A menekültválság keresztény szemszögből

„A nyugatnak konfrontálódnia kellene kolonialista múltjával, Európa keleti felének pedig szembenéznie a nacionalista egoizmusból fakadó problémákkal.”
„A nyugatnak konfrontálódnia kellene kolonialista múltjával, Európa keleti felének pedig szembenéznie a nacionalista egoizmusból fakadó problémákkal.”
„Tekintettel arra, hogy Isten neve milyen végtelenül manipulálható, emlékezetünkbe kell idéznünk, amit José A. Marina írt egykor: az etika a vallásból születik, ám utóbb meg kell ítélnie anyját.”
„Európa értékeinek abban kell megmérettetniük, ahogyan a szükséget szenvedő emberekkel bánunk. Az elzárkózás, a határok és korlátozások nem jelentenek megoldást számunkra.”
„Az európai kereszténységet szembesíteni kell azzal a felismeréssel, hogy döntés előtt áll: vagy kulturális értelemben és így exkluzivista módon fogja föl a kereszténységet, vagy programként és így inkluzív szellemben: Orbán vagy Ferenc, ez itt a kérdés.”
“Miközben Európában a muszlimoktól jóformán naponta megköveteljük, hogy világszerte nyilvánosan határolódjanak el az iszlamizmustól, az egyházak természetszerűleg egy szót sem vesztegetnek arra, ahogyan a keresztény posztfasizmus lebontja a liberális demokráciát.”