusa. 1914. november 12-én született Antwerpenben, 1934 óta a Szent Domonkos Rend tagja volt. 1957 és 1982 között a Nijmegeni Egyetem katolikus teológiai karán tanított. A katolikus egyház történetének egyik legérdekesebb korszakát élte át, szenvedte el és formálta maga is életművével.
Filozófiai és teológiai tanulmányai után, 1943-ban a Leuveni Egyetemen kezdi meg oktatói munkáját, innen indul el rendkívüli tudományos életpályája. Kezdettől fogva a hit, a kortárs kultúra és az emberi egzisztencia viszonyának kérdése foglalkoztatja, miközben a francia nouvelle théologie (új teológia) felől érkező ösztönzések is hatnak gondolkodására. A katolikus hit igazságait nem mint merev rendszert mutatja be, hanem mint az élő Istenbe vetett élő hit életközeli értelmezését. Első jelentősebb munkáját, amely a szentségekkel foglalkozik (1952), nagy lelkesedés fogadja. 1955-ben Máriáról, 1959-ben Krisztusról jelenik meg könyve, utóbbit – címe: „Krisztus, az Istennel való találkozás szentsége” – több nyelvre lefordítják. Ekkor már elismert publicista és számos konferencián ad elő.
1957-ben meghívást kap a Nijmegeni Katolikus Egyetem teológiai karára. Tanári tevékenysége a holland egyház óriási nyeresége. Kulturális és szociális érzékenysége belföldön eleinte nem talál visszhangra, viszont lehetővé teszi, hogy a hollandiai katolikus teológia bekapcsolódjék a nemzetközi diskurzusba.
1959 januárjában XXIII. János pápa meghirdeti a II. Vatikáni Zsinatot. Az esemény fordulópont Schillebeeckx pályáján: egész életére döntő hatást gyakorol. A holland püspökök legfőbb tanácsadójaként teljes odaadással vesz részt az előkészületekben. A zsinatról szóló pásztorlevél (1960), melyet ő fogalmaz meg, nemzetközi figyelmet kelt. A zsinat idején (1962–1965) mindvégig előadásokat tart szakembereknek, püspököknek és püspöki karoknak. Szerepel a holland televízióban és más országokban is nevet szerez a holland egyháznak.
Hamarosan nyilvánvalóvá lesz a zsinat rendkívüli dinamikája. Az egyházban beköszönt a megújulás korszaka, bár a csalódás már az 1960-as években is érzékelhető. Schillebeeckx azonban tántoríthatatlan: az emberek „öröme és reménye, gyásza és szorongása” foglalkoztatja. A későbbi felszabadítás-teológiát megelőlegezve egyre nyomatékosabban veti fel a kérdést: mi a szenvedés értelme, miért vannak szenvedők? Ez a téma – saját kifejezésével: „kontraszttapasztalat” – egész munkásságát végigkíséri: Schillebeeckx a legmélyebb hermeneutikai és tudományelméleti aspektusait is feltárja. Egyúttal olyan teológia létrehozásán fáradozik, amelyet a szélesebb közönség is megért. Már 1960-ban kezdeményezi az időszerű kérdések tárgyalását céljául kitűző Tijdschrift voor Theologie megalapítását, 1965-ben pedig, más kiemelkedő zsinati teológusokkal (Yves Congarral, Hans Künggel és Karl Rahnerrel) együtt, megalapítja a hét nyelven megjelenő Concilium című folyóiratot. A két periodikum napjainkban is megjelenik. A zsinat után – saját kifejezésével – „lázas tempóban” dolgozik tovább a legsürgetőbb problémákon. A tét az egyház és a világ új kapcsolata, az egyre növekvő mértékű szekularizáció, a hit és a teológia alakulását érintő ideológiai, kulturális és gazdasági változások folyamata. Számtalan cikkben foglalkozik e kérdésekkel, amelyekhez kritikus nézőpontból közelít, de sohasem zárkózik el a fejleményektől, s teológiai eszmélődését következetesen formálja új gondolatvilággá.
Alapvető hermeneutikai tanulmányai mellett úttörőnek számítanak Jézusról és Jézus jelentőségéről szóló nagy értekezései: „Jézus, Történet egy élőről” (1974), ill. „Krisztus és a keresztények, Egy új életpraxis története” (1977). E két könyve párját ritkító módon helyezi új alapokra a hitről való beszédet. Schillebeeckx nem csak dogmatikai, hanem exegetikai szempontból is vizsgálódik. Sikerül előítéletek nélkül és szakszerűen bekapcsolódnia kora szentírástudományi vitáiba és ezeket – a kortárs egyház- és dogmatörténeti kutatásokkal együtt – termékenyen hasznosítania a világ, a történelem, az ember, az üdvösség, a megváltás és a felszabadulás hívő keresztény szemléletének kimunkálásában. Ennek érdekében mélyed el a társadalomelmélet, főként pedig az új politikai teológia és a később kibontakozó latin-amerikai felszabadítás-teológia különböző változataiban. Még az 1990-es években is nagy rokonszenvvel figyeli az afrikai és ázsiai kontextuális teológiák kialakulását.
Ilyen háttérrel közelít továbbra is élénk érdeklődéssel az egyházon belüli fejleményekhez, amelyek a zsinati lendület megszűnését jelzik: amint Karl Rahner joggal megállapította, hideg téli idő köszöntött be az egyházban. Schillebeeckx figyelemre méltó könyveket ír az egyházi rendről: „Az egyházi rend” (1981) és „Keresztény identitás és egyházi rend, Az egyházban élő ember védelmében” (1985). Sajnálatos, hogy az egyházvezetés nem tanúsít megértést e fontos és kifejezetten konstruktív megszólalások iránt. A vatikáni hatóságok háromszor szólítják fel, hogy adjon számot nézeteiről. Hivatalosan sohasem ítélik el – ellenfeleinek érvei ehhez túlságosan gyengék –, de életművét mindvégig a bizalmatlanság légköre és indokolatlan gyanakvás övezi. A holland püspökök új nemzedéke végül megfontolás nélkül átveszi a Vatikán magatartását. Schillebeeckxet azonban, noha az egyházzal kapcsolatos szándékait félreértik, az Isten iránti feltétlen bizalom és mély dominikánus lelkisége megóvja attól, hogy az összeütközés miatt megkeseredjék.
Nyugalomba vonulása (1983) után is aktívan folytatja teológiai kutatásait. 1989-ben jelenik meg „Az emberekről, Isten története” című könyve (1990), amellyel kiegészül Jézusról, a kegyelemről és Istenről szóló trilógiája. Sokan gondolják úgy, hogy ez a legmélyrehatóbb műve. 2000-ben utoljára ír tanulmányt e témával kapcsolatban. Most is – mint mindenkor – a lelkiség leghitelesebb forrásaiból merít: a liturgiából, az igehirdetésből és az eucharisztia ünnepléséből. Ezért sem feledhető számos prédikációja és kisebb publikációja spirituális kérdéséről, valamint megannyi felvetése a keresztény hit aktuális jelentésével kapcsolatban. Schillebeckx mindvégig megmarad mélységesen hívő és kiegyensúlyozott embernek. Életszemlélete két könyvének címével jellemezhető: „Isten minden nap új” (1994) és „Boldog teológus vagyok” (1994).
Tartalmi és módszertani téren számos ösztönzése ma is hatékony. Hat pontot említek:
A mindig barátságos és jóakaratú teológus, Edward Schillebeeckx rendíthetetlenül hitte, hogy előbb-utóbb a katolikus egyházban is új tavasz köszönt be. Ezt sajnos már nem érhette meg. Műve azonban gazdag és kimeríthetetlen forrás – sohasem lehetünk eléggé hálásak érte. 2009. december 31-én, az év utolsó napján temették el. Angyalai vezessék a paradicsomba.
A nekrológ eredeti német szövege a Wir Sind Kirche/We Are Church mozgalom honlapján »
Összeállítás P. Edward Schillebeeckxről és munkásságáról (idegen nyelveken, főként németül) »