Könyvismertetés

A technikai civilizáció és a hozzá kötődő totalitárius mozgalmak ugyan nem kis mértékben közrejátszottak a Soá bekövetkeztében, ám a „nemzeti” előzmények, továbbá a kereszténység antijudaista kisiklásainak közel kétezer éves története nélkül nincs ilyen „végkifejlet”.

Saját Soánk

Megfontolások a zsidó holokausztról – TILLMANN J. A.


Címkék: , , , , , , ,

 

Hamp Gábor, Horányi Özséb, Rábai László (szerk.): Magyar megfontolások a Soáról. Budapest – Pannonhalma, Balassi Kiadó – Magyar Pax Romana Fórum – Pannonhalmi Főapátság, 1999, 346 oldal.

A zsidósággal először gyerekként, Kohn bácsi révén találkoztam. Szódásként járta a falut, nem is akármilyen felszereléssel: két szürke szamarával, és a hozzájuk illő, a szokásosnál kisebb kocsijával. Amint jókora szakállával és a szokásosnál valamivel hosszabb hajjal, kezében csengőt rázva időről-időre megjelent az utcában, nemcsak az asszonyok gyűltek szódásüvegeikkel a kocsija köré, hanem az utcabeli gyerekek is odasereglettek.

Kohn bácsi szinte szüntelenül mosolygott. Mosolyában volt valami különös, ami máig emlékezetessé teszi, s amit aztán más arcokon láttam viszont, és csak jóval később kezdtem érteni: a már csaknem mindenen túli, megértő és szomorú mosoly volt ez; az arc sokat tudó és szenvedésen edzett nyugalma. Mintha kissé már a túlsó távlatból tekintett volna vissza. Amiben, oly sok társához hasonlóan, lehetett némi jártassága.

A mosoly mögött rejlő Nagy Utazásról aztán, a két elnéptelenedett zsinagógán kívül, a családi történetmondásból értesültem. Az osztálytársakról, a barátnőkről, akik „nem jöttek vissza”. Az ismerős kereskedőcsaládról, akik, mielőtt „begyűjtötték” volna őket, elhozták porcelánjaikat, s mikor visszatértek – Palesztinába menet – eljöttek érte. A Nagyanyámról, aki élelmet vitt nekik a gettóba, és az ott őrtálló „fajtársa” közbenjárása folytán majdhogynem maga is a kerítésen belülre került.

Magyar megfontolasokMindez a Magyar megfontolások a Soáról című könyvről jutott újra eszembe. A kötet az 1997-ben Pannonhalmán megrendezett, azonos című tanácskozás anyagát tartalmazza. Magyarországon ekkor került sor első ízben olyan tudományos konferenciára, amelyen a Soá, a zsidó holokauszt kérdéseit átfogóan tárgyalták – méghozzá úgy, hogy azon a magyar zsidóság vallási vezetői, kultúrájának jeles képviselői, keresztény vallási vezetők, teológusok, történészek és írók is részt vettek.

Az Emlékezünk: megfontolások a Soáról című vatikáni dokumentum nyomán, pannonhalmi kezdeményezésre létrejött találkozó a zsidóság második világháborús tragédiájának magyar vonatkozású feltárására vállalkozott. A nagyszabású rendezvény áttörést jelentett. Ez a tény egyszerre örvendetes és szomorú, mivel csaknem fél évszázaddal a történtek után került sor az első ilyen tanácskozásra. Többen éppen ennek a késedelemnek az okait, az ismert kényszereken túli tényezőit vizsgálták – valódi feltáró munkával, fontos történelmi adalékokkal szolgálva. A tisztánlátás ebben a kérdésben a keresztény önismeret szempontjából éppoly elengedhetetlen, mint amilyen nélkülözhetetlen a közgondolkodás alakulása tekintetében. Máskülönben a jövőben is fennmarad a magyar „kereszténység” – korábban közkeletű – Márai Sándor megfogalmazta értelmezése: „Kereszténység, mondták – és szakszerű képzettség nélkül igényelt iparigazolványt értettek alatta. Kereszténység, mondták – és zsidó bútorok elrablását értették alatta. Kereszténység, mondták és minden szabad gondolat, egyéni vélemény megfélemlítését értették alatta.” (Napló 1943–44)

A kötet első része a vatikáni dokumentumot mutatja be, amely „tudatébresztő és megfontolásra hívó folyamatot indított el a Soával kapcsolatban a katolikus egyház minden szintjén”. Hogy erre csak késve kerül sor, az a kereszténység önértelmezésének – tévelygésekkel sűrűn tarkított – történetével függ össze. Az egyház korai időszakában kialakult, majd hosszú évszázadokon keresztül érvényesülő antijudaista teológiai „akcentusa” széles körűen hatott. Következményei a zsidókat – különféle szankciók, megkülönböztetések és üldözések sokaságán keresztül – közvetlenül érintették. Közvetett hatásai azonban a kereszténységet is, méghozzá nem is kis mértékben érintik. A téves tanítások hagyománya olyan hatékony, hogy némely keresztény számára még ma is meglepetésszámba megy, hogy felvilágosítják arról: vallásának alapítója, a Názáreti Jézus zsidó; az volt és nem szűnt meg annak lenni, nem keresztelkedett „ki” (csak meg)…

Bár XII. Piusz pápa már 1939-ben is arról beszélt , hogy „lélekben mindnyájan szemiták vagyunk”, ennek következményei a „testre” – az egyházra, és különféle tagjaira – nézve csak a II. Vatikáni Zsinaton kerültek szóba. A modern történeti (filológiai, nyelvészeti, teológiai stb.) kutatások addigra egyértelművé tették azt, ami az evangéliumot meghalló számára addig is tudott volt, hogy a zsidósággal szemben évszázadokon keresztül hangoztatott „istengyilkosság” vádja végzetes félreértés. A Jézussal szemben „Barrabás” szabadon bocsátását követelő, gyakran „a zsidósággal” azonosított tömeg a biblikus szöveghagyomány szimbolizmusában minden idők tömegét jeleníti meg: azok sokaságát minden „népből és nemzetből”, akik a keresztrefeszítésekben, az erőszak ördögi köreiben keresik a megoldást – tulajdon megoldatlanságaikra.

René Girard, a szent és az erőszak kapcsolatának kutatója szerint éppen ezt tekinti a biblikus hagyomány igazán ördöginek: A „Sátán egyenlő az erőszak mechanizmusaival, az embereknek olyan kulturális vagy filozófiai rendszerekbe való bezárulásával, melyek a modus vivendit erőszakos cselekményekkel biztosítják. Ennek ellenére a másik fél démonizálása, „ördöginek” minősítése – mint Elaine Pagels „A sátán eredete” című könyvében kimutatja – már nagyon korán, a zsidó-keresztény kapcsolatok kezdeténél megjelent. Ez azonban mentes volt mindennemű „faji” felhangtól, ill. antiszemitizmustól – hiszen az őskeresztények mindegyike zsidó volt…

A könyv második részben a zsidóság magyarországi jelenlétének történetével – a betelepedéstől a cionizmus kialakulásáig, a különböző korszakok „zsidókérdéseinek” áttekintéséig terjedő – témák szerepelnek. A reformkortól kezdődően a magyar zsidóság számára nem a kereszténységhez, hanem a magyarsághoz való viszony vált az igazi kérdéssé. A szekularizálódás nemzeti romantikától felfűtött fázisában „megszületett a magyar nemzetisten. A nemzetisten megteremtette a maga szakrális világát” (Gerő András). Mi sem jellemzi jobban az egyetemes kereszténység korabeli elnemzetiesítését, mint Vörösmarty Mihály Pázmányról szóló verse, melyben a nagy hittudós nevének örvén arról ír, hogy „hirdetek új tudományt, oh halld meg s vedd szivre magyar nép: ‘Legszentebb vallás a haza s emberiség’.”

Ennek az „új tudománynak” vajmi kevés köze van a keresztény valláshoz, kivált ha azzal vetjük össze, amit a korakeresztény Levél Diognétoszhoz szerzője fogalmazott meg: „A keresztények úgy élnek hazájukban, mint jövevények; mindenben részt vesznek mint polgárok, de úgy viselnek el mindent, mint akik idegenből jöttek; minden idegen föld hazájuk, de minden haza – idegen…”

A romantikus révületben konstruált homogenizáló magyar nemzettudat, nem jelentéktelen mértékben segítette elő a „végletes végjátékot”. A technikai civilizáció és a hozzá kötődő totalitárius mozgalmak ugyan nem kis mértékben közrejátszottak a Soá bekövetkeztében, ám a „nemzeti” előzmények, továbbá a kereszténység antijudaista kisiklásainak közel kétezer éves története nélkül nincs ilyen „végkifejlet”. Az egyetemes és magyar kereszténységnek ez utóbbira való, a Soá utáni ráeszméléséről – és egyúttal a magyar evangélikus és református egyházaknak a következmények elhárítása érdekében tett „fáradozásáról” – szól a kötet kiemelkedő tanulmánya: Majsai Tamás írásának tanulsága az, hogy egyfelől „a magyarországi keresztények körében, legyen szó katolikusokról, vagy protestánsokról, a legigénytelenebb esetben sem beszélhetünk a Soá konzekvenciáinak komolyságra és intellektuális-pneumatikus becsületességre valló recepciójáról”. Másfelől: „A Soá recepciójában tapasztalható deficit és a zsidó-keresztény kapcsolatok ezzel jelentős mértékben összefüggő, minősíthetetlenül szimpla aktuális állapota nem véletlenszerű”.

Bár a konferencia jelentős előrelépésnek tekinthető, önmagában aligha képes alapjában változtatni azon a helyzeten, amit Majsai így foglal össze: „Mindent egybevetve, Magyarországon a protestáns keresztény egyházak semmit sem értettek meg a Soá üzenetéből.” Bár – nemzeti egyházak lévén – a református egyházaknak megvan a maguk külön problematikája, e téren a magyar katolikus egyház sem jutott sokkal tovább. Nem történt meg, többek közt, annak mélyreható vizsgálata, hogyan kerülhetett sor a Vészkorszak idején arra, hogy a legfőbb egyházi vezetők is megszavazták az ún. „zsidótörvényeket”. Nem egyszerűen a múlt feldolgozatlanságáról van szó, hanem a múlt időkben is ható, máiglan működő erőkről, amelyek a hallgatásban újult erőre kapnak.

A magyar kereszténység milleneumi megemlékezései közepette mintha teljesen elfelejtődött volna az a sajnálatos sajátság, amire megint csak Márai, a magyar polgári mentalitás legmélyebb elemzője emlékeztet: „s végül – és ez nagyon fontos – elsőrendűen antiszemiták azok a népek, melyek későn, véres ellenállások árán fogadták csak el a kereszténységet; mint a német és a magyar; lélekben nem is lettek soha, szívesen és igazán keresztények; a totemisztikus-polytheisztikus tudatot csak ellenkezve rendelték alá a monotheisztikus hitnek, s a zsidók igazában a kereszténységre emlékeztetik őket, – az Evangélium végre is zsidó könyv, – gyűlöletük igazában kereszténygyűlölet, nem pedig zsidógyűlölet. (Ami a Naplóból kimaradt. 1945–1946)

A Soát értelmező jelentékeny – elsősorban német és francia – teológiai munkák ellenére messzemenően érvényes az, amit a tanácskozás kapcsán fogalmazott meg Tatár György vallásfilozófus: „a keresztény teológiai tudatig – tisztelet a kivételnek – a mai napig nem hatolt el az a tény, hogy a keresztény világ kellős közepén a bibliai Isten választott népét irtották ki csaknem sikeresen.”

A kötet tartalomjegyzéke a Magyar Pax Romana weboldalán »

 

  ,

12345

4 csillag az 5-ből. 2 ajánlás alapján

  • A hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.

  • Ajánlom a protestáns reflexió kérdéséhez a Visky Andrással "Mindenki meztelen+ címmel megjelent interjút (MaNcs 2014. július 31.) - -



Ajánlott cikkek: