Interjú

„Jézusnak, a bölcsesség tanítómesterének megérdemelt helye van a filozófiatörténetben. Ő nemcsak a vallás, a kereszténység, az egyházak tulajdona, hanem az egész emberiségé.” – Beszélgetés Bernhard Lang vallástörténésszel „Jézus, a kutya” című könyvéről, kritikus visszhangokkal.

Jézus, a künikosz

BERNHARD LANG teológussal és vallástörténésszel HARTMUT MEESMANN beszélget – Publik-Forum, 2012/6


Címke: , , , , , , ,

Publik-Forum: Lang úr, „Jézus, a kutya” című könyvében bemutatja, hogy milyen hagyományokból táplálkozik Jézus gondolkodása: Illés próféta hagyományából és a hellenista künikoszok („cinikusok”) bölcseletéből. Hogyan jutott erre a következtetésre?

Bernhard Lang: Amikor a paderborni egyetemen közös szemináriumot terveztünk munkatársammal, Peter Eicherrel a boldogság témájáról, elmélyültem az ókori boldogságfilozófiákban, így a künikoszok bölcseletében is. Olvasás közben meglepő dolgokat fedeztem fel, épp az Újszövetség vonatkozásában.


 Forrás: Publik-Forum, christlich – kritisch – unabhängig, Oberursel (Németország), 2012/6, 52–55. l.

A szerző német teológus és vallástörténész. 1946-ban született. A Paderborni Egyetem (Németország) emeritált vallástudomány- és ószövetség-professzora (A beszélgetés alapjául szolgáló könyve: Jesus der Hund. Leben und Lehre eines jüdischen Kynikers („Jézus, a kutya. Egy zsidó künikosz élete és tanítása”. München, C. H. Beck, 2010, 240 l., fve 12.95 €.). További információk a Wikipédián »


PF: Rájött, hogy Jézus künikosz filozófus volt: „kutya”. A német ‘Hund’ szó a görög ‘küon’-ból származik. Csúfondárosan kutyáknak nevezték az egyik filozófiai iskola képviselőit, akik nincstelenül vándoroltak szerte a vidéken és vitázni akartak az emberekkel. Milyen jellemzők alapján tarthatjuk Jézust künikosznak?

LangLang: Három szempontból: Jézus is népi vándorprédikátor. A korabeli zsidóságnak nem voltak országjáró prédikátorai, akik útközben csak úgy megszólították az embereket, vitába bonyolódtak volna velük és nyilvános beszédeket tartottak. Ez a künikosz filozófusok hagyománya volt. A második szempont: az életmód azonnali megváltoztatása. A Jézusról szóló beszámolók szerint sokan, akik hallgatták és személyesen találkoztak vele, megváltoztatták életüket, részint eladták mindenüket, amijük csak volt, és követték őt. A künikosz hagyományban erről is számos adat tanúskodik, a zsidó hagyomány azonban nem tud ilyesmiről. S végül: Jézus tanítása az ellenségszeretetről. Az ellenségszeretetről nem esik szó sem az extrabiblikus [biblián kívüli – Ford.] szövegekben, sem magában az Ószövetségben. A görög filozófiákban viszont elég gyakran felbukkan ez a gondolat, főként a künikoszoknál.

PF: Jézus hogyan került érintkezésbe a künikosz gondolatkinccsel?

Lang: Meggyőződésem szerint Jézus görögül is beszélt. Az első századi hellenista Palesztinában általános volt a többnyelvűség. Keleten a többnyelvűség még ma is sok helyütt alapeset, a kevéssé művelt emberek körében is.

PF: Arról van tehát szó, hogy Jézus átvette a künikoszok világnézetét és összekapcsolta Illés próféta zsidó hagyományával?

Lang: Igen, és ez azért is megtörténhetett, mert az Illés-hagyomány számos elemében érintkezik a künikosz filozófiával. Ilyen például tanítványok meghívása a mester követésére vagy a vagyon és a gazdagság elutasítása.

PF: Van-e olyasmi, ami kizárólag Jézusra jellemző, vagy viselkedésében és tanításában maradéktalanul azonosul ezzel a kettős hagyománnyal?

Lang: A kérdés az, hogy Jézus törekszik-e egyáltalán egyediségre? A keresztény hagyomány természetesen egyfajta isteni lényt csinált belőle. Mindaz, amit Jézusról mondanak, életének és személyének későbbi értelmezése, s nem magától Jézustól származik.

PF: Jézust, ahogy írja, követői „isteni méltóságra emelték”. Ha tehát voltaképp ugyanazt mondja, mint, mondjuk, Diogenész vagy Szókratész, akkor ez a felmagasztalás nem helyénvaló?

Lang: 1957-ben megjelent filozófiatörténeti munkájában Karl Jaspers, a szellemtörténet mértékadó személyiségeiről beszélt. Négy nagy ókori alakot választott ki: Szókratészt, Jézust, Buddhát és Konfuciuszt mint sajátos hagyományuk kiemelkedő képviselőjét. Jaspers úgy vélekedett, hogy ezek a történelmi alakok ma is irányt mutathatnának minden emberi egzisztenciának, hiszen minden embernek szüksége van példaképekre.

PF: Vagyis Jézus mint a bölcsesség tanítómestere?

Lang: Mértékadó emberekről szólva Jaspers módosította a tengelykorról alkotott felfogását. Eredetileg abból indult ki, hogy a Kr. e. 800 és 200 közti időszakban intellektuális fellendülés figyelhető meg az emberiség történetében – éspedig a hellenista filozófiában, a kínai konfucianizmusban és az indiai buddhizmusban. Aztán Jézust is közéjük sorolta. Jaspers úgy tekint Szókratészra, Buddhára, Konfuciuszra és Jézusra, mint mértékadó filozófusokra. És ebben, úgy vélem, igaza van.

PF: Úgy értsük, hogy „Jézus, a kutya” című könyvével ezt az összefüggést kívánja hangsúlyozni?

Lang Jesus der HundLang: Igen. Jézusnak megérdemelt helye van a filozófiatörténetben. Ő nemcsak a vallás, a kereszténység, az egyházak tulajdona, hanem az egész emberiségé. Van egy érdekes jelenség: ha egy fölesküdött közösség kisajátít egy tekintélyes személyiséget, akkor azok, akik tagjai ennek a közösségnek, eltávolodnak tőle. A keresztény vallási hagyomány olyannyira magába olvasztotta Jézust, hogy például a zsidók nehezen  tudják közülük valóként elfogadni és a filozófusok sem tudnak mit kezdeni vele. Fontos számomra, hogy hidat verjek a kereszténység és a filozófia között.

PF: Legszívesebben kiszabadítaná Jézust szűk egyházi környezetéből…

Lang: Igen, mivel Jézus alakjában hatalmas ökumenikus tartalék rejlik. Meggyőződésem, hogy amikor egy világéthosz lehetőségét kutatjuk, elsősorban nem elvont fogalmakkal és előírásokkal kellene operálnunk. Sokkal inkább Jézust mint érvényes életprogramot felkínáló embert kellene ismét komolyabban vennünk.

PF: A künikoszok életprogramja azonban helyenként elég furcsának tűnik. Ön így ír erről: „A künikoszok életmódja összességében parazitának, a gazdálkodással szemben ellenségesnek és különcnek nevezhető.” Az efféle filozófia ma hogyan egyeztethető össze a – legalábbis Európában – mégiscsak polgári kereszténységgel?

Lang: Diogenésznek már akkoriban volt erre egy szép hasonlata: amikor a karvezető előénekel egy szólamot, mindig egy hanggal magasabban énekel. Így ösztönzi az énekkart a megfelelő hangmagasság elérésére – akkor is, ha a kórus sohasem jut el erre a szintre. A künikosz filozófia tudatosan feszíti a húrt. Kihívást intéz a társadalomhoz. Például az anyagi igénytelenségnek valójában minden emberre ösztönzőleg kellene hatnia, azaz: óvakodjunk a fogyasztás vagy a gazdagság csapdájától! A künikosz filozófiát annak idején sokan vitatták, ezért e hagyománynak már a korai időben két irányzata alakult ki: a radikálisoké, akik megtagadtak minden vagyont és minden élvezetet, és a mérsékelteké, akik nagyon is helyeselték a vagyont és az élvezetet, de egyiknek sem váltak rabszolgáivá, hanem az ilyen javakkal és viselkedésmódokkal szembeni szabadságot hangsúlyozták. A valóságközelibb iskola képviselőjeként Arisztipposzt említhetjük.

PF: Az ő követője volt Jézus is?

Lang: Igen, szemben Keresztelő Jánossal, aki nyilvánvalóan a szigorúbb, aszketikus irányzathoz tartozott.

PF: Összegzésként mondhatjuk-e tehát, hogy a prófétai-kritikai impulzus, amelyet mindig is Jézushoz és a Jézus-mozgalomhoz társítottak, ebben, vagyis a künikosz életprogramban gyökerezik?A fogyasztás és a vagyon kritikája, az ökológiai tudatosság egyként a künikosz bölcseletből ered?

Lang: Igen. Az ökológiai kérdésre különösen is áll, hogy legalábbis a nyugati történelemben elsőként a künikosz filozófia vetette fel. A künikoszok úgy tekintettek az emberre, mint természetidegen állatra, aki tehát korántsem magasabb rendű az állatoknál. Felszólították az ember, hogy emelkedjék föl ismét az állatok szintjére. Mai fogalmakkal: követelték, hogy tagolódjon be a globális ökológiai rendszerbe ahelyett, hogy fölébe emelkednék és tönkretenné. Napjaink problémái persze részben más természetűek, de a künikosz filozófiából nagyon is meríthetünk gondolati ösztönzéseket, amelyek tartalmilag összekapcsolódnak a kereszténységgel, és ezért belőle is kiindulhatnak.

PF: Úgyhogy ismételten adódik a feladat: nézzük meg, milyen gondolati indíttatások ültethetők át a mába. A künikoszok vándorló életmódja, a birtoklásról való teljes lemondás, az időleges remeteség azonban csak nehezen vagy csak átmenetileg valósítható meg. A kereszténységben ezzel a szerzetesi közösségek próbálkoztak újra meg újra, és hitelesen valóra is váltották.

Lang: Fontos, hogy tudatában legyünk: a kereszténység nem csupán tanítás, hanem elsősorban életmód, ahogy minden ókori filozófia is mindenekelőtt életforma volt. Első helyen nem dogmatikáról vagy hittanról kellene beszélnünk, hanem életformákról és életprogramokról. Ezek a mindennél lényegesebbek, és nem is vezethetők le pusztán dogmatikai tételekből.

PF: Amikor a kortárs filozófus, Peter Sloterdijk felszólít: „Változtasd meg élted!”, tudatosan a künikosz filozófusok ösztönzéséhez csatlakozik. Lehetséges, hogy maximája megegyezik a kereszténység egyik alapelvével?

Lang: Természetesen. És a négy evangéliumból az élet megváltoztatásának iránya is kirajzolódik: szolidaritás, saját szükségleteink kritikus felülvizsgálata és a túlhajtott egoizmus elutasítása mint az ellenségszeretet feltétele.

PF: Azt olvassuk, hogy a künikosz filozófusokat kortársaik „Isten fiainak” vagy „Zeusz küldötteinek” nevezték. Elég  nyilvánvaló, hogy ezek a megnevezések szolgáltak mintául azoknak a jelentéseknek, amelyeket a tanítványok tulajdonítanak Jézusnak, csak épp a kizárólagosság igényével: mint egyedüli közvetítőnek Isten és az ember között. Sőt, azt is kijelentik, hogy ő maga Isten.

Lang: Ókori meggyőződés szerint rendkívül fontos követelmény, hogy Isten követői legyünk, úgy cselekedjünk tehát, mint Isten. Isten fölkelti napját igazakra és igaztalanokra egyaránt, nem hagyja cserben a bűnösöket, de nem is személyválogató. Jézus is így cselekedett, ezért válik példaképpé követői számára. Tudatosítanunk kell, hogy az olyan fogalmaknak is, mint az „Isten” fogalom, mindenekelőtt gyakorlati vonatkozásuk van. Figyelemre méltó, hogy épp Jézusnál hiányzik az Istenről való spekuláció. Ő „Isten országáról”, vagy ahogy Máténál olvashatjuk, „a mennyek országáról” beszél – egy transzcendens elvről, amely Isten akaratát jelenti. Miként a „Miatyánk” mondja: „Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod”. Isten országa maradandóan transzcendens, de itt és most kell megvalósítani. Szántóföldbe rejtett kincs. A künikosz-keresztény élettervben minden ebben a mély belátásban összpontosul.

PF: Jézust kivégezték, keresztre feszítették, mint egy bűnözőt. Vajon sorsát szükségszerűen, künikosz filozófusi egzisztenciájával hívta ki maga ellen?

Lang: A künikoszok kérlelhetetlen kritikusok. Akárcsak korábban Izrael prófétái, ők sem tettek lakatot a szájukra. Arról voltak híresek, hogy nem rettennek vissza a hatalmasoktól. A római írótól és filozófustól, Senecától tudjuk, csökönyösnek és ellenszegülőnek tartották őket, akik megvetik a királyokat és a hivatalnokokat. Emiatt némely künikoszra száműzetés várt, egyikük-másikuk halállal bűnhődött. Ez történt Keresztelő Jánossal és Jézussal is. Ha Rómában éltek volna, talán csak száműzik őket, Palesztinában, a provinciában viszont rövid úton végeztek velük.

PF: Az Újszövetség Jézusról szóló elbeszéléseiből Ön egy eltaszított gyermek, egy apa-traumát hordozó férfi rejtett történetét olvassa ki. Ezt írja: „Jézus apahiánytól szenvedett, házasságon kívül született gyermek, apja cserben hagyta szeretőjét.” Vajon ez a trauma táplálta lelkesedését a künikosz filozófia iránt?

Lang: Igen. Aki olyan traumában szenved, mint amilyenben, feltételezésem szerint,  Jézus, abból könnyen lesz különc. Ez derül ki a hasonló család- és élettörténetekből. A künikosz filozófusok is mindig úgy tekintettek magukra, mint peremfigurákra. Ez mint egy előre be volt programozva családtörténetükbe. Jézust saját traumatikus tapasztalatai indítják a künikoszok gondolatvilágának befogadására. A kívülállást különleges adottságként éli meg, és olyan önazonosságként fogadja el, amelynek sajátos méltósága van.

PF: Katolikus környezetben jelenleg vita folyik arról, hogy a kereszténységnek mennyire kell vagy kellene „világtalanná” lennie, alternatívát nyújtva a modern, evilági társadalommal szemben. Úgy tűnik, a cinikus-jézusi filozófia támogatja ezt az alternatív létmódot.

Lang: Erős kételyeim vannak azzal szemben, hogy a keresztények visszahúzódhatnak saját világukba. A helyes út az volna, ha az egyes ember belül tartana távolságot a világtól. Együtt marad a világgal, de nem oldódik fel benne, hanem magában hordozza transzcendens-vallásos jellegű, alternatív világát.

PF: Mi lehet az oka, hogy a nyilvánvaló kapcsolat Jézus és a künikoszok között eddig sehol nem került szóba olyan nyíltan, mint az Ön könyvében? 

Lang: Ez azzal függ össze, hogy az Újszövetség kutatói foglalkoztak ugyan a korai kereszténység szűkebb értelemben vett zsidó hátterével, de hellenista filozófiai hátteréről nem vettek tudomást. Nem igazán vették komolyan ezt a gondolkodáshagyományt. Az ógörög filozófia szaktudósainál pedig az életpraxis kérdései alárendelt szerepet töltenek be. A nagy iskolák érdeklik őket: a platóni, az arisztotelészi vagy a sztoikus iskola. A kisebb iskolák egykori jelentőségükhöz képest alig jutnak szóhoz, pedig a filozofikus életmódról gondolkodtak. Órigenész például, aki Kr. u. 200 körül élt, miután kapcsolatba került a künikoszokkal, eladta könyvtárát. Egy napszámos bérének megfelelő, szerény nyugdíjat kapott és a Biblia tanulmányozásának szentelte magát. Mezítláb járt és a földön aludt. Később azt mondták róla, hogy „filozofikus életet élt”.

PF: Ebben a vonatkozásban az sem érdektelen, hogy „az életművészet filozófiája” pár éve idehaza is nagyobb jelentőségre tett szert.

Lang: Igen, és így megvan az esélye, hogy Jézust és künikoszi örökségét is bevonjuk az eszmecserébe. Ám ennek az a feltétele, hogy Jézusról ezentúl ne az egyházi dogmatika szűk keretei között gondolkodjunk, hogy kiszabadítsuk őt a felekezeti béklyóból és tegyünk azért, hogy minden ember újra felfedezhesse. (Bakonyi Zsigmond fordítása)


A könyv kritikai visszhangjaiból

Bernhard Lang szerint az Illés-hagyomány nem ad kielégítő magyarázatot Jézus életére és működésére, ezért a szerző a künikoszok hagyományához fordul – szögezi le a Deutschlandradio Kultur adásában a könyvet bemutató Thomas Kroll történész, a jénai egyetem tanára. – Palesztínában ugyanis Kr. e. 200-tól kezdve nyomon követhető a cinizmus zsidó recepciója. A görög befolyás alatt álló városokban, így a galileai Szepphoriszban keveredik egymással a héber és a görög kultúra, a filozófia és a prófécia. Jézus ezért válhat Lang szemében „zsidó künikosszá”, tömören: „Jézus kutyává”. Az olvasmányos értekezése eredeti meglátásokat tartalmaz, bőséges forrásanyaggal szolgál és, ami legfőbb erénye, közel hozza olvasóihoz a cinizmus filozófiáját. Izgalmas fejtegetései viszont nem mindig meggyőzőek. „A szerző túlbecsüli a görög kultúra hatását Jézus életére, s még inkább tanítására. Legalábbis az evangéliumok Jézus-hagyományában alig-alig mutatható ki görög hatás.” A recenzens úgy látja, hogy Jézus „radikalizálja a künikoszok aszketikus normáját, s így elszakad tőle”.

Főként azonban Jézus üzenetének csapásiránya különbözik a cinikusokétól. Jézus „Isten uralmának eszkatologikus hírhozójaként értelmezi magát, ami nem magyarázható a cinizmus felől. Ennyiben Langnak az Illés-próféta ihlette judaizmusra tett utalásai hasznosabbnak bizonyulnak.

http://www.deutschlandradiokultur.de/jesus-als-prediger-des-kynismus.950.de.html?dram:article_id=139128 (Az ismertetés 2010. szeptember 8-án hangzott el.)

Niklas Peter zürichi lelkész-teológus „Vándorprédikátorok és más outsiderek” címmel a Neue Zürcher Zeitung online-kiadásában fűz észrevételeket Bernhard Lang művéhez (2011. március 17.). „A brutálisan hangzó »Jézus, a kutya« cím vonzó lehet azoknak, akiknek nem való a könyv, és elijesztheti azokat, akiknek jelent valamit a názáreti Jézus alakja.” Ha azonban vettük az akadályt – felismertük, hogy nem szitokszóval, hanem igényes filozófiatörténetileg utalással van dolgunk –, akkor „örömmel és valamelyest az ismeretgyarapodás jegyében is olvashatjuk” a kis könyvet.

Az „okos és gördülékeny”  tanulmány párhuzamot von a zsidó és a görög-római világ bizonyos szellemi és szociológiai jelenségei között, s ezeket a „cinizmus” fogalmában egyesíti. A Szókratész-tanítványok egyik csoportját alkotó „künikoszok” vállalták a „kutya” elnevezést, ezzel is hangsúlyozva filozófiai „disszidens” voltukat. Legismertebb képviselőjük, a szinopéi Diogenész (Kr. e. 403–323), aki Athénba költözvén egy hordóban lakott és filozófiai eszmecserébe bocsátkozott az arra járókkal, sok mindent kifigurázott, ami másoknak szent volt – pénzt és házasságot, családot, vallást és államot –, „de komolyra fogta a szót, amikor a szabadság, a függetlenség és az etikus életforma volt a tét (…). Laza megjegyzéseivel, nyílt szemérmetlenségével és eredeti humorával az athéni közönség kedvencévé vált.”

Lang a szoros értelemben vett iskolává sohasem szerveződő – anarchista hajlamú – künikoszokat Illés prófétával veti össze, akinek „információban gazdag fejezetet” szentel. A próféta, Isten vándora is szegénységben élő és „maga választotta szabadsága” folytán szüntelenül veszélynek kitett kritikus volt. A szerző szerint „Illéssel és iskolájával veszi kezdetét a zsidó künizmus, amely később, a hellenizálódás idején interakcióba lép a künikosz gondolkodás görög-hellenista hagyományával”.

A Jézusnál is megfigyelhető „prófétai-künikosz szerepminta” tételezése „friss, újszerű és lenyűgöző” képet fest a kereszténység központi alakjáról és korának feszült vallási-politikai viszonyairól. A Foucault és Sloterdijk felé tett, feledhető kitérőktől eltekintve sokat tanulhatunk a könyvből – állapítja meg Niklas Peter –, de „a remekül ábrázolt párhuzamok mellett szívesen megtudtunk volna valamit a nyilvánvaló különbségekről is. A szerző azonban, nyilván a künikoszok higgadtságával, azt gondolhatta magában: Do it yourself.”

http://www.nzz.ch/aktuell/feuilleton/literatur/wanderprediger-und-andere-aussenseiter-1.9922476

„Úgy tanultuk, hogy Jézus zsidó volt, akit – igehirdetésével együtt – csak a korabeli palesztinai zsidóság előterében érthetünk meg”, emlékeztet könyvkritikájának bevezetőjében Wolfram Kinzig, a bonni egyetem evangélikus egyháztörténész-professzora (a Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2010. december 21., 30. l.). A szenzációs felismerésekkel előrukkoló könyv szerzője, Bernhard Lang szerint azonban Jézus életének és tanításának csak néhány mozzanat utal „a templomra, a zsinagógára és a Szentírásra mint háttérre”. S jóllehet Illés prófétát tartotta szem előtt, valójában vele egyenrangúnak tekintette Diogenészt, a cinikus/künikosz filozófust. Csakhogy ez utóbbi örökségét a korai keresztény irodalom „felülírta és felismerhetetlenné tette”, aminek oka a Jézus-mozgalom „meghonosodása” és a künikoszok forradalmi pátoszától való félelem. Az sem hagyható figyelmen kívül, vélekedik Lang, hogy „a második világháború” (értsd: a holokauszt) után a politikai korrektség elemévé vált „Jézus zsidóságának kizárólagos hangsúlyozása és hellenisztikus gyökereinek elhanyagolása”.

Jézus „cinizmusának” bizonyítása azonban korántsem ilyen egyszerű – figyelmeztet a recenzens –, hiszen ha a polgárjogot nyert kereszténység eltüntette Jézus künikosz begyökerezettségének nyomait, akkor mire épül a rekonstrukció? Nincs rá adatunk, hogy Jézus és tanítványai ismerték volna a hellenista iskola írásait. Lang (angolszász kutatókra támaszkodva) viselkedésminták összehasonlításával próbálkozik, s ezekből következtet az eszmetörténeti folytonosságra, holott „az igénytelen, szenvedélyeiket uraló bölcsek a sztoikusok és a platonikusok között is megtalálhatók voltak.”

A kötetet bíráló Kinzig szerint az ókorban, a Római Birodalom területén sokfelé találkozhatunk vándorfilozófusokkal. Közülük messze nem mindenki volt künikosz, hacsak nem tekintünk annak minden hajléktalan értelmiségit. „Ilyen volt Jézus is”, ám ettől még nem vált egy sajátos filozófiai iskola követőjévé, „a künikoszok napjainkig figyelmen kívül hagyott örökösévé”.

Ráadásul Jézusról – miként az evangéliumok tanúsítják – az a hír járta, hogy „falánk és borissza ember” (Mt 11,19; Lk 7,34), vagyis életvitele sem igazolja maradéktalanul Lang alaptézisét. „Ezt ő maga is érzi, ezért kénytelen elfogadni, hogy Jézus a künikoszok »liberális iskolájához« tartozott” (tehát, Kroll kritikájával ellentétben, éppenséggel nem radikalizálja, hanem viszonylagosítja a cinikus aszkézist). Ugyanígy „az ősegyház sem volt »künikosz kommuna a jeruzsálemi gazdagok lakónegyedében«”, miként a könyv vallástörténész írója „rezzenéstelenül állítja”. Az  ősgyülekezet tagjai valóban szegények voltak – nem pedig önkéntes aszkéták –, ezért vagyonközösségük a hiány közös menedzselésének eszköze lehetett, ráadásul épp a körükben szokásos szegénygondozásnak nincs künikosz előképe.

Bernhard Lang Jézus utolsó vacsoráját is künikosz áldozati lakomának tünteti fel, arról azonban hallgat, hogy ezt a lakomát Jézus „az Istennel való új szövetség ünnepeként” ülte meg, hogy ezzel, mint Gerd Theißen és Annette Merz fogalmaz, „Isten akaratát közvetlenül az ember szívébe írja”. A filozófusoknál hiába keresnénk hasonlót. „A könyv végére Jézus zsidó prófétából lengő szakállú, hosszú hajú görög hippivé változik át, aki a vidéket járva pimasz beszólásokkal pukkasztja az önelégült polgárokat. Többre megyünk tehát azokkal a – Lang által nevetségessé tett – kutatókkal, akik Jézus alakjának egyedi vonásait az Ószövetségen alapuló judaizmus összefüggésében igyekeznek megrajzolni.” (A „Mérleg” összeállítása)

 

 

12345

4 csillag az 5-ből. 2 ajánlás alapján

  • A hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.

  • Jézus nemcsak a vallás, a kereszténység, az egyházak tulajdona, hanem az egész emberiségé... - -



Ajánlott cikkek: