Korunk technológiáját és tudományát máig is áthatja a természettel szembeni ortodox keresztény arrogancia, miszerint a természetnek nincs egyéb funkciója, mint szolgálni az embert; márpedig az ökológiai válság így nem fékezhető meg.
„Szavainkkal és tetteinkkel egy emberként kell kiáltanunk, hogy az elharapózó rendőri és állami erőszak áldozatainak megtört teste és élete sokkal fontosabb, mint akármely vagyoni káreset. Ha ezt képtelenek vagyunk megtenni, az egyház azt kockáztatja, hogy maradék erkölcsi tekintélyét és legitimitását is elveszti.”
„Európa értékeinek abban kell megmérettetniük, ahogyan a szükséget szenvedő emberekkel bánunk. Az elzárkózás, a határok és korlátozások nem jelentenek megoldást számunkra.”
Az ökológiai problémákat valójában csak a buberi értelemben vett „Ich – Du“ vetületében lehet teljeskörűen fölvetni, vagyis az „én és te“ személyes kapcsolatához kell eljutnunk az „én és ő“ (Ich – Es) élettelensége és sivársága helyett.
„Az egyház a szexualitásra fixálódott”, ezért lehetséges, hogy egy háborúkkal, népirtásokkal és éhezéssel teli világban a katolikus identitás alfája és ómegája továbbra is az élethosszig tartó heteroszexuális házasságban tanúsított „korrekt” szexuális magatartás.
„Az európai kereszténységet szembesíteni kell azzal a felismeréssel, hogy döntés előtt áll: vagy kulturális értelemben és így exkluzivista módon fogja föl a kereszténységet, vagy programként és így inkluzív szellemben: Orbán vagy Ferenc, ez itt a kérdés.”
„Akik hatalmi pozíciókban ülnek, félnek a saját történelmünkre való emlékezés erejétől. Az egyház történelmének ismerete a változás szubverzív potenciálját rejti magában.”
„A pápa beszéde egy további posztmodern szabványműveletet is elvégez: megtöbbszörözi a valóság fogalmát.”
A Joseph Ratzinger által szakadatlanul démonizált ellenség, a relativizmus diktatúrája valóban létezik. De nem ott uralkodik, ahol ő gyanította, hanem ott, ahol nem küzdenek a mindenkit megillető szabadságjogokért. Senkinek nem kell mentegetőznie érzései miatt. Ha valami igazolandó egyáltalán, akkor az, hogy csakugyan bízik-e bennük az ember, s hogy mit kezd velük.
Az elrendelt hitbeli egység nem egység. Az egység olyan kommunikációs folyamat révén áll elő, amelybe a ránk hagyományozott és újonnan szerzett hittapasztalatok, valamint életünk kulturális keretfeltételei egyaránt beleszövődnek, és amely ezek között nyíltan közvetít. Ebből születhet hiteles hitvallás.
Jézus nincs többé „az egyház tanításának szikláihoz láncolva”. Jézus „az idegen, l’étranger, a Másik; többé nem a sajátom, a megfelelő, aki a mindenkori ideológiák transzcendentális alapját veti meg.”
1 visszajelzés