(...) Azt tapasztalom, hogy a magyar közvéleményben, még a katolikusban is, nagy igény van - merthogy hiányosságok is bőven - az ismeretek elmélyítésére azzal kapcsolatban, egyáltalán mi a pápaság, miről szól a pápa, meg a mai egyház nagy kérdései (a Mérleget ezért is szoktam időről időre elégedetten olvasgatni). Így hát erre kívánok koncentrálni. S inkább nem belemenni azokba a vitákba, amelyek egyébként átjárják napjaink egyházát - főleg külföldön. De attól tartok - pontosabban azt tapasztalom -, hogy a magyar "átlaghívek" nincsenek nagyon felkészülve ezekre. Egyszerűen ismereteik hiánya miatt. Hiszen engem sem nagyon készített fel rá senki (pedig Pannonhalmára jártam, aztán elvégeztem a levelező teológiát, majd a kánonjogot). Először tehát ezeket kell javítani, ha azt szeretnénk, hogy a vita ne romboló legyen, hanem építő. Amúgy pedig az az érzésem, hogy az én véleményemre elég kevesen volnának kíváncsiak - ezért hát törekszem is nem azzal terhelni esetleges olvasóimat... Tehát, ha a nyílt vitát most még talán nem is, de a párbeszédet - amint Te is írod - magam is boldogabb közegnek tartom.
É. M.