Publicisztika

„Azt szeretném indítványozni, hogy szíveskedjék kijelölni a szegények, a menekült családok és más, állandó lakóhely nélkül élő emberek befogadására azt a monumentális római palotát, amely jelenleg a Hittani Kongregáció székhelye.”

Print Friendly, PDF & Email

Nyílt levél Ferenc pápának egy fontos kérdésről

Ghislain Lafont OSB


Címkék: ,

A szerző 1928-ban született. Francia bencés szerzetes, neves teológus, a római Szent Anzelm Pápai Egyetem és a Gergely Egyetem emeritus professzora. Legismertebb, magyarul is megjelent művei: A katolikus egyház teológiatörténete (Budapest, Atlantisz, 1998); Milyennek képzeljük el a katolikus egyházat? (Pannonhalma, Bencés Kiadó, 2007).

Forrás: a szerző Szerzetesek és emberek (Des moines et des hommes) című francia és olasz nyelvű blogja az assisi Cittadella Kiadó „Munera” című kulturális folyóiratának weboldalán.

Kedves Ferenc pápa,

engedje meg, hogy levelemben egy olyan javaslattal forduljak Önhöz, amely – úgy érzem – támogatja az Ön törekvését: hogy egyházunkat egyre inkább az evangélium útjára vezesse. Azt szeretném indítványozni, hogy szíveskedjék kijelölni a szegények, a menekült családok és más, állandó lakóhely nélkül élő emberek befogadására azt a monumentális római palotát, amely jelenleg a Hittani Kongregáció székhelye.

Tekintettel arra, hogy ez az épület kissé elkülönül a Vatikánvároson belül, azt hiszem, könnyen el lehetne szigetelni a többi épülettől, ha lehetővé tennék, hogy bejárata a jelenlegi Piazza del Sant’Ufficióra nyíló nagy kapu legyen, amelyen kilépve könnyen elérhető a város. Másfelől köztudott, hogy az épületben, a tér sarkán már most is működik egy szegénykonyha, amelyet tudtommal Teréz Anya nővérei üzemeltetnek. Ha Szentatya erre az elhatározásra jutna, meggyőződésem, hogy a csodálat, amelyet döntése ébresztene a világban, különböző dúsgazdag filantróp alapítványokat arra ösztönözne, hogy örömest előteremtsék a Palazzo lakóépületté való átalakításának pénzügyi feltételeit.

Megítélésem szerint ez az új célt szolgáló átalakítás a katolikus egyház evangéliumi irányultságának fontos jele volna: legfőbb székhelyének egy része, az Ön szavával élve, „tábori kórházzá” válna, s ez az imázs a többi egyházakat – előbb a katolikus világegyház részegyházait, majd más egyházi közösségeket is – a példa követésére indítaná.

De miért ez a palota és miért nem valamely másik? Azért, mert azt hiszem, minden helynek és minden épületnek – miként az egyházi építészet egyik nemrég elhunyt kiváló ismerője sokszor emlegette – van egy genius locija; fordítsuk le: mindegyiknek fontos összetevője a hely szelleme. Már mielőtt belépnénk, érzékeljük a hangulatot, amelyet a századok mindegy a falakba írtak, és ez többé-kevésbé mélyen áthatja azt a stílust és azt a módot, amely öntudatlanul is meghatározza majd az elvégzendő munkát.

Márpedig, kedves Ferenc pápa, Ön is jól tudja, hogy a dikasztériumot, amelynek a Palazzo otthont ad, csak VI. Pál óta hívják Hittani Kongregációnak. Korábban Szent Officiumnak, teljes nevén a „Római Inkvizíció Szent Hivatalának”, vagy másként az „Inkvizíció Legfelsőbb Bíróságának” nevezték. Arra szolgált, hogy a tévedéseket még azt megelőzően felismerje, hogy eretnekséggé válhatnának, és ítéletet mondjon az eltévelyedésekért felelős bajkeverők fölött. Ily módon a tanbeli nézőponthoz egy jogi mozzanat is hozzáadódott, utóbbi ráadásul büntetőjogi színezettel. Rendeltetése szerint a Kongregáció protestantizmus-ellenes, modernségellenes és zsidóellenes volt, szemben állt a többi vallással, ellenzett minden újdonságot, egyszóval minden tekintetben „anti” volt, „ellene” mindennek, ami eltéríthette az egyházat az „igazságtól”, amelyet egyszer s mindenkorra rendíthetetlenül szilárdnak tekintettek, és amellyel szemben az elhajlókat nem volt nehéz rosszhiszeműséggel és felfuvalkodottsággal gyanúsítani.

Nyilvánvaló, hogy azóta némiképp megváltozott az egyház gondolkodásmódja, de talán nem alapvetően. Hiszen messzire visszanyúló újplatonikus ihletésű filozófiai hagyomány áll mögötte – az Igazság természetéről, helyéről és birtokosairól –, valamint az a keresztény (?) tanítás, amely szerint az ember inkább rossz, mint jó, mivel beszennyezi az áteredő bűn, ezért hát akár kényszer árán is vissza kell vezetni a hit igazságához (nem merem azt mondani: az evangélium igazságához). Hiszen a Pokolban sokkal többen vannak, mint a Paradicsomban, ezért a lelkeket meg kell menteni.

Nos, ha részrehajlás nélkül elemeznénk a Hittani Kongregáció közelmúltbeli határozatait, akkor egész bizonyosan láthatóvá válna, hogy a Palazzo genius locija sajnos néha ma is munkában van – még ha más formában is, mint egykoron.

Úgy vélem, kedves Ferenc pápa, hogy e Kongregáció megszüntetése felszólítás is volna a helyi egyházak és a püspöki karok felé: legelőször is valóban hallgassák meg az egyházaikhoz tartozó összes keresztényt, hogy megértsék, mit mond a hívők hitérzéke a szóban forgó kérdésről; majd pedig – szinódusi formában – csakugyan érezzék át és érzékeltessék felelősségüket közösségeik eleven szeretetéért, reménységéért és hitéért, azaz ha nehézség adódik, ne hárítsák azt többé vagy kevésbé tudatosan az apostoli nunciusra vagy valamelyik római kongregációra.

A maradéktalan egyetértés nem tartozik hozzá a döntéshozatal közös emberi programjához; ilyen egyetértés csak a zsarnoki személyiségek által uralt totalitárius rendszerekben létezik. Ezzel szemben a szavazatok minősített többségének megszerzése olyan emberi siker, amelynek ára van, míg a többségi hang elfogadása bölcs és alázatos tett. Annál is inkább, mivel az így elfogadott igazság teret enged az értelmezés és az éleslátó megkülönböztetés műveleteinek. – Ha pedig a szükséges egyesség lehetetlennek bizonyulna, egy pápai követ (régen úgy mondták: „pápai legátus”) megpróbálkozhatna a közvetítéssel.

Attól tartok tehát, hogy ma már nincs szükség hitelvekre szakosodott dikasztériumra, különösen ha meggondoljuk, hogy a Szentszéknek vannak olyan nyílt szellemiségű intézményei, amelyek nem határoznak meg semmit végső érvénnyel, hanem a hasznos igazságot kutatják. Ilyen a Kultúra Pápai Tanácsa, a Nemzetközi Teológiai Bizottság és ilyenek a pápai akadémiák… A Hittani Kongregáció megszüntetése arra is jó alkalom volna, hogy visszanyerjék értéküket és erejüket az egyetemi teológiai karok, amelyek tanácsát a múltban rendszeresen kikérték, ma viszont egyáltalán nem veszik figyelembe. Másfelől pedig mind a világnak, mind az egyháznak szüksége van rá, hogy – épp a szimbolikus jelentőségű Vatikán Államon belül – legyen olyan hely, ahol tisztelettel és hatékonyan befogadják a szegényeket, és ahol meghallgatják és meg is értik őket.

Egyszer – jó ideje már – Roger testvérnek, a Taizéi Közösség alapítójának ezt válaszolta a Szent Officium akkori prefektusa, Ottaviani bíboros, amikor a testvér kérlelte, hogy bocsásson ki egy erőteljes hangú prófétai dokumentumot az ökumenizmusról: „A pápa az atya – a Szent Officium a rendőrség (sic!). Prófétai üzenetet csak a pápától lehet kérni, a Szent Officiumtól nem.”[1]

Ezért hát, kedves Ferenc pápa, mivel a pápától szabad prófétai gesztust kérni, fiúi tisztelettel kérem: alakítsa át a rendőrőrsöt a szegények befogadásának terévé.

Imádkozom Önért – amint sokszor kéri –, ezért tudok a szív békéjével írni Önnek. Bocsássa meg, ha felszólalásom alkalmatlannak tűnik. Egyúttal szeretném kifejezni hálámat mindenért, amit tesz és ami segít élni.

2018. június 20.

(Mártonffy Marcell fordítása)


[1] Sabine Laplane: Frère Roger, de Taizé, Paris, 2015, 185.

Print Friendly, PDF & Email

12345

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján


  • via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.


Ajánlott cikkek: