Hogyan manipulálja a Vatikánt az orosz ortodox egyház?
Valódi ökumenikus párbeszéd és az ortodoxiával való közösség nehezen képzelhető el anélkül, hogy Kirill, az Orosz Ortodox Egyház vezetője hihető jelét adná megtérésének.
Valódi ökumenikus párbeszéd és az ortodoxiával való közösség nehezen képzelhető el anélkül, hogy Kirill, az Orosz Ortodox Egyház vezetője hihető jelét adná megtérésének.
A németországi katolikus egyház Szinodális Útja mind a tárgyalt témák szempontjából, mind pedig folyamatát tekintve az egyetemes egyház nagy jelentőségű eseménye. A hatalommal való visszaélés és a szexualizált erőszak botrányára adott válasz, amely figyelembe veszi és megvizsgálja a visszaélést elősegítő és lehetővé tevő mögöttes kulturális és strukturális tényezőket. A papság hatalmához és nemiségéhez, életéhez és önértelmezéséhez, valamint a nők egyházi szerepvállalásához való viszony ugyanúgy az egyház megújulásának központi – ezért a jövőben immár megkerülhetetlen – kérdése, mint az egyházi nézetegyeztetés és határozathozatal mindenki részvételén alapuló és átlátható formája. A tanulmány a világméretű kihívások és az egyház, illetve a társadalom egységét fenyegető, növekvő mértékű megosztottság tágabb összefüggésén belül tárgyalja a szinodalitás kérdését.
A történeti Jézusnak ebben az összefüggésben teológiai jelentősége van, amennyiben a zsidó kontextusba visszahelyezve látható inkább a szenvedést a büntetéstől elkülönítő és a messianizmus előtt a nemzeti határokat lebontó, egyre inkább az univerzalizmust hirdető etikai monoteizmus képviselőjének, mint az ember bűnös állapotára fixálódó Isten fogalma hirdetőjének.
„Az, hogy Jézus Krisztus szentségi képviselete csak a férfiakat illeti meg, a papi tisztségről és a szentségek teológiájáról való gondolkodás ama megújulásának előterében, amely a II. vatikáni zsinathoz és a zsinat utáni jelentős dogmatikai és pasztorálteológiai kezdeményezésekhez kapcsolódik, ma már nem elfogadható.”
A spirituális megújulás igénye nem áll ellentétben a szerkezeti reformmal. Ellenkezőleg: a lelki megújulás lehetővé teszi a strukturális kérdések felvetését, nem pedig helyettesíti azokat.
Ha a szinodalitást a stílus kérdésére szűkítenénk, akkor tényleges következmények nélkül spiritualizálnánk a fogalmat. A folyamatban tehát központi jelentősége van a döntések előkészítésének és meghozatalának, következésképpen a struktúráknak, a kötelező jogszabályoknak és a határozathozatal szabályozott eljárásainak.
„…az egyház hálás lehet a kritikus nyilvánosságnak, amelynek hangja elősegítette annak felismerését, hogy a hatalommal való visszaélés – amiként a visszaélés elkendőzése is – ellentmond a jogrend és az igazságosság keresztény és társadalmi értékeinek és normáinak, s nem legitimálható sem egyházjogi, sem teológiai, sem spirituális megfontolásból.”
Az egyházi és egyházon kívüli nyilvánosság jó okkal számít – épp keresztény hitünk gyakorlásának e középponti megnyilvánulása tekintetében – olyan, jól látható előrelépésre, amely hitelesen tanúsítja közös hitünket Krisztusban. A Munkaközösség elkészült javaslata szilárd teológiai keretként szolgálhat a hívők egyéni lelkiismereti döntéséhez, ami alapján kölcsönösen az eucharisztiához vagy az úrvacsorához járulhatnak. Ennyiben iránymutató hozzájárulást jelent a majdani teljes eucharisztikus és egyházi közösséghez.
A Krisztus általi megváltás az eredeti szabadság helyreállítása, miként Pál az alapvető keresztény szóteriológiát összegzi: »A szabadság által szabadított meg minket Krisztus. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok magatokat újra a szolgaság igájába fogni!« (Gal 5,1).
„…a katolikus egyház hierarchikus és centralizált hatalmi képződményei és sajátos struktúrái, mint a cölibátus intézménye, további lehetőségeket kínálnak a szexuális visszaélésekre és mindazok hosszú ideig tartó eltussolására.”
Aki komolyan gondolja, hogy mindenütt „Isten szeme fényét” bántják, ahol népét fenyegetés és üldöztetés éri (vö. Zak 2,12), az a teológiai antijudaizmus minden formáját elítéli.