A tiltakozás ideje, Pró és kontra

Ferenc pápa (az életét is kockáztatva!) mert elhatárolódni a szintén nagyon „jámbor” dél-itáliai maffiától.

Lehet-e élet…? Hozzászólás Deák Dániel írásához

MATAVOVSZKY Tiborné


Előzmények:
Deák Dániel: Lehet-e élet a nemzeti együttműködés rendszerében?
Kamarás István OJD: Hogyan protestáljon egy katolikus értelmiségi?

Nagyon fontosnak és aktuálisnak érzem a két gazdag tartalmú, gondolatébresztő vitairatot (l. itt és itt). Ha lehet ilyent mondani, részben össze is szeretném békíteni a számomra egymásra épülő írásokat. Ismert, hogy a személyiség, a tapasztalatok, a meglátások, az addigi életút erősen korlátozzák az ember motivációit, lehetőségeit. Hadd tegye mindenki azt, amire hajlandóságot érez! A történések úgyis megmutatják, mit érdemes folytatni, merre kell tovább menni. Az ismereteket megosztó, a félreértéseket tisztázó, az előítéleteket feloldó türelmes párbeszéd, közvetítés fontos lehet, de csak akkor, ha a hatalmi viszonyok, az érdekellentétek miatt a partnerek nem válnak egymás mellett elbeszélő süketekké. A csendes, elvonult munkálkodás haszna is vitathatatlan, de csak addig, amíg hagyják. Felemelő példák a kontraszt-társadalmiság kezdődő, lelkes építkezései, de csak addig, amíg el nem lehetetlenítik azokat. Egyedi esetekben nyilván messzire el lehet jutni ezeken az utakon, de csak a falig. Úgy tűnik, most már nagyon közel állunk hozzá. Tudom, hogy primitív egyszerűsítés, de úgy gondolom, hogy csak a hatalmat maximálisan korlátozni igyekvő, igazságosságra törekvő társadalom talaján van lehetőség arra, hogy mindenki megtalálja és megvalósítsa azt, amire született. Mindenki, nemcsak az értelmiség.

A mi körülményeink közt, sok más jóakaratú emberrel együtt, a keresztény értelmiség feladata ennek a társadalomnak a megteremtése, illetőleg ennek a hosszas és bonyolult folyamatnak a megindítása. Első lépése szerintem a feladat elvállalása, a világos állásfoglalás megfogalmazása, kimondása! Ezért olvastam boldog tisztelettel Deák Dániel sorait. Már rég hiányoltam. Mi, akik megéltük már a szabadság elvesztését – az egyházét és sajátunkét –, különös érzékenységgel figyeljük egy újabb rabság kialakulásának előjeleit. Köztünk él, legalább is két éve még élt, a valahai Barankovics párt egy tagja, Szakolczay úr (Szakolczai György – Szabó Róbert: Két kísérlet a proletárdiktatúra elhárítására. Barankovics és a DNP, 1945–1949; Bibó és a DNP, 1956. Budapest, 2011 – ismertetését l. Mérleg 2013, 235–237). Ő mondta kedves, öreges méltatlankodással a 2012-es Fidentia-díj átadásakor: „Nem hallom, hogy üvölt a katolikus püspöki kar! Nem hallom, hogy üvölt a katolikus értelmiség!” Azóta pedig csak még rosszabb a helyzet.

Az egyház még mindig közvéleményformáló. Az emberek nagy része nem foglalkozik politológiával. Érzelmekkel manipuláltan nem veszik észre, hogy milyen igazságtalan, kereszténytelen jogi-törvényi környezet, szabadsággátló centrális erőtér építésében… asszisztálnak, mert az keresztény mázzal van leöntve. Az egyház becsületéről is van szó! Az egyház nem alattvaló-idomító! Egy nyílt, bátor megnyilatkozás sok, a különböző elvárások közt őrlődő egyházit is felszabadítana. Meg kell találni rá az okos és határozott formát! Ferenc pápa (az életét is kockáztatva!) mert elhatárolódni a szintén nagyon „jámbor” dél-itáliai maffiától.

Egy olvasó, Matavovszky Tiborné
(A szerzőtől és a Fidentia-díjas szerzőről bővebben az Egyházfórum weboldalán olvashat.) 


12345

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján


  • via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.


Ajánlott cikkek: