Tanulmány

Jézus a szegényeket boldognak nevezi, mert Isten uralmának eljövetele véget vet szegénységüknek, és megalapozza a testvéri világot. A lukácsi szöveg a prófétai hagyományon alapul. A szegénység rossz, és mint ilyen, összeegyeztethetetlen Isten uralmával, a történelembe teljesen betörő és az emberi létet a maga teljességében felölelő országgal.

A felszabadítás-teológia fél évszázada – Gustavo Gutiérrez

BALOGH VILMOS SZILÁRD tanulmánya – részlet


Címkék: , , ,

Hamarosan megjelenő 2022-es kötetünkben olvashatják majd végig kedves Olvasóink főmunkatársunk, Balogh Vilmos Szilárd mélyreható tanulmányát a dél-amerikai felszabadítás-teológia klasszikussá vált alapművéről és a mű írójáról, az idén 94 éves Gustavo Gutiérrez perui teológusról. Az alábbiakban ebből a tanulmányból közlünk részleteket.


A szerző, Dr. rer. nat. Balogh Vilmos Szilárd elméleti fizikus, teológus. Egyetemi oktató és matematika-fizika szakos gimnáziumi tanár Bajorország­ban. Évtizedek óta folyóiratunk főmunkatársa. Legutóbbi írása a Mérlegben: „Megharcolt szabadság – vitatott igazság – megélt emberség. Küng-mozaikok” (57 [2021], 10–154). Online: http://www.merleg-digest.eu/megharcolt-szabadsag-vitatott-igazsag-megelt-emberseg-i-resz/


1971 decemberében látott napvilágot Gustavo Gutiérrez Teología de la liberación – Perspectivas című könyve, amelynek köszönhetően az 1960-as évektől kezdve Latin-Amerikában kibontakozó felszabadítás-teológia ezen a néven ismertté vált, és amelynek szerzőjére sokan úgy tekintenek, mint az irányzat atyjára. 2019. szeptember 30-án és október 1-jén a würzburgi és a salzburgi egyetem Katolikus Teológiai Kara szervezésében neves szakértők konferenciára gyűltek össze Würzburgban, hogy választ keressenek arra a kérdésre, miben is áll az immár teológiai klasszikusként emlegetett mű maradandó ösztönző ereje. Az elhangzott előadások 2021-ben a Salzburger Theologische Studien interkulturell sorozat 21. köteteként jelentek meg szerkesztett formában.[1] A tizenöt tanulmányt tartalmazó kötet első része a könyv keletkezésére és szövegére irányítja figyelmünket, míg a második rész a felszabadítás-teológia aspektusaira koncentrál. Ezekből a tanulmányokból szemezgetve idézzük fel a szerző pályafutásának kezdeti stádiumát, tanulmányait, vázoljuk művének keletkezését, majd annak tartalmi ismertetésére vállalkozunk. Az értelmezés körüli nehézségeket vizsgálva kitérünk arra, miként is jelent meg és alakult át az annyit emlegetett „szegénység” fogalma a könyvben, illetve azt követően, és hogyan változtatta meg egy új bevezető segítségével alapvető elképzeléseit a szerző, amiben egészen biztosan jelentős szerepet játszott a tanítóhivatali elmarasztalás, illetve „kiengesztelődés”. Az (át)értelmezések kapcsán felidézzük a szerző kapcsolatát Müller bíborossal és közös, magyarul is megjelent könyvük megfontolásait.[2] Végül pedig Gutiérrez teológiatörténeti és irodalmi érdeklődésére utalva teológia-felfogásához és spiritualitásához igyekszünk adalékokat találni.

(…)

Az igazságos társadalom felépítésére irányuló elkötelezettségnek, valamint az ezzel együtt járó „új ember” megteremtésének a feltétele a jövőbe vetett bizalom. De mit is jelent a hit fényében ez az új teremtés – veti fel a kérdést Gutiérrez a Perspektívák negyedik fejezetének (a spanyol változatban a 11. fejezetnek) az elején. A jelen és a jövő szembeállítása az embert türelmetlenné teszi. Ugyanakkor a fennálló rend jogszerűségével szembeni alapvető kétség nélkül nem lehetséges valódi jövőirányultság. Ehhez a tematikához az eszkatológia fogalma mintegy a jövőorientáció motorjaként próbál választ adni. Az „eszkatologizmusnak” nevezett teológiai irányzat úgy vélte, hogy az evilági történések és a túlvilág között rendkívül nagy a különbség. Így a földi történéseket közömbösen kezelte, egyfajta történelmi pesszimizmus jellemezte.

Az eszkatológia mai felfogása legyőzi ezeket az akadályokat, és nemcsak hogy nem jelent menekülést a világból, hanem határozottan hangsúlyt helyez a politikai és társadalmi gyakorlat területére. A remény témájáról, az evangéliumi üzenet politikai jelentőségéről, valamint a hit és a történelmi utópia kapcsolatáról szóló néhány közelmúltbeli tanulmány hitelesen illusztrálja ezt az új hangsúlyt.[3]

Az Ernst Bloch által a Remény elvében [Das Prinzip Hoffnung] felvázolt perspektívát idézve Gutiérrez megismétli: az ember az a lény, aki remél és a jövőről álmodik. A remény teológiája belép a Bloch által nyitott résbe. J. Moltmann és W. Pannenberg olyan fogalmakat talált Bloch kutatásaiban, amelyek lehetővé tették számukra, hogy újragondolják a Biblia néhány nagy témáját: az eszkatológiát, az ígéreteket és a reménységet. Alapvetően nem tesznek mást, mint követik Bloch útmutatását: „Ahol van remény, ott van vallás”.


Moltmann szerint Isten kinyilatkoztatása nem a görög gondolkodás módján megfogalmazott „örök jelenlét epifániája” [megjelenése], amely megelégszik azzal, hogy a meglévőt megmagyarázza. Ellenkezőleg: a keresztény kinyilatkoztatás olyan Istenről beszél, aki elindul elénk, és akit csak „aktívan remélve” várhatunk. Az ígéret megkérdőjelezi azt, ami van, vagyis a fennálló rendet. A feltámadt Krisztusba vetett reménye révén az ember kiszabadul a jelen szűkös keretei közül, és akadálytalanul gondolkodhat és cselekedhet az eljövendőre való tekintettel. Moltmann számára a remény teológiája egyúttal a feltámadás teológiája is. A feltámadt Krisztus az ember jövője. Az ígéretben szereplő reményt hordozó állítások „nem a már meglévő, hanem az eljövendő valóságot akarják megvilágítani, és ezért az új tapasztalatok lehetőségének feltételét képezik”. Ez „sajátos adaequatio rei et intellectust eredményez a meglévő és adott valóság” vonatkozásában, ami ígéretes és gyümölcsöző „történelmi játékteret” nyit meg.[4]

A Moltmann-féle reményteológia pozitív méltatása mellett Gutiérrez rámutat arra a veszélyre, hogy ez a teológiai vállalkozás puszta futurizmussá válhat. Aki remél, az nem ismeri a jövőt, de „lelki gyermekségében” ajándékként fogadja. Ennek az ajándéknak az elfogadása pedig a jogtalanság elutasítását, az emberi jogok megsértése elleni tiltakozást, a békéért és testvériességért való kiállást is magában foglalja. Vagyis szükségesnek mutatkozik az ún. „új politikai teológia” elemzéseinek figyelembe vétele, valamint az evangéliumok nyomán annak megvizsgálása is, miként is viszonyult a történeti Jézus kora politikai mozgalmaihoz. Metz politikai teológiai vizsgálatai nyomán Gutiérrez rámutat:

az egyház nem lehet más, mint egyfajta társadalomkritikai intézmény. Kritikus feladata a szabadság történetének, pontosabban az emberi lények felszabadításának szolgálata. Így az egyház és nem az egyes keresztény ember az evangélium üzenete által vezérelt felszabadító gyakorlat alanya. Ezért az egyház nem lehet elnyomó intézmény, hanem »hatványozottan« kritikus és felszabadító intézménynek kell lennie. Az egyház jelenlegi helyzetében, a múlt örököseként, úgy tűnik, negligálja ezt a lehetőséget.[5]  

Jézus viszonyát korának politikai környezethez három területen vizsgálja Gutiérrez. Egyrészt a zélótákkal való kapcsolata, másrészt a kor zsidó népének vezető pártjai tekintetében, valamint a megszálló hatalommal – a rómaiakkal – szembeni viselkedése alapján. A biblikus kutatásoknak köszönhetően mára köztudott, hogy tanítványai közül (esetleg) többen is a zélóták közül toborzódták. Egészen biztosan közéjük tartozott a „Zélóta Simon”, de Karióti Júdás, sőt esetleg Péter és a Zebedeus-fiak is. Míg ezek a buzgók (zélóták) az Isten Országának megvalósítását saját földi fáradozásaik gyümölcsének tekintették, Jézus elsősorban Isten ajándékának. De küldetésének univerzális jellege is ellene mond a zélóta-programnak, hiszen ők elutasítottak minden idegent  (pl. a szamaritánusokat). Még élesebb Jézus konfliktusa a kor zsidó hatalmi csoportosulásaival. A szaddaceusok (a Főtanácsban a legnagyobb párt) Jézust vallási okokból ítélik el: Isten fiának tartja magát. A farizeusok „betű-vallásosságával” szemben pedig Jézus a prófétai hagyományra épít, igaz istentiszteletet követel, amely azon a személyes készségen alapul, amely az emberek közötti testvériességet, a mások, főként a szükséget szenvedők iránti elkötelezettséget helyezi előtérbe. A római politikai hatalom Jézust végső soron „zélóta bandavezérként” (Cullmann megfogalmazása) ítéli el. Erre utal a feje fölé kiírt tábla, valamint a Barabással „egy szintre hozott” megítélése is. Ezekből az is következik, hogy Jézus és az evangéliumok politikai dimenziója nem ezekből a kapcsolódásokból vezethető le.

Az evangélium politikai dimenziója a saját középpontjából adódik. Isten országa „az ember ember felett való bármilyen uralmának a végét jelenti, […] a fennálló hatalmakkal ellentétes és az ember javát szolgáló uralom”. Az evangélium átveszi Izrael várakozását, és megadja annak legmélyebb értelmét; mert „új teremtésről” szól. Jézus élete és igehirdetése arra hív, hogy egy minőségileg megváltozott világban szüntelenül keressük az emberség új mintáját. […] Jézus tanúságtételének és üzenetének politikai dimenziója megváltásának radikális jellegéből fakad. Az Atya egyetemes szeretetének hirdetése elkerülhetetlenül magában foglalja az igazságtalansággal, a kiváltságokkal, az elnyomással és a sovinizmussal való szembefordulást.[6]

Alapvető kérdésként merül fel, hogy milyen legyen a ma egyháza, és mi értelme van a keresztény közösséghez való tartozásnak.

Amire a mai egyháznak semmiképpen sincs szüksége, az a tekintélyelvű viselkedés, a defetizmus, a kölcsönös vádaskodás és a személyes támadások, amelyek csak az elkerülhetetlen belső bizonytalanságról árulkodnak. Amire az egyháznak e helyett szüksége van, az azoknak az okoknak a komoly és alapos elemzése, amelyek ehhez a helyzethez és hozzáálláshoz vezettek. A bátorság és a higgadtság elsimítja az ebben a helyzetben könnyen felmerülő ingerlékenységet, megakadályozza az önkényes intézkedéseket, a felszínes megoldásokat vagy a világtól való menekülést, és megtalálja a radikális változások és a járatlan utak belépési pontjait. Ezen a ponton dől el, hogy az egyház hűséges-e Urához. […] Mint mindig, most is könnyebb megmondani, hogy mit kellene tenni, mint magunknak megtenni. Mindazonáltal két pont segíthet a probléma kezelésében. Az első az egyház világban való küldetésének néhány aspektusával foglalkozik, míg a második egy alapvető és elkerülhetetlen feltételre utal, amelyet mindenképpen teljesíteni kell.[7]

Ennek megfelelően a könyv utolsó két fejezete egyrészt az egyházat a történelem szentségeként igyekszik a teológiai reflexió tárgyává tenni, másrészt a szegénység témáját szolidaritásként és tiltakozásként értelmezi.

A zsinat előtti teológia az egyházat az üdv(össég) szentségeként fogta fel, amely szerint az üdv elnyerésének feltétele az egyházhoz tartozás. Miként Gutiérrez rámutat, az első négy évszázad egyházfelfogása nem osztotta ezt a nézetet, és a II. Vatikáni Zsinat sem tekinti az egyházat a megváltás kizárólagos helyének. A szentségi teológia új meghatározása azonban lehetőséget nyújt az egyháznak (a misztérium értelmében vett) szentségként való értelmezésére.

A szentség annak a ténynek a hatékony hirdetése, hogy az emberek az Istennel való közösségre és az egész emberiséggel való egységre hivatottak. […] Az egyházat „az egész üdvhozó egység látható szentségének” (LG 9) nevezni azt jelenti, hogy az üdvösségterv szempontjából határozzuk meg, amelynek beteljesedését a történelemben hirdeti és jelzi az embereknek. Az egyház látható jelként újra és újra utal „az Istennel való közösség és az egész emberi nem egységének” (LG 1) valóságára.[8]

A szentségi jelleg jelként való értelmezéséhez csatlakozva ekkléziológiai megfontolásait így folytatja:

Az egyház szentségi közösségként a maga belső struktúrájában hirdeti az általa hirdetett megváltást. Szervezetének ezt a feladatot kell szolgálnia. Az ember és a történelem felszabadulásának jeleként konkrét létezésében maga is a szabadítás helye kell, hogy legyen. A jelnek világosnak és érthetőnek kell lennie. Ha az egyházat a világ üdvössége szentségeként fogjuk fel, az még inkább felerősíti azt a kötelezettségét, hogy az üzenet, amelynek hordozója, látható struktúráiban felismerhetővé váljon. Mivel az egyház nem öncélú, minden attól függ, hogy képes-e megnevezni azt a valóságot, amelynek szolgálatában áll, amely nélkül semmi, amely az ideiglenesség jegyében él, és amelynek végleges beteljesedése felé irányul: Isten uralma, amely már a történelemben elkezdődik.[…] Az egyház az Úr jelenlétének látható jelévé kell, hogy váljon a felszabadítás vágyában, az emberibb és igazságosabb társadalomért folytatott küzdelemben. Csak így tudja hitelessé és hatékonnyá tenni a szeretet rábízott üzenetét.[9]

A szentségi értelmezés kapcsán természetesen nem maradhat szó nélkül az egyház ún. szentségi gyakorlata. Ősidőktől fogva ide tartozik a keresztség és az eucharisztia. Gutiérrez utal arra, hogy a János-evangéliumban nem található meg az eucharisztia alapítása, hanem helyette a lábmosás történetét olvashatjuk.[10] Az egyik beszámoló felcserélése a másikkal azért is jelentős, mert úgy tűnik, János a lábmosásban látja az eucharisztia legmélyebb értelmét, amelynek alapításáról nem számol be. Így az eucharisztia elválaszthatatlanul összekapcsolódik a teremtéssel és végső soron az emberek közötti valódi testvéri közösség építésével.[11]  

A biblikus elemzés nyomán megállapítható, hogy a kizsákmányolás és elidegenedés elleni igazi elköteleződés nélkül, valamint a szolidáris és igazságos társadalom melletti kiállás nélkül az eucharisztia ünneplése hiábavaló hűhó (acto vacío).

Egyháznak lenni ma Latin-Amerikában azt jelenti, hogy világos álláspontot foglalunk el a jelenlegi társadalmi igazságtalansággal és a forradalmi folyamattal szemben, hogy legyőzzük a sérelmeket és egy emberibb rendet teremtünk belőlük. […] Az a tény, hogy az intézményes egyház hagyja magát megvédeni attól a társadalmi osztálytól, amely a Latin-Amerikában elterjedt kapitalista társadalom haszonélvezője és védelmezője, a társadalmi rendszer apparátusának fogaskerekévé vált, és a keresztény üzenetet az uralkodó ideológia részévé tette.[12]

Vagyis az egyháznak fel kell emelnie „vádló” prófétai szavát (denuncia profética) minden elembertelenítő helyzettel szemben, mindazzal szemben, ami a testvériességnek, az igazságosságnak és a szabadságnak ellene mond. Ezzel pedig alapvetően megkérdőjelezi a fennálló latin-amerikai társadalmi rendet. Így saját magával szemben is kritikát kell gyakorolnia. Ebből pedig konkrét javaslatok, kötelezettség-vállalások következnek. Mit lehet mondani a keresztény testvériesség hangsúlyozása mellett az osztályharcról? Gutiérrez két elemi megállapítást tesz:

Az osztályharc tény, és a semlegesség ebben a kérdésben egyszerűen lehetetlen.[13] Az osztályharcért nyilvánvalóan azokat terheli a felelősség, akik tudva és akarva nem kívánják megszüntetni az igazságtalanságot, sőt, szembefordulnak az ilyen irányú törekvésekkel. A mindenkire kiterjedő keresztény felebaráti szeretet gyakorlása azonban lehetséges.

Minden embert szeretni nem azt jelenti, hogy kerüljük a vitákat és fiktív harmóniát tartunk fenn. Az egyetemes szeretet az elnyomottakkal szolidaritást vállalva arra is törekszik, hogy az elnyomókat megszabadítsa hatalmuktól, ambícióiktól és önzésüktől: „Az objektív bűn állapotában élők iránti szeretet megköveteli, hogy harcoljunk azért, hogy megszabadítsuk őket ettől. A szegények és a gazdagok felszabadítása egyidejű és kölcsönös folyamat”.[14] 

A könyv zárófejezete a szegénység témakörét járja körül, a cím szerint szolidaritásként és tiltakozásként. Valójában az 1967 júliusi montreali előadásokat tartalmazza. Legelőször is a szegénység fogalmának kétértelműségére utal: egyrészt a fogalom az anyagi javak hiányát jelöli, másrészt az egyházi gyakorlatban sokszor esik szó a „lelki szegénységről” is. Ez utóbbi megint csak többféleképpen értelmezendő, hiszen szokás úgy felfogni, mint lemondást az anyagiakhoz való ragaszkodásról, de úgy is, mint az Istennel szembeni befogadóképesség, odafordulás, alázat fogalmi megközelítését. Nem csak az ószövetségi prófétai iratok (pl. Ám 2,6–7; Iz 10,1.2) tekintik a szegénységet botránynak, hanem a törvényi előírások is ezt hangsúlyozzák (vö. pl. MTörv 14,28–29; 26,12). A szegény elnyomása valójában Isten elleni merénylet. A szegénység törést jelent az emberek egymás közti szolidaritása és az Istennel való közössége szempontjából. A „lelki szegénység” legtökéletesebb megfogalmazását a Máté-evangélium nyolc boldogságának az elején (5,1) találjuk.

Ebben a hozzáállásban nincs közvetlen utalás az anyagi javakra, és elsősorban nem az e világ javai iránti közömbösségről van szó. […] Jézus tanítványai számára csak egyetlen táplálék létezik, Isten akaratának a teljesítése. Ez magának Krisztusnak a magatartása is, és ebből ered az összes többi boldogság is.[15]

Nyilvánvalóan nehezebb értelmezni a lukácsi változatot: „Boldogok vagytok, szegények” (6,20). Gutiérrez elutasítja azt az értelmezést, amely szerint Lukács evangéliuma „kanonizálná”, kiemelt társadalmi rétegnek tekintené a „szegényeket”, de azzal a megfontolással sem ért egyet, amely szerint az evilági életet kívánná szembeállítani a túlvilágival.

Jézus [a szegényeket] boldognak nevezi, mert Isten uralmának eljövetele véget vet szegénységüknek, és megalapozza a testvéri világot. […] A lukácsi szöveg a prófétai hagyományon alapul. […] A szegénység rossz, és mint ilyen, összeegyeztethetetlen Isten uralmával, a történelembe teljesen betörő és az emberi létet a maga teljességében felölelő országgal.[16]

Gutiérrez kísérletet tesz egyfajta szintézisre:

A keresztény szegénység a nyomorúságnak és igazságtalanságnak kiszolgáltatott szegényekkel való elkötelezett szolidaritásban találja meg értelmét. […] A szegénységet semmiképpen sem szabad idealizálni. […] P. Ricoeur szerint csak akkor állunk igazán a szegények mellett, ha harcolunk a szegénység ellen. […] A keresztény szegénység, mint a szeretet kifejeződése, szolidaritás a szegényekkel és tiltakozás a szegénység ellen.[17]

(…)


Jegyzetek

[1] Michell Becke, Franz Gmainer-Pranzl (kiad.), Gustavo Gutiérrez: Theologie der Befreiung (1971/2021). Der bleibende Impuls eines theologischen Klassikers, Tyrolia Verlag, Innsbruck – Wien, 2021. A továbbiakban a kötetből vett idézetekre zárójelbe tett oldalszámokkal hivatkozunk.

[2] Gustavo Gutiérrez, Gerhard Ludwig Müller, A szegények oldalán. A felszabadítási teológia, ford. Török Csaba, Budapest, Új Ember, 2016. A magyarul megjelent írásokra vonatkozóan nagyon alapos tájékoztatást ad Kovács Marian,  Gustavo Gutiérrez és felszabadítási teológiájának kapcsolódási pontjai a történelemtudománnyal, Acta Studiorum Religionis tomus III, Szeged, 2008, 33–81. Online elérhető: http://acta.bibl.u-szeged.hu/25199/1/religiosa_003_033-081.pdf. A felszabadítás teológiáját és ezzel együtt Gutiérrez munkásságát a hazai katolikus irodalomban nagyon kevésszer és többnyire elmarasztaló stílusban említik egészen a 80-as évek végéig. Kivételt képez a Mérleg, ahol a mű első említése az 1973/3. számban történik (213), de ugyancsak ott olvashatjuk egy interjúban Rahner véleményét (1976/1. szám, 20–21), valamint Congar kritikáját (1978/1. szám, 79). Gustavo Gutiérreztől magyarul megjelent: Isten vagy az arany az Indiákon. Latin-Amerika a XVI. században, ford. Lévainé Kovács Marian, Agapé, 2005. A magyarul elérhető irodalom tekintetében a teljes felsorolás mellőzésével megemlítjük még: Lukács László, A Vigilia beszélgetése Gustavo Gutiérrezzel, Vigilia  1988, 208–215. o.; valamint Gustavo Gutiérrez, Hogyan beszélhetünk Istenről? (A felszabadítás teológiájának szemszögéből), Vigilia, 1985, 225–229; ill. Gustavo Gutiérrez, A felszabadítás teológiája és a szegények jövője, Mérleg, 1998, 424–452.

[3] Vö. spanyol: 278–279, német: 199–200.

[4] Vö. spanyol: 281–282.o., német: 201-203.

[5] Spanyol: 293, német: 211.

[6] Spanyol: 308–309, német: 223–224.

[7] Spanyol: 323, német: 236.

[8] Spanyol: 333, német: 243.

[9] Spanyol: 335–336, német: 245–246.

[10] Klasszikus János-evangélium értelmezésében [The interpretation of the Fourth Gospel, Cambridge, 1960] C. H. Dodd arra utal, hogy a negyedik evangélium szerzője nem akarta kiárusítani a „keresztény titkot”.

[11] Spanyol: 338, német: 247–248.

[12] Spanyol: 342, német: 250.

[13] „La lucha de clases es un hocho y la neutralided en esa materia es impossible.” Spanyol: 353, német: 260.

[14] Spanyol: 357, német: 263.

[15] Spanyol: 378, német: 279.

[16] Spanyol: 380–381, német: 281.

[17] Spanyol: 383, német: 283.


12345

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján


  • via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.


Ajánlott cikkek: