Úgy gondoltuk, hogy egy filozófiai, teológiai és kulturális tallózó folyóiratot alapítva a zsinati teológia és más tudományok fejleményeit közvetítve, mindennemű politizálás, legfőképpen emigráns politizálás kerülésével, szellemi távlatokat nyithatunk a hazai magyar értelmiség előtt és előmozdíthatjuk az akkor még elég szűk marxista-leninista ideológia kényszerű zártságából való kiszabadulását.
Amit keleten nem tettek bele a serpenyőbe, azt nyugaton te beletetted, hogy szellemi-lelki egyenesúlyunk helyrebillenjen, megmaradjon. Ez nagy szolgálat volt és talán ma is ugyanolyan időszerű, mint akkoron.
Kíváncsisággal teli bizalom a világban felgyülemlő új ismeretek iránt; a gondolkodás és az együttgondolkodás szeretete; adakozó nagylelkűség – mindezek olyan tulajdonságok, amelyek életútján legalább annyira adódnak a célra tartó olvasás szakadatlanul mérlegelő figyelméből, mint amennyire, kétségkívül szerencsésen, meg is előzték azt.
„A magamfajta laikusnak itt kellett ráébrednie a teológia mint szaktudomány mibenlétére – valahogy úgy, mint amikor a zenerajongó találkozik a zenetudománnyal, ahol aztán nem a zene gyönyörűségében lesz része. De ezeken a leckéken éppen a Mérleg jóvoltából lehetett átesni.” (Sólyom László)
1987-ben egy akkor jellemző ügy kapcsán kerültem közelebbi kapcsolatba a Mérleggel. A Szerzői Jogvédő Hivatal szerette volna megakadályozni, hogy Endreffy Zoltán közölje egy Ratzinger-fordítását a lapban. Tudomást szerezve az ügyről, a polgári jog egyetemi tanáraként levélben hívtam fel a hivatal figyelmét eljárása jogszerűtlenségére; mire a cikk meg is jelent időben. A Mérleg olvasója azonban évekkel […]
1 visszajelzés