Ez évi találkozójukon, 2010 márciusában a német morálteológusok munkaközösségének jelenlévő tagjai részletesen foglalkoztak a katolikus intézményekben gyermekekkel és fiatalokal szemben elkövetett szexuális visszaélések ismertté vált eseteivel. A megfontolások egyaránt figyelembe vették magukat a cselekményeket és az azokkal kapcsolatos múltbeli és jelenkori egyházi intézkedéseket.
Az erkölcsteológiai tudományszak képviselői megdöbbenésüket fejezték ki a napvilágra került visszaélések módjai és mennyisége miatt. Figyelembe véve azt a körülményt is, hogy a pedofília veszélyességéről és gyógyíthatatlanságáról néhány évvel ezelőtt a mai tudásunknál jóval szerényebb tudományos ismerettel rendelkeztünk, a szóban forgó esetek teljes mértékben elfogadhatatlanok, ahogy régebben is azok voltak. A szexuális bűncselekményekért a társadalom megengedő magatartásmódját hibáztató egyházi vélekedések azt a gyanút keltik, hogy az egyház saját felelősségét kívánják elhárítani.
A morálteológusok ezért minden olyan egyházon belüli és egyházon kívüli erőfeszítést és felszólítást üdvözölnek, amelyek a bántalmazásokra vonatkozó bejelentések komolyan vételét célozzák, kilátásba helyezik az ügyek maradéktalan felderítését, elgondolkodnak a jóvátételhez szükséges lépésekről, és amelyek felismerik, hogy ez a folyamat – bármennyire fájdalmas is – az egyház okulásának esélyét hordozza.
Fontos, hogy mindezen fáradozások középpontjában az áldozatok álljanak. 1) A megtörtént törvénytelenségekkel és a tettesekkel kapcsolatos eljárás szempontjából ez a következőt jelenti: a teendőket – ellentétben az elmúlt korok bevett gyakorlatával – ma már nem vezérelheti az az alapelv, mely szerint az intézmény tekintélye nem szenvedhet kárt. A vádak és a bejelentések felderítése szempontjából pedig azt jelenti: támogatni kell az áldozatokat, hogy legyen képességük és bátorságuk az elszenvedett sérelmek sérelmeiket és károk szóba hozására. Ebben, ti. az áldozatok bátorításában és az egyházi felelősök cselekvő válaszának előmozdításában, fontos szerepet töltenek be olyan tisztségviselők, akiket az egyház tudatosan mint független és bizalommal megszólítható személyeket alkalmaz. A tanácsadóhelyek létrehozásáról ugyanúgy tájékoztatást kell adni, mint más, az egyház által felkínált szolgálatokról. (3) Végül a megelőzés érdekében a gyermekeket és a fiatalokat bátorítani és segíteni kell, hogy öntudatos, a lelki és testi határok áthágását érzékelő emberekké növekedjenek.
Az erkölcsteológusok mint a teológiai etika kérdéseiben illetékes szakemberek számára főként az a kijelentés, illetve vélekedés vet föl kérdéseket, hogy a visszaélés esetei összefüggenek a nemiséggel kapcsolatos hagyományos egyházi tanítással és a cölibátus életformájával. Habár a közvetlen oksági viszony feltételezése könnyen cáfolható, látnunk kell, hogy közvetett, a rendszerből adódó kapcsolatok nagyon is fennállnak. Fontos tehát, hogy önkritikusan feltárjuk azt az összefüggést, amely a gyermekekhez és fiatalokhoz való közelség, az önmegerősítés és a szexuális beteljesülés egyes emberekben meglévő, pszichikailag éretlen szükséglete, valamint az ennek kedvező, keretet adó és a rejtettséget biztosító struktúrák (függőségi és hatalmi viszonyok, személyek és hivatalok szakralizálása, a büntetés és a jutalmazás monopóliuma, a másik nemmel kapcsolatos, rögzült gondolati minták és beszédmódok stb.) között áll fenn. Gondos felülvizsgálatra szorul továbbá – a papjelöltek kiválasztásának jelentős részben problematikus hatásaira tekintettel – a cölibátus kötelező voltának csupán egyháztörténelmi eredetű összekapcsolódása a papság vállalásával. Természetesen ügyelni kell arra is, hogy ellene mondjunk az általánosító gyanakvásnak és a kollektív felelősségrevonásnak.
Tudósok lévén a morálteológusok a jelenlegi helyzetben különösen is kötelességüknek érzik, hogy az elkövetkező évek során – egy, a jövőbe mutató szexuáletika összefüggésében – elszántan megvitassák a sok megoldatlan kérdést. Az illetékes püspököktől és minden egyházi felelőstől elvárják, hogy olyan légkört teremtsenek, amelyben ez a munka nyíltan, szorongás nélkül, az értékek tisztelete és a bátorítás jegyében végezhető el.
Az erkölcsteológusokat mint a teológia egyetemi és főiskolai oktatóit és mint Isten népéhez tartozó hívő embereket megrendíti a bizalom és a hitelesség ama hirtlen megfogyatkozása, amelyet a katolikus egyháznak az utóbbi hetekben Németországban katolikus egyházban és messze azon túl is oly sok bűncselekmény felszínre kerülése és az ezzel összefüggő, részben kevéssé szakszerű eljárásmód miatt szembe kellett néznie. Tudatában vannak annak – nagyobb mértékben, mint sokan mások –, hogy az egyház által képviselt és gyakran engedékenység nélkül megkövetelt magas erkölcsi mércét (emlékeztetőül elegendő, ha az állami terhességi tanácsadás intézményi környezetéből való kilépést emltjük) most sokan épp az egyház nevében tanúsított magatartásra alkalmazzák. Ugyanakkor a gyermekek és fiatalok testi és lelki sérüléseivel szembeni fokozott érzékenységben, amelyet a nyilvánosság ma egyhangúlag számon kér, reménykedve pillantják meg az „idők jeleit”.
Hirschberg bei Beilngries, 2010. április