Magát a bizalmi válságról való beszédet is beszippantja a nárcizmus örvénye – tehetetlenül forog körbe-körbe a bizalomvesztést sirató panasz, a taktikai beismerések és a ráncfelvarrások megannyi gesztusa, a cinizmus vagy a szektás önsajnálat: „áldozatok vagyunk”.
„Aki a társadalomban a keresztény egymásmellettiség mellett akar kiállni, annak nyitottnak kell lennie azok iránt, akik bevándorlóként vagy menekültként jönnek hozzánk. Ezért kell elkötelezettnek lennünk a diszkrimináció mindenféle formájával szemben.”
„A luxuspüspök ügye valóban mély nyomokat hagyott a német katolikus egyházban.”
Ferenc pápa (az életét is kockáztatva!) mert elhatárolódni a szintén nagyon „jámbor” dél-itáliai maffiától.
„Soha nem volt időszerűbb, mint ma, hogy szóba hozzuk katolikus nézőpontból a lelkiismereti szabadság, az emberi jogok ügyét.”
„A kontraszt-társadalmiság előjelei már hazánkban is regisztrálhatók jó néhány neoprotestáns egyház – például a baptisták, metodisták, adventisták, a pünkösdisták, a Manahaim Gyülekezet – szegényeket, betegeket, elhagyottakat, fogyatékosokat, büntetés alatt állókat gondozó tevékenységében, mely minden esetben élő közösségekre épül, még akkor is, ha emellett professzionális szervezeteket és intézményeket is kiépítettek.”
„Meggyőződésem, hogy nincs jövője annak a rendszernek, amelyben kívülről kell fújni a tanultakat. A jövő útja a valódi képzés – és ezzel együtt a szabadság. Képzésen a szabadságra, kreativitásra és felelősségre való képesség kialakítását értem, nem pusztán szakszerű kiképzést és ismerettartalmak közvetítését.”
Nincs visszajelzés.