Tanulmány

„A vita most néhány évig még foglalkoztatni fog bennünket. Ennek során az is elválik majd, hogy az irgalmasság gondolata kibontakoztatja-e a saját dinamikáját, amely elsöpör még néhány irgalom nélküli dogmatikai tételt, avagy e gondolat alibiként szolgál egy olyan egyház számára, amely irgalmat nem ismerő kikötéseit irgalmasságként akarja árusítani.”

Ki fog felülkerekedni? – A pápa a konzervatívok szorító ölelésében

HERMANN HÄRING írása az AMORIS LAETITIA kezdetű, szinódus utáni apostoli iratról


Címke: , , , , , ,

 

Aki olvasta a LAUDATO SI’ kezdetű enciklikát, nem lepődik meg a hangütésen és stíluson. Ferenc pápa szemléletes és egyértelmű nyelvhasználatra törekszik. Témáit lelkipásztori szemszögből fogja meg, s a legkülönfélébb szituációkban konkretizálja. Elfogulatlanul, „egyházhűen, őszintén, realisztikusan és kreatívan” kíván munkához látni (Nr. 2). Ugyanakkor már az írás elején tisztázza, „hogy nem kell az összes tantételekkel kapcsolatos, morális vagy pasztorális vitát a tanítóhivatal beavatkozása útján eldönteni” (Nr. 3). Ezzel nem a pápai tanítás, hanem a lelkipásztori gyakorlat embereként mutatja be magát. A 325 pont (9 fejezet, 188 oldal) jó részében olyan benyomást kelt, mintha a téma egyetlen aspektusát sem akarná kihagyni; ez olykor fárasztóan hat. De a LAUDATO SI’-hez hasonlóan arra hívja fel az olvasót, hogy az iratot „ne azonmód egészében olvassa át.” „Mind a családok, mind a családokkal kapcsolatos pasztorális munkában tevékenykedők számára gyümölcsözőbb lehet, ha szakaszról szakaszra türelmesen elmélyülnek benne, vagy ha kikeresik belőle, amire az éppen adott konkrét helyzetben szükségük van” (Nr. 7). Így a dokumentum a házassággal összefüggő kérdések haszonnal forgatható kézikönyve lesz.

 


Forrás: Hermann Häring, Wer setzt sich durch? Der Papst im Clinch mit den Hardlinern. Zum Nachsynodalen Apostolischen Schreiben AMORIS LAETITIA. A többek közt a Münsteraner Forum für Theologie und Kirche webportálján (http://www.muenster.de/~angergun/amoris-laetitia.html) is megjelent tanulmányt szó szerinti fordításban közöljük.

A szerző katolikus teológus. 1937-ben született. 1970 és 1980 között a tübingeni egyetem Ökumenikus Intézetének oktatója, 1980 és 2005 között a tudományelmélet és a dogmatika tanára a nijmegeni egyetemen (Hollandia), professor emeritus. Jelenleg Tübingenben a Hans Küng által létrehozott „Világéthosz” Projekt (Projekt Weltethos) tudományos tanácsadója. A Mérleg Online-on további publikációi olvashatók itt és itt.


 

A püspöki szinódusok nyomában

 

Módszertani tekintetben a pápa okosan jár el. Hosszú passzusokon át számottevő mértékben átemeli a házassággal és a családdal foglalkozó korábbi pasztorális szinódusok hivatalos eredményeit. Átveszi tehát a szinódusok eredményeit, és döntő helyeken világossá teszi, hogy saját véleménye is van. Így először is transzparens viszonyok rajzolódnak ki. A témákat folyvást három pontban: 1) a konkrét leírásnak 2) a fenyegető kontextusokba történő beillesztésnek és 3) a kudarcot szenvedőkkel való irgalmas bánásmód követelményének a háromszögében tárgyalja. Mindenesetre megmarad az ismert dogmatikai kijelentések merev határai között (amint a szinódusok is). A házasság szentségéről és fölbonthatatlanságáról szóló okfejtések teljességgel a szokott keretek közt rekednek (Nr 71-78. és másutt). Ferenc e tantételnek kiemelt jelentőséget tulajdonít, ahelyett hogy érvényét kritikusan és árnyaltan korlátozná. Ettől az Írás és a hagyomány ellentmondó kijelentései sem tántorítják el. Mint a két püspöki szinóduson, ezúttal is dicsérő szavak számolnak be elődeinek vonatkozó tanító iratairól – köztük a Humanae vitae-ről is, mindazáltal utóbbi kapcsán szó sem esik a születésszabályozás tilalmáról; a „felelős szülő” feladatát helyesen kell értenünk (Nr. 68).

Az értekezés ráhangolásképpen egy a Biblia inspirálta fejezettel nyit (Nr. 8-30), amelynek kijelentései teológiai szempontból alig relevánsak. De a későbbi exegetikai fontolgatások is megmaradnak a tradicionális katolikus keretek között (pl. Nr. 58-66). „Jézus helyreállította, és beteljesíti az isteni tervet”; megerősíti a férfi és nő közötti felbonthatatlan köteléket; az apostoli irat a kánai menyegzőt történelmi eseményként írja le (Nr 64, 216); s éppúgy figyelmen kívül hagyja a Máténál olvasható válással kapcsolatos kitételt (5,32 és 19,9), amint azt is, hogy Pál Korinthusban engedélyezi a válást (1Kor 7,15).

 

Empátia és jóakaratú együttérzés

 

A házasságot és a családot érintő, sokrétű további megfontolások a házasság és a család legkülönbözőbb aspektusaira vetnek fényt (szeretet a házasságban [Nr 89-164, 40 oldal], az új életre mondott Igen [Nr 165-198, 19 oldal], a családdal kapcsolatos lelkipásztori gondolatok [Nr 199-257, 33 oldal], a gyermekek nevelése [Nr 259-290, 17 oldal]. Minderre nagy részletességgel, kétségkívül mély empátiával és együttérzéssel kerül sor, és ezek az empátiával és jóakarattal áthatott fejtegetések sokakat töltenek majd el nagy örömmel. Jóllehet alkalmasint fölmerül bennünk a kérdés, nem tudtak volna-e pszichológusok, antropológusok és pedagógusok ennél velősebben is beszélni, vagyis miért kell erről a pápának megnyilatkoznia. Mégis, e fejezetek a legerősebbek és legjótékonyabbak közül valók. Nem vétik el hatásukat az összegyházban. Ahogy a legutóbbi szinódus zárójelentése is, a pápa a jegyben járók, a fiatal házasok és a hosszabb ideje házasságban élők támogatásának és kísérésének széles körű programját fejti ki. Ez biztosan jól kiötölt dolog. Ám amit az érintettek intenzív kíséréseként gondolnak el, abból a kontroll átfogó, bürokratikusan felduzzasztott rendszere is következhetne. Ebben az esetben a gyülekezeteket ugyan a lelkigondozás szubjektumainak nevezzük, de továbbra is egy híven gondoskodó klérus objektumaiként jelenítjük meg.

Figyelmet felkeltő címével – A törékenység kísérése, megkülönböztetése és befogadása – a 8. fejezet érdekfeszítővé válik (Nr. 291-312, 16 oldal). Először a fokozatosság [gradualitás] elvével foglalkozik, miszerint az emberek közötti szoros kapcsolatok fokról fokra a szentségi házasság szintjéig növekedhetnek. Az érintetteket megilleti az „irgalmas, bátorító lelkigondozói odafordulás” (Nr. 293). A fokozatosságnak ezt az elvét, amely voltaképp komoly fordulatot jelent, a legutóbbi püspöki szinóduson egyöntetűen elfogadták. Most már szilárdan rögzített elvnek számít. A bűn utáni szimatolás korszakát magunk mögött hagytuk.

 

A száz bárány pápája

 

Ezután azonban meglehetősen komplikált a „’rendhagyó’ szituációk” taglalása (Nr. 296-tól). Nem ismerem föl rajta Ferenc pápa stílusát és gondolkodásmódját. Az okfejtések bonyolultak, részint filozófiai megfontolások támasztják alá őket. A püspöki szinódus nyakatekert (s vélhetően német forrásból származó) szövegei kerülnek elő: „A lelkipásztori megközelítésmódnak megfelelően az az egyház feladata, hogy azok életében, akik pusztán polgári házasságot kötöttek, vagy elváltak és ismét házasságra léptek, vagy egyszerűen csak együtt élnek, megvilágítsuk a kegyelem isteni pedagógiáját, és segítsünk nekik, hogy az isteni terv teljességére jussanak” (Nr. 279). Nyomatékosan kiemeli viszont, hogy e különféle konkrét szituációkat nem lehet „katalogizálni”, azaz minden helyzetet egyedileg kell megítélni. A megtévedés különböző fokaihoz számlált különböző esetek felsorolása következik. Az érintetteket lehetőség szerint tehát integrálni kell a gyülekezetbe, ugyanakkor „kerülni kell […], hogy bármiféle megütközés támadjon” (Nr. 299).

Az apostoli irat így az integráció komplikált „logikáját” idézi meg. A pápa megint csak jóakaratúan beszél az anyai gondoskodással viseltető egyház eleven tagjainak „életéről és éretté válásáról”; arról, hogy ilyen ügyekben nem várhatunk az egyháztól „új, kánoni jellegű törvényi szabályozást” (Nr. 300). Hogy szükség van a töprengés és a megbánás momentumaira, hogy az ember tudatára ébredjen az Isten előtti helyzetének. Majd olyan mondat jön, amely minden kimondatlan tartalmával együtt talán döntő jelentőségű, bár meglehetősen homályos: „A pappal a Forum internum körében folytatott beszélgetés hozzájárul, hogy helyes ítéletet alkothassunk arról, mi gátolja az egyház életében való teljesebb részvétel lehetőségét, és segíthet abban, hogy utakat találjunk, megkönnyítsük és hagyjuk kibontakozni ezeket” (Nr. 300). Tehát mit is tegyünk, és hogyan? Kinek mit és miféle céllal kell helyesen megítélnie? Az újraházasodottak eucharisztiához bocsátásáról van szó? És kitől veszik a papok a mércét?

A következő pont megint csak fordít a gondolatmeneten. Védelmi állásba helyezkedve értésünkre adja, hogy soha nem merülhet föl az a gondolat, hogy „valaki megpróbálja megrövidíteni az evangélium követelményeit” (Nr. 301). Ám a soron következő pont ezt a kijelentést is keresztülhúzza állításával, miszerint egy cselekedet számonkérhetősége sokszor és sokféle okból mérséklődhet, sőt az ember mentesülhet is alóla (Nr. 302). A szöveg mélyen meghasonlott jelleget ölt.

Az Igen és a Nem között ingadozó gondolati mozgásoknak még ezzel sem szakad vége. Öt szakasszal ezután ugyanis az irgalmasság kerül a középpontba. Ferenc pápa most végre a saját nevében beszél: „Őszintén hiszem, hogy Jézus Krisztus olyan egyházat szeretne, amely figyelemmel van a jóra (…), olyan anya, aki objektív tanítását világosan kifejezésre juttatja, és ugyanakkor nem mond le a lehetőség szerinti jóról sem, még ha azt kockáztatja is, hogy bepiszkítja magát az utca sarával” (Nr. 308). Jézus a száz bárány pásztorának ábrázolja magát, nem a kilencvenkilenc bárányénak (Nr. 309). A fejezet egyértelmű védőbeszéddel zárul. Csakhogy a pápa az újraházasodottak eucharisztiához bocsátására egy szót sem veszteget.

 

Remény a sorok között

 

Aki valóban komolyan veszi a leírt szöveget, annak e hallgatást a „tévedhetetlenek” frontjával szemben elszenvedett jókora pápai kudarcként kell interpretálnia. Ferenc nem gyűrte le az ellenállásukat. Már csak a 3. pont fenntartására hivatkozhat, miszerint semmit sem szabályoznak definitív módon. Ehhez a kudarchoz sorolom a homoszexuálisokkal való bánásmódot illető kijelentéseket is (Nr. 250k). Amellett, hogy az érintettekkel szembeni tisztelet- és szeretetteljes magatartásra szólít föl, a katolikus katekizmusra hivatkozva helyben hagyja a homoszexualitás elvi elítélését.

Ám lehetséges, hogy más interpretációk is kifejthetők, mivel a dokumentum nem önmagában zárt egész. Az elkövetkező hetekben valószínűleg viták fognak folyni róla. Nincs ugyanis megtiltva, hogy a szentségekhez járuljanak az újraházasodottak, s a püspökök számos tartalmi érv alapján érezhetik úgy, hogy háboríthatatlanul hozhatnak nem konvencionális döntéseket. Mind többen kezdenek majd a sorok között olvasni, és jó okkal. A vázolt fejtegetéssel összefüggésben egy távolról Luther Mártonra emlékeztető szöveghelyre akadunk: Nagyon is lehetséges – olvashatjuk ott –, „hogy a bűn valamely objektív szituációjában […] Isten kegyelmében élhetünk, hogy szerethetünk, és a kegyelem és szeretet hordozta életben növekedhetünk is, ha az egyház segít minket ebben” (Nr. 305). Az ehhez kapcsolódó lábjegyzetben azután a pápa egy másik apostoli iratára hivatkozva ez áll: „Hasonlóképpen hangsúlyozom, hogy az eucharisztia nem a tökéleteseknek járó jutalom, hanem nagylelkű üdveszköz és táplálék a gyengék számára.” Vagyis a pápa érveket hoz fel az eucharisztiához bocsátás lehetősége mellett, a következtetést azonban rábízza azokra, akik gondolataival és distinkcióival egyetértenek. Ha így nézzük: mintha gondoskodott volna arról, hogy a keményvonalasok pürrhoszi győzelmet arassanak, s tudjuk, hogy egyes érsekek az ő útját járják majd. Olyan diszkusszió nyílt meg tehát, amelyet még egy Müller érsek sem fojthat el többé.

 

Milyen teendők maradtak hátra?

 

A belső kuriális vitákról tanúskodó 8. fejezet így módfelett érdekes dokumentum. Mégis azt kell mondanunk: Ha a pápa pallérozott exegéta lenne, leleplezhette volna az objektíve felbonthatatlan házasság mítoszát, és tisztázhatta volna, hogy az Írásnak nincs tudomása a szentségi házasságról, valamint hogy az Írás helyes értelmezésével nem fér össze a homoszexualitás elítélése. Ha történeti tekintetben biztos tudású dogmatikus lenne, a házasságról szóló katolikus tanítás társadalmilag meghatározott változásait már régen átlátta és a homofóbiának megálljt intett volna. Ha valóban kompetens szakértők révén tájékozódna, fölismerte volna a tévedhetetlenség elvében rejlő csapdát, amely minden megújulást alapjában hátráltat. Meg nem lankadva erőteljesebb konzekvenciával járó, szuverén döntést hozhatott volna.

A vita most néhány évig még foglalkoztatni fog bennünket. Ennek során az is elválik majd, hogy az irgalmasság gondolata kibontakoztatja-e a saját dinamikáját, amely elsöpör még néhány irgalom nélküli dogmatikai tételt, avagy e gondolat alibiként szolgál egy olyan egyház számára, amely irgalmat nem ismerő kikötéseit irgalmasságként akarja árusítani. Vajon a történet – a „tabletta-enciklikához”, a Humanae vitae-hez hasonlóan – most veszi igazán abba az irányba az útját, hogy a katolikus hívek saját felelősségre hozzák döntéseiket? Az egyház doktrinér tilalmakkal többé nem viszi sikerre ügyét a szekularizált társadalomban. Mindenesetre a dokumentumban ezt is olvashatjuk: „Senkit sem szabad örökre elítélni, ez ugyanis nem az evangélium logikája!” (Nr. 297)

 

(Forczek Ákos fordítása)

 

 

12345

5 csillag az 5-ből. 4 ajánlás alapján

  • A hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.

  • Szükséges-e és helyes-e az Egyházban felmerülő nézetkülönbségeket a "ki kit gyűr le" kérdés szemszögéből értelmezni? Merton a "Szemlélődés magvai" - ban az Egyházon belül is megjelenő ellentéteket a törött csontok helyretételével járó fájdalomhoz hasonlítja: " A gyűlölet úgy próbálja meggyógyítani a megosztottságot, hogy megsemmisíti azokat, akik nem értenek egyet vele. (.....) A szeretet viszont elvállalja az újraegyesülés fájdalmát, s így kezdi el gyógyítani az összes sebet." - -

  • Az írás hangneme visszatetsző, tartalma pedig erősen vitatható. Exegetikai sovinizmusának ékes példája: "Ha a pápa pallérozott exegéta lenne, leleplezhette volna az objektíve felbonthatatlan házasság mítoszát, és tisztázhatta volna, hogy az Írásnak nincs tudomása a szentségi házasságról, valamint hogy az Írás helyes értelmezésével nem fér össze a homoszexualitás elítélése." - -

  • Fontos és elgondolkodtató interpretációja az Amoris Leatitiának. Heidl György a honlapján egy másik értelmezést preferált, melynek középpontjában a 305.pont 321. lábjegyzetének kétértelműsége áll. E lábjegyzet szerint az elváltak és polgárilag újraházasodottak kellő bűnbánat esetėn áldozhatnak, a "belső fórumon" meghozott, egyėnihelyzetüket mérlegre tevő döntės után. Vagyis nem szükséges a külső fófum, az egyházi bíróság eljárása, döntėse, elėghozzá püspöki vagy lelkėszidöntés. A szentsėgkiszolgáltatásnak nem előfeltėtele a felek szűzessėgi fogadalma, ami szakítást jelentene az előző pápák knstrukcióival. Müller bíboros szerint ez fé, remagyarázázása Ferenc pàpa szándékainak. Meglátjuk, mert a magyar fordítást még nemadta ki a SZIT. - -

  • […] tollából származnak. Szemlénk részét képezi a Mérleg Online-on korábban már közölt Hermann Häring-jegyzet szó szerinti fordítása […] - -

  • H.Häring írásának elolvasása utáni 3 percben még úgy gondoltam, hogy részletes cáfolatot írok biblikus teológiai alapon. A 4. percben azonban beláttam; abszolút felesleges. Aki egy Hans Küng alapítvány munkatársa, vagy csak ott publikál, azzal nem szabad még disputa címén sem kapcsolatba kerülni... Írásának tartalma igazolja kőkemény álláspontomat. Nem én opponálok a szerzővel, hanem a Szentírás,a traditio apostolica, vmint az első századok egyháztanítói. No, meg a teljes morál-teológia. - A Szentlélek fuvallata félresöpri a szellemi konkolyt! - -



Ajánlott cikkek: