Búcsúzóul

„A messzességben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szeretlek, ezért öleltelek magamhoz hűségesen.” (Jer 31,3)

IN MEMORIAM PFITZNER RUDOLF

Barátjára Boór János emlékezik


Címke: ,

Pfitzner Rudolf okl. pszichológus és pszichoanalitikus 2016. április 13-án, két nappal 86. születésnapja után családja körében, a München közelében fekvő ottobrunni házában befejezte földi pályafutását.

1930. április 11-én Szombathelyen látta meg a napvilágot egy felekezetileg vegyes hátterű értelmiségi házaspár harmadik, legkisebb gyermekeként. Katolikus elemi iskolai tanulmányai után a premontreiek gimnáziumába járt, ahol 1948-ban röviddel az államosítás előtt kitűnő eredménnyel érettségizett. A. J. Cronin Réztábla a kapu alatt c. regényének hatására az orvosi-pszichiátriai hivatás mellett döntött, hogy testi-lelki bajaikban segítséget nyújthasson az embereknek. Rögtön fel is vették a budapesti tudományegyetem orvosi karára.

Az egyetemi pártszervezetnek hamarosan szemet szúrt Mindszenty József hercegprímás melletti kiállásával. Öt szemeszter elvégzése után 1951. január 23-án kommunistaellenes röpcédulák terjesztése miatt letartóztatták, majd államellenes összeesküvés vádjával 11 év fegyházbüntetésre ítélték. A váci börtönben raboskodva Kárpáti Kamillal, Kecskési Tollas Tiborral és Tóth Bálinttal együtt közreműködött a Füveskert c. antológia összeállításában, majd később kiadásában is.

A magyar forradalom és szabadságharc kitörése után négy nappal, 1956. október 27-én szabadult a börtönből, felutazott Pestre, és nyomban csatlakozott a Práter utcai iskolai támaszpontról küzdő szabadságharcosokhoz. November 9-én a második szovjet támadás során e csoport kénytelen volt letenni a fegyvert. Szerencsére a Vörös Hadsereg katonái nem végezték ki, hanem futni hagyták őket. November végén sikerült Ausztriába menekülnie. Bécsben pszichológus hallgatóként folytatta egyetemi tanulmányait, miközben másfél évig a Nemzetőr c. szabadságharcos lap munkatársaként dolgozott. Ezt követően a müncheni egyetemen tanult tovább. 1959-ben a bajor fővárosban feleségül vette Horváth Jolán gyógyszerész hallgatót. Házasságukból négy gyermek született, akiktől nyolc unokájuk származik.

1962-ben pszichológus diplomát, 1971-ben pszichoanalitikus szakképesítést szerzett. Docensként különböző egyetemi intézetekben dolgozott és oktatott, többek között a müncheni főegyházmegye „egyházi hivatások számára fenntartott tanácsadó szolgálatában” (Beratungsdienst für kirchliche Berufe), ahol Hermann Stenger CSsR munkatársa volt (vö. Mérleg, 1973/4). Pszichoanalitikusként képző és szupervizori munkát folytatott. Húsz német és számos magyar nyelvű tudományos publikáció fűződik a nevéhez. Nagy örömére szolgált, amikor végre Magyarországra látogathatott – politikai elítéltként csak igen későn –, sőt bekapcsolódhatott a magyar pszichológiai életbe is. A Magyar Pszichoanalitikai Egyesület aktív tagja volt. Egyéni sorsa miatt különös figyelmet szentelt a trauma lélektani elemzésének, e tevékenysége során Virág Teréz személyében kiváló kollégára és igaz barátra lelt. Döntő hatással volt rá Ferenczi Sándor életműve, az egyéni gyógyulás útját kereső, empatikus odafordulása a szenvedő emberhez. Sigmund Freud e sokáig kedvenc tanítványát választotta „pszichoanalitikus nagyapjának”. „Ars analiticáját” Kalandozásaim Ferenczi nyomában. Egy „hazajáró” pszichoanalitikus gondolatai különböző témákhoz című, Harmatta János előszavával megjelent könyvében fogalmazta meg (Budapest, Animula Kiadó, 2005).

Emigránsként is hű maradt közéleti elkötelezettségéhez. Az 1956. október 16-án Szegeden megalakult Magyar Egyetemek és Főiskolák Egyesületeinek Szövetsége (MEFESZ) szovjetellenes tevékenységéből a forradalom leverése után, a nyugati emigrációban is kivette részét a sajtó hasábjain, valamint a helyi és a nemzetközi diákéletben folytatott munkájával. A Magyar Pax Romanában (amely az 1921-ben Fribourg-ban alapított Katolikus Értelmiségiek és Egyetemisták Nemzetközi Mozgalmának alapító tagja) nagy lelkesedéssel támogatta a katolikus egyház reformtörekvéseit a II. Vatikáni Zsinat szellemében, és minden módon igyekezett elősegíteni a gúzsba kötött hazai egyházak helyzetének jobbra fordulását. Némiképp a zsinat is megelőlegezte a 1968-os diákforrongást és demokratizálási-participációs mozgalmat, amely az NSZK-ban (Németországi Szövetségi Köztársaság) a múlt feldolgozását elősegítő, pszichoanalitikusan is megalapozott gyászmunka következménye is volt. Sokat fáradozott e nyugati példa hazai gyümölcsöztetéséért.

A rendszerváltozás után mély csalódást okozott neki 1956 eszméinek feledésbe merülése, az évszázados magyarországi európai egységtörekvések lejáratása, a bír- és hatalomvágy mértéktelen elharapózása, milliók elszegényedése, a politikai és gazdasági elit korrupt urizálása, a nemzeti önteltség és az idegengyűlölet. Úgy látta, hazánk eljátszotta az 1956-os forradalommal, majd a magyar határnyitással megszerzett nemzetközi megbecsülését. E fájdalmának sokszor hangot adott a Pax Romana találkozóin, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) akadémiai napjain és a Pax Romana által fél évszázaddal ezelőtt alapított, jó ideig a bécsi Herder Kiadó gondozásában megjelent Mérleg hasábjain. Figyelmet keltett a Magyar megfontolások a Soáról címmel 1998-ban a Pannonhalmi Főapátság és a Magyar Pax Romana rendezte tudományos konferencián tartott előadásával, melyben „az előítéletek néhány pszichológiai és pszichoanalitikus szempontjáról” beszélt. Sajnos nagyon időszerű a Választott trauma, regrediált társadalom, a vezér szerepe, D. Volkan nagycsoport-pszichoanalíziséről c. tanulmánya (Mérleg Online).

Végrendeletében ezt olvassuk: „Életemnek egészében véve – a nehézségek ellenére – volt értelme, és sikeresnek könyvelhetem el… Alapjában véve vallásos vagyok, ami reménységgel tölt el… Ha lehetséges, a haldoklók szentségével ellátva szeretnék utolsó utamra indulni.” A magyar gyászjelentés mottója ezt a reménységet igazolja vissza: „A messzességben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szeretlek, ezért öleltelek magamhoz hűségesen” (Jer 31,3).

A rekviemen az ottobrunni Nagy Szent Albert-templomban április 22-én sokan részt vettünk. Hamvait április 27-én az ottobrunni temetőben, szűk családi és baráti körben, sugárzó napfényben temettük el a tavasztól virágzó anyaföldbe.

12345

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján


  • via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.


Ajánlott cikkek: