Hírek

„Tekintettel arra, hogy Isten neve milyen végtelenül manipulálható, emlékezetünkbe kell idéznünk, amit José A. Marina írt egykor: az etika a vallásból születik, ám utóbb meg kell ítélnie anyját.”

A stabilizált zűrzavar gyümölcse

José Ignacio González Faus, 2015. november 17.


Címke: , , ,

 

 

Az alábbiakban José Ignacio González Faus blogbejegyzését közöljük.

 


A szerző 1933-ban született spanyol jezsuita teológus; doktori fokozatát 1968-ban szerezte Innsbruckban. Ez évtől a rendszeres teológia professzora Barcelonában, utóbb San Salvadorban, majd meghívott előadóként számos más egyetemen is tanít.

Forrás: Strage di Parigi: il frutto di un disordine stabilito, in: adista.it, 2015. november 17.


 

Elsősorban magamnak jegyzem le mindezt: szükségem van rá, hogy vigaszra leljek a pénteki [2015. november 13-ai – a szerk.] párizsi merényletek embertelensége után. Tartok tőle, hogy sokan nem fogják elfogadni ezeket a gondolatokat. Őket arra kérném, hogy mielőtt elítélnék, vegyék fontolóra őket.

1.) Legalább egy dologban mindannyian egyetérthetünk: e kegyetlenségek elkövetői szörnyetegek. Ezt a megállapítást súlyosbítja a tény, hogy nem hat-hét kivételes esetről van szó, hanem több százról, több ezerről; és kétségtelen, hogy szervezőik sokkal nagyobb szörnyetegek, mint szegény végrehajtóik.

2.) De ki kell mondanunk valami egészen mást is: mi emberi lények mindahányan képesek vagyunk a legrosszabbra és a legjobbra egyaránt: akár szentté válhatunk – de szörnyeteggé is lehetünk. Tehát az a kérdés marad csupán: hogyan juthattak el az embertelenség ilyen fokára ezek a fiatalok? Ahogyan megpróbálom megérteni, a következőkkel szembesülök.

3.) Ézsaiás próféta azt írta: „az igazság békét teremt” (Ézs 32,17). Logikusnak tűnik tehát, hogy egy olyan igazságtalan világ, amilyen a miénk – ahol az emberek közötti különbségek ennyire szembeszökőek –, szükségképp a háború és az erőszak gyümölcse.

4.) Tragédia minden erőszakos, idejekorán bekövetkezett haláleset, és gyásszal kell eltöltenie bennünket. És nem szabad különbséget tennünk első osztálybeli halottak (a mieink) és jelentéktelenek között, akik egyetlen napnyi gyászt sem érdemelnek.

5.) Szörnyetegekről beszélek, eszembe jut hát Goya híres festménye: „Ha az értelem alszik, szörnyek születnek”. Vajon e november 13-ai szörnyek – részint legalább – nem a mi ökonomikus értelmünk elszunnyadása nyomán szabadultak-e el? Vajon nem ez az értelem szülte-e őket: a profitmaximalizálás, a minimálbér, a munka szörnyűséges „reformja”, a harmadik világ kizsákmányolása, a gazdaság motorjaiként prezentált luxus, pazarlás és hivalkodás, a kőolaj-felhalmozás és a mind intenzívebb militarizálódás „értelme”, amely mindezt a zűrzavart védelmezi? Voltaképp ezek a mi igazi értékeink? Avagy azok, amelyekre önmagunk igazolása végett apellálunk? Nem szabad elfelejteni: ha a dolgok rosszra fordulnak a történelemben, és nem korrigálják őket időben, végül is zsákutcákba torkollanak, vagy olyan helyzeteket idéznek elő, amelyekből csakis teljes irányváltással lelhető kiút – lépésről lépésre, lassan.

6.) Ha valaki szükségleteit megfelelően és méltóképpen kielégítette, s még fölöslege marad, ez a keresztény erkölcs értelmében többé már nem az övé; azé lesz, akinek szüksége van rá. A magántulajdon nem abszolút, hanem másodlagos jog: csak annyiban érvényes, amennyiben segíti „a földi javak általános rendeltetésének” betöltését; ez az igazi, elsődleges jog (vö. pl. Populorum progressio, 22.). A bevándorlók, akiket minden módon igyekszünk hazaűzni, ennek fényében nem azért jönnek, hogy elvegyék tőlünk, ami a miénk, hanem hogy megszerezzék azt, ami őket illeti. Nem volna-e hát biztonságosabb a saját kapzsiságunk elé emelni kerítést, ahelyett hogy lezárjuk a határainkat?

7.) Ignacio Ellacuría újra és újra „a közös józanság kultúrájáról” beszélt, mint ami az egyetlen megoldás a világunk számára (s még élesebben fogalmazott, amikor ezt „a szegénység kultúrájaként” határozta meg). Bolygónkat az állandó gazdasági növekedés illúziója teszi tönkre: napjainkban évente közel másfélszeresét pusztítjuk el annak, amit a Föld újrateremteni képes. A kutatás és a megóvás terén sürgősen foganatosítandó intézkedéseken túltekintve észrevesszük-e, hogy ettől elválaszthatatlan feladatunk, hogy hosszú távon e felé az új kultúra felé forduljunk? Nem hiszem, hogy aki keresztényként szembehelyezkedik Ellacuría elképzelésével, valóban megérdemelheti, hogy kereszténynek nevezzék.

8.) Nem ez a „stabilizált zűrzavar” (E. Mounier), fejlett világunk e „strukturális bűne” (hogy mi élvezzük előnyeit, míg mások szenvednek tőle) lesz-e ezeknek a szörnyeknek a melegágyává? Amikor a gyűlölet egyesül a vallással, megmételyezi azt, s maga még nagyobb erőre kap, végül pedig bebizonyosodik a bölcs latin mondás: corruptio optimi pessima, „a legjobb megromlása a legrosszabb”. Tekintettel arra, hogy Isten neve milyen végtelenül manipulálható, emlékezetünkbe kell idéznünk, amit José A. Marina írt egykor: az etika a vallásból születik, ám utóbb meg kell ítélnie anyját; csak így kerülhető el, hogy valamit, ami érvényes, mint a hűség, összekeverjünk valami szörnyűségessel, mint a fanatizmus.

9.) Segítsen mindez abban, hogy ne gyűlölettel válaszoljunk, hogy ne essünk annak az erőszakspirálnak a fogságába, amelytől Hélder Câmara olyannyira tartott. Természetesen igazságot kell tenni. De anélkül, hogy az igazságon a fájdalomokozás örömét értenénk – mert így az emberségességet illetően egy szintre helyeződnénk ezekkel a szörnyetegekkel.

10.) Néhány szociológus azt állítja, ma már a „harmadik világháború” zajlik. Csupán a hadviselés módja más, hogy ne kelljen harcmezőre szállni. Hasznos lehet hát, ha végezetül megemlékezünk arról, hogy az emberiség sokkal súlyosabb katasztrófákat és szerencsétlenségeket is átvészelt már, mint amelyek most fenyegetnek minket. A zsidó nép, amely a fogságban Istentől elhagyottnak érezte magát, e csapás után képes volt hazatérni, újjáépíteni templomát, és megőrizni monoteizmusát. Számos közgazdász szerint a múlt században, a holokauszt és a második világháború borzalmait követően az emberiség kisebb aranykort élt át. Nem mindig lehetséges mindent megtenni – de mindig lehetséges tenni valamit. És ez a valami, legyen mégoly kevés, ma mindannyiunk súlyos kötelessége.

 

(Faragó Dániel fordítása)

 

 

 

12345

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján


  • via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.


Ajánlott cikkek: