Szemle
„Meggyőződésem, hogy nincs jövője annak a rendszernek, amelyben kívülről kell fújni a tanultakat. A jövő útja a valódi képzés – és ezzel együtt a szabadság. Képzésen a szabadságra, kreativitásra és felelősségre való képesség kialakítását értem, nem pusztán szakszerű kiképzést és ismerettartalmak közvetítését.”
Szabadságra születtünk
NOTKER WOLF bencés prímás apát kiskönyve az igazi szabadságról
Mérleg Online —Címkék: bencések, emberi méltóság, Notker Wolf OSB, prímás apát, szabadság
A szókimondásáról híres apát több olyan könyvet is írt, amelyek előkelő helyre kerültek a bestsellerlistákon, pl. »Gönn dir Zeit, es ist dein Leben«; »Die sieben Säulen des Glücks«. Legújabb könyvének (Die Kraft, dein Leben zu verändern; Das kleine Buch der wahren Freiheit) témája a szabadság. Miként hangsúlyozza: az egyéni szabadság nem rendelhető alá semmiféle kollektívumnak. Az alábbiakban a könyv előszava olvasható.
Egészen váratlan dolgok történnek körülöttünk: szabadságmozgalmak lángolnak fel minden ellenállás dacára, és épp azokban az országokban, amelyekről nem is gondoltuk volna. Tunéziában, Egyiptomban, Libiában, Sziriában és Jemenben az emberek az utcára vonulnak és életüket kockáztatják. Diktatúrák rendülnek meg. A félelem és kényszer nélküli élet, méltóságunk megbecsülése nyilvánvalóan legmélyebb vágyainkhoz és természes ösztöneinkhez tartozik. Nem kevésbé erős, mint vágyakozásunk az élet és az elismerés iránt, vagy mint az éhség, a szomjúság és az alvásigény. Meggyőződésem, hogy a szabadsághoz hozzátartozik a jövő, és jövőnket nem leszünk képesek megvalósítani szabadság nélkül. Ezt mifelénk is újra tudatosítanunk kell. A politikában, a gazdaságban, az egyházban magától értődőnek tűnik a szabadság értékének hangsúlyozása – és mégsem az. Vajon miért nem?
Notker Wolf OSB 1940-ben született, 1961-ben lépett be a St. Ottilien-i bencésekhez. A római Szent Anzelm Főiskolán, majd a müncheni Ludwig-Maximilian Egyetemen (LMU) tanult filozófiát, teológiát, szervetlen kémiát, zoológiát és csillagászattörténetet. 1970-től természetfilozófiát és tudományelméletet tanít a Szent Anzelmen. Filozófiai doktorátust szerzett 1974-ben a sztoikus filozófia világciklus-modelljéről írt munkájával az LMU-n. 1977. október 1-én a St. Ottilien-i kolostor főapátjává választották. A missziós bencések elöljárójaként kolostorok építését szorgalmazta Kínában és Indiában. 2000 szeptemberében kilencedik apátprímásként a bencések legfőbb reprezentánsává választották Rómában. Ebben a hivatalában 2008-ban és 2012-ben is megerősítették. Így a leghosszabban hivatalt viselő prímásapát, vagyis a mintegy 7500 bencés szerzetes és 16500 szerzetesnővér legfőbb szószólója.
Egyházi hivatala betöltése mellett alkalmanként a „Feedback”-együttes gitárosaként, valamint fuvolásként is fellép. Együttese a „Rolling Stones”, „Deep Purple”, „Led Zeppelin” (stb.) együttesek nevével is fémjelzett írányzatot képviseli, 2003-ban saját CD-vel jelent meg a piacon („Rock my soul”).
A szókimondásáról híres apát több olyan könyvet is írt, amelyek előkelő helyre kerültek a bestseller-listákon, pl. »Gönn dir Zeit, es ist dein Leben«; »Die sieben Säulen des Glücks«. Legújabb könyvének (Die Kraft, dein Leben zu verändern; Das kleine Buch der wahren Freiheit) témája a szabadság. Miként hangsúlyozza: az egyéni szabadság nem rendelhető alá semmiféle kollektívumnak. Cikkünk a könyv előszava.
Utazásaim során többször megfordultam Ázsiában, azon a földrészen, amely gazdasági szempontból hatalmas lendülettel nyomul előre, olyan tempóban, amilyet kevéssel ezelőtt még elképzelni sem tudtunk. Nemrég egy amerikai mondta nekem megdöbbenve: „Fél Amerika most már Kínáé.” Ezután hihetetlen számadatokat emlegetett cégek felvásárlásáról, ingatlanok megszerzéséről és pénzügyi részesedésekről. Aztán Afrikában azt hallottam: „Fél Afrika most már Kínáé”. Egy zambiai püpök jelentette ki, s hozzáfűzte: „Országunk már semennyire sem a miénk.” „Hogyhogy?” – kérdeztem. „Nem csak a rézövezetet vásárolták fel a kínaiak, hanem egész országrészek, hatalmas szántóföldek vannak a kezükben. Nézzen csak körül Dar-es-Salam-ban, az üzletek már nem afrikaiaké.“ Aki pedig Nairobiból Dubaiba repül, megállapíthatja: az üzleti osztályon majdnem kizárólag kínaiak ülnek.
Kína gazdasági szempontból előretör, és nemcsak a fejlődő országokat, hanem a hagyományos ipari országokat is megelőzi. Hozzá kell szoknunk ehhez a gazdasági dinamikához. Mindazonáltal, és annak ellenére, hogy ezt a fejlődést már rég megjövendöltem, hosszú távon nem győz meg a kínai modell. A erőteljes protekcionizmus miatt pillanatnyilag remekül működik. Tartósan azonban mind a gazdaságnak, mind a társadalomnak másra van szüksége: szabad versenyre és főként innovációra. Ezek pedig csakis szabadságból születnek. Fejlődés – épp a gazdaságban, a tudományban és a technikában – csak ott lehetséges, ahol valódi szabadság van.
Újabban a pedagógiában is egyre gyakrabban dicsőítik az ázsiai modellt. Hírlapi tárcák elragadtatással számolnak be az „anyatigrisek” sikereiről, akik állítólag a fegyelmezés és a drill eszközével gyermekeiket is sikeressé teszik. Számtalan ottani látogatásom alkalmával láthattam, hogy dél-koreai gyerekek napi tizenkét órát tanulnak nyelvi laborban. Csodálatraméltó szorgalom. Amikor pedig egy este megszólítottam az egyik gyereket: „Hello, good evening, how are you?”, teljes értetlenségbe ütköztem. Ezt a mondatot még nem magolták be. Meggyőződésem, hogy nincs jövője annak a rendszernek, amelyben kívülről kell fújni a tanultakat. A jövő útja a valódi képzés – és ezzel együtt a szabadság. Képzésen a szabadságra, kreativitásra és felelősségre való képesség kialakítását értem, nem pusztán szakszerű kiképzést és ismerettartalmak közvetítését. Vagyis azt, hogy a fiataloknak olyan, jövőbe mutató kompetenciákat közvetítünk, amelyek segítségével maga alakíthatja életét és saját kezdeményezéssel veheti kezébe; felelős önmagáért és felelős a társadalomért, aztáltal pedig, hogy a társadalom elfogadja, megtapasztalja saját értékességét. A társadalom szabadsága és az egyén szabadsága szorosan összefügg egymással.
Ahol csak emberekkel találkozom, igyekszem megértetni velük: valójában nagyon kevésre van szükségünk ahhoz, hogy boldogok legyünk, de méltóságunkat és szabadságunkat soha sem szabad, hogy elvegyék tőlünk. Soha sem lehet cél és nem fogadhatjuk el, hogy valamiféle kollektívában elsüllyedjünk. Csak egy átfogó értelemben vett képzés ennek a szabadságnak a garanciája és célja.
A képzés az a kulcsfogalom, amely az egyén és a társadalom szabadságát összeköti egymással. Az emberi és jellembeli kompetencia bármely emberi társadalom kulcsminősége. „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkének pedig kárát vallja” – áll az Újszövetségben. Vagyis a jövő olyan víziójára van szükségünk, amely az embert, annak szabadságát és boldogságát, lelkének kibontakozási lehetőségét állítja ismét a középpontba. Emberként az emberekkel olyan emberi jövőért dolgozni, amelyben még szabad emberek maradunk – azt hiszem, ez a gondjainkra bízott fenntartható fejlődés legjobb fajtája.
Ha már a képzésről beszélünk: nem arról van szó, hogy olyan, a gazdasági életben sikeres szakértőket tenyésszünk ki, akiket elsősorban saját sikerük foglalkoztat. A szabadság nemcsak egyéni szabadságom, hanem mindenkor annak öröme is, hogy együtt lehetek másokkal. A szabadság öröméhez mindig hozzátartozik a másik szabadságának öröme. Vagyis a szabadság egészen más, mint az énközpontú önkény.
Ennek a szabadságnak része a kihívások elfogadásának öröme is – hiszen nem rejtőzhetünk folyton a védettség és a biztonság sáncai mögé –, de éppígy a feladatok megoldása, a tanulni akarás és ezzel együtt a másoktól kapott megerősítés, valamint az, hogy tudunk célra törni, nemcsak saját érdekünket szem előtt tartva, hanem a jó megvalósításának szándékával. Nem azért vagyok szabad, mert rákényszerítenek, hanem önmagam iránti tiszteletből. És fordítva: éppen mivel a szabadságot nagyra értékelem és igényt tartok rá, másoknál is becsülöm és tiszteletben tartom – és tevékenyen elkötelezem magam azért, hogy másoknak is része legyen benne. Ugyanez a tisztelet tesz képessé bennünket a demokráciára és a párbeszédre. Csak így őrizhetjük meg az embert az emberi jövő számára – szemben a kollektivizmus kísértésével, amely minden rendszerben jelen van. A szabadság nem a különbségek eltörlését jelenti, hanem a sokféleség elismerését. A dialógus a sokféleség elismerésének formája. A sokféleség gazdagodás. Európának a globalizálódás jelenlegi helyzetében megvan az esélye arra, hogy megmutassa a világnak, micsoda gazdagság rejlik kultúráinak sokféleségében. És azt is világossá teheti, hogy ebben milyen fontos szerepet tölt be a vallás.
A keresztény meggyőződés szerint a szabadság a legnagyobb ajándék, amelyet az Isten nekünk adott. De éppen ezért kötelezettség is. Az a hit, hogy Isten képmására alkotott teremtmények vagyunk, az ember méltóságát jelenti. Az emberi méltóság védelmezése örökségünk része – ez a keresztény örökség, ezt örökíti át Európa a mai világnak.
Friedrich Schiller „gondolatszabadságot” követel hőse, Don Carlos számára. Ez is hozzátartozik örökségünkhöz, ezért nem engedhetjük, hogy elvegyék tőlünk. Gondolatszabadságunk azt jelenti, hogy gondolkodunk a szabadságról és nyíltan kimondjuk meggyőződésünket.
Nem feledhetjük, milyen mélyen gyökerezik a humanista hagyomány: A szabadság mint legfőbb érték onnan ered, hogy a bibliai értelmezés szerint magához Istenhez tartozik. Így áll a második korintusi levélben (3,17): „Az Úr ugyanis Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” Az Istenhez való odatartozás tesz bennünket szabaddá. Ez adja meg saját értékünket és méltóságunkat – függetlenül a társadalomban elfoglalt helyünktől. Ez tesz szabaddá a küzdelemre azért, amit igaznak és jogosnak ismertünk fel.
Könyvemben nem nehéz észrevenni, hogy a szabadságról alkotott felfogásom egyik ihletője Szent Benedek. Számomra a szerzetesség hagyománya a szabadság magasiskolája. Ez talán meglepően hangzik, hiszen sokan gondolják úgy, hogy az engedelmesség fogadalma szemben áll a szabadsággal. Pedig épp az ellenkezőjéről van szó. Ha megkérdeznek, nem bántam-e meg, hogy szerzetes lettem, gyakran találkozom meglepett tekintetekkel, amikor így felelek: „Nem, mert szeretem a kolostor falai közé zárt szabadságot. Ez a kiváltságom megszűnik, mihelyt elhagyom a kolostort.”
Szabadság és engedelmesség ebben a hagyományban nem ellentétek. Ez éppúgy igaz az egyszerű szerzetesre, mint a bencések legfőbb apátjára. Prímás apátként egyetlen más apátnak sem vagyok közvetlen alárendeltje, de sok apátnak és szerzetesnek kell engedelmeskednem. Mert egy apát, aki közösségének atyja akar lenni, nem parancsolhat csak úgy, minden további nélkül. „Engedelmeskednie” kell, hallgatnia az egész közösségre, hiszen az engedelmesség a figyelmes meghallgatásból ered.
Amikor egyszer azt mondtam a jezsuita rendfőnöknek: „A prímás apát hatalma az, hogy nincs hatalma”, mosolyogva felelte: „Bárcsak nekem is ilyen hatalmam volna.” Viccesen néha azt mondom: „We are not an order but a disorder – nem rend vagyunk, hanem rendetlenség.” Nincs hierarchikus struktúránk. Minden kolostornak egyedül kell boldogulnia. Konfliktus esetén vagy problematikus helyzetekben a prímás apát sem léphet közbe jogilag, még akkor sem, ha ezért hívnák. Nem szólhat bele egyetlen kolostor kormányzásába sem, a bencés kolostorok közötti egységet és együttmüködést kell szolgálnia. Benedek szavai szerint már az apátnak is inkább előrelátónak, mint elöljárónak kell lennie. Ez fokozottan érvényes a prímás apátra. Az évek során megnő a tekintély. Azt tapasztaltam, hogy sokkal többet érhetek el, ha megszólítom az embereket és meghagyom szabadságukat. Úgy érzik, figyelnek rájuk, s aztán a bennük lévő vágy arra ösztönzi őket, hogy a legjobbat tegyék.
A szabadság értékére mindenképpen nagy hangsúlyt helyezek akkor is, ha magam nyilvánítok véleményt az egyházban, a társadalomban és a gazdaságban. Többnyire nem teszek lakatot a számra. Ha betonfejeket találok az egyházban, megmondom. És ha a szakszervezetek még betonfejűbbek, akkor sem fogom vissza magam attól, hogy az igazságot mondjam. A gazdaság vezetőinél sem. Néhányan azzal vádolnak, hogy forradalmár vagyok. Nem riadok vissza a konfliktusoktól és nem hagyom, hogy befogják a számat. Ilyen tekintetben soha sem volt problémám és mindig megmondtam, amit gondoltam. Ezért már forradalmár lennék? A forradalmárok erőszakkal akarják megváltoztatni a fennálló viszonyokat. Én nem akarom, csak szabadon gondolkodó ember vagyok. Mindenesetre a jövőben is megmondom majd, amit gondolok. Akkor is, ha nem mindenkinek kellemes. „Állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő” – figyelmeztette Pál tanítványát, Timóteust. Természetesen teret kell engednem az ellentétes véleményeknek és a bírálatoknak, még ha ugyanilyen kényelmetlenek is.
A saját szabadságunk kérdésének persze van egy másik oldala is. Ha megkérdeznek, hogy mikor érzem magam valóban szabadnak, mikor élem át szabadságomat, válaszom mindig is nagyon egyszerű: az imádságban, annak megtapasztalásában, hogy Istennél időzhetem és elrejtőzhetem benne. Személy szerint engem ez tesz boldoggá. (Balogh Vilmos Szilárd fordítása)
,
3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján
via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.