Publicisztika

„A pápa beszéde egy további posztmodern szabványműveletet is elvégez: megtöbbszörözi a valóság fogalmát.”

Isten hozta a posztmodernben

Rainer BUCHER – feinschwarz.net, 2015. október 25.


Címke: , , ,

 

 

Az október 25-én, vasárnap befejeződött római családszinódus záródokumentumának megszavazása után Ferenc pápa – a Magyar Kurír honlapján is olvasható – beszédet mondott. Rainer Bucher a nemrég elindult feinschwarz.net című teológiai honlapon rövid értékelést közöl a beszédről Isten hozta a posztmodernben címmel. (A szerző írásait a Mérleg honlapján lásd itt, itt és itt. A szinódus záródokumentuma olaszul itt található, a végén a szöveg egyes pontjaira adott ‘igen’ szavazatok számának megjelölésével. Figyelemre méltó, hogy a kompromisszumot tükröző dokumentum legkényesebb pontját – ez a 85., amely a 84. ponttal együtt óvatosan megnyitja az utat az újraházasodott elváltak teljes egyházi befogadása felé – a jelentős konzervatív ellenállás dacára szorosan ugyan, de szintén abszolút többséggel fogadták el.)


Forrás: Willkommen in der Postmoderne. feinschwarz,net – theologisches Feuilleton. Cikkünk Rainer Bucher írásának kivonatos ismertetése.

A szerző 1956-ban született, német teológus, a gyakorlati teológia professzora a grazi egyetem katolikus hittudományi karán. Bővebben a Mérleg Online on »


Bármi legyen is a ‘posztmodern’ meghatározása, a szinódus azt jelzi, hogy a katolikus egyház végleg átlépte a posztmodern korszakhatárt – indítja elemzését Bucher. A relativizmus „az egyházban is nyilvánossá vált. Ezt persze nem szívesen ismerik el, s a szinódus záródokumentuma olykor csakugyan szép megfogalmazásokkal igyekszik elősegíteni az ezzel való, többé-kevésbé békés kiegyezést.” Az is természetes, hogy az egyház annál határozottabban lép fel a relativizmus ellen, minél inkább kénytelen helytől, időtől és helyzettől függően viszonylagosítani álláspontját. Ferenc pápa azonban kendőzetlenül, sőt római viszonylatban közérthetően beszél: „láttuk, hogy (…) vannak dolgok, amelyek megszokottnak tűnnek az egyik földrész püspökének, egy másik földrész püspökének viszont furcsának, sőt botrányosnak bizonyulhatnak; az, amit egy jog megsértésének tartanak az egyik társadalomban, világos és érinthetetlen előírás lehet egy másikban, az, ami egyeseknek lelkiismereti szabadság, az másoknak merő zavarosság lehet. Valóban, a kultúrák nagyon különböznek egymástól, és minden általános alapelvnek be kell ágyazódnia az egyes kultúrákba, ha igényt tart arra, hogy megtartsák és alkalmazzák” (ford. Tőzsér Endre SP, Magyar Kurír, 2015. 10. 25.).

„Szép retorikai és tematikus fokozás” – állapítja meg Bucher –, hiszen az egyszerű püspökök erősen eltérő normalitás-érzékétől (megszokott – botrányos) a jogrendszerben átlósan ellentétes fogalmakon át (jogsértés – érinthetetlen előírás) a lelkiismeret kétféle érzékeléséhez (szabadság – merő zavarosság) vezet. „Jól kivehető, hogy a pápa a bizonyosságok milyen hierarchiáját követi” – a csúcspont a lelkiismeret! –, de ennél is többet mond, hogy „a fokozás nagyjából mindazt lefedi, ami a normák és az értékek világában (katolikus szempontból) lényeges: az egyházi tisztséget, a jogrendet és a személyes lelkiismeretet. S mindezekben nézeteltérés uralkodik.”

A pápa beszéde egy további „posztmodern szabványműveletet is elvégez: megtöbbszörözi a valóság fogalmát: »megpróbáltuk Isten szemével nézni és értelmezni a mai valóságot, sőt valóságokat«. Mi több, szembefordul a modern logocentrizmussal, anélkül persze, hogy megnevezné: »A szinódus megélése azt is jobban megértette velünk, hogy a tan igazi védelmezői nem azok, akik a tanítás betűjét, hanem akik a szellemét, akik nem az eszméket, hanem az embert, akik nem a formulákat [megfogalmazásokat], hanem Isten szeretetének és megbocsátásának ingyenességét védelmezik«”. Formulákra, törvényekre, isteni parancsokra szükség van ugyan, de Isten mindezeket viszonylagossá teszi, hiszen „egyedül irgalmának határtalan nagylelkűsége szerint” cselekszik (kiemelés az eredetiben, Magyar Kurír, uo.),

Régóta tudtuk, hogy „a katolikus egyház sem egy, hanem sok” – fűzi tovább gondolatait Bucher –, „de most saját testében tapaszalta meg, és ott, ahol elég sokat tettek azért, hogy ne kelljen észrevennünk: Róma kellős közepén”.

BucherAz egyetlen – konfliktusoktól, a valóságok sokféleségétől és a gyakorlat elsőbbségétől érintetlen – egyház modern utópiája „átadja helyét annak a felismerésnek, hogy nálunk is megtalálható mindaz, ami »a világban«”. Hogy mi minden?  Az áthidalhatatlan különbségeken túl például „az a tény, hogy mi is különböző valóságokban élünk, sokan mifelénk is igyekeznek »formulák« mögé rejtőzni, és ez nálunk sem vezet sehová.” Ráadásul nálunk olyan bíborosok is vannak, „akik rosszat mondanak és feltételeznek egymásról – a pápa barátságos megfogalmazásában: »sajnos időnként nem teljesen kedvező módszerekkel« fejezik ki véleményüket. Akárcsak a való életben.”

A szerző szerint „nem harcolni kell a posztmodern ellen, hanem helyt kell állni benne. Egyre nyilvánvalóbb, hogyan akar ehhez hozzáfogni a pápa. Tudja, hogy a relativizációk” – a valóságokhoz való viszonyulás módozatai – „nem relativizmusok; hogy e kapcsolódások nélkül a posztmodern világban egyszerűen nincs mit mondania az egyháznak, amelyet (tridenti) egyháztannal már nem, hanem csakis hittel lehet vezetni; s hogy – Karl Rahnerrel szólva – a hit középpontja a felebaráti szeretettel azonos istenszeretet.”

(Mérleg)

Rainer Bucher Egyház, hatalom és test című írása a Mérleg Online-on »

 

 

 

12345

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján


  • via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.


Ajánlott cikkek: