Nagy érdeklődéssel és figyelemmel olvastam a Mérleg 2008/4. számában Karl-Heinz Ohlig professzor magyarra fordított tanulmányát: „Allah és a keresztény Isten”. Nem tudtam abbahagyni, amíg végig nem olvastam.
Fiatal mérnökként családommal 1961–65 között Egyiptomban laktam, Kairó székhellyel, és innen repülővel utaztam sokszor Libanonba (Beirút), Sziriába (Damaszkusz) és Irakba (Bagdad). Az egyiptomi kopt keresztények, akik természetesen arabul beszélnek és akiknek templomait a Régi Kairóban meglátogattam, Istent Allahnak hívják. A teológiai nyelv azonban ógörög és ott Theosz szerepel. Találkoztam máltai mérnökkel, aki azt mondta, hogy a máltaiak katolikusok, de Istent Allahnak hívják a máltai nyelven, ui. Málta hosszú ideig arab fennhatóság alatt volt.
Érdekes volt összehasonlítani a tanulmánynak a Korán Nikaia előtti szír teologiája részét a Korán Nikaia előtti teologiája részével. Ezek szerint a Korán istenfelfogása nem új és nem sajátosan iszlám eredetű. Sokkal nagyobb egyezést mutat azzal a szír keresztény teológiával, amelyet még nem befolyásolt a Nikaiai Zsinat kettőségtana vagy a szentháromságtan. Igen érdekes volt a tanulmánynak az első arab pénzérméket tárgyaló része. Ezek a pénzérmék még használták a keresztény szimbolikát, a keresztet.
A fentiekből azt a következtetést vontam le magamnak, hogy a Korán istenfelfogása a korai kereszténységen alapul. Célszerű lenne a párbeszéd létrehozása a két vallás között. Az 1950-es évek végén és a 60-as évek elején engem az arabok – főképpen Egyiptomban – szívesen fogadtak. Jelenleg is vannak iszlám és kopt barátaim. Az, hogy miért alakult ki ellentét a kereszténység és az iszlám között, egyéb tanulmányt kíván.
Barsai János
villamosmérnök