Események

Aki komolyan gondolja, hogy mindenütt „Isten szeme fényét” bántják, ahol népét fenyegetés és üldöztetés éri (vö. Zak 2,12), az a teológiai antijudaizmus minden formáját elítéli.

A holokauszt nemzetközi emléknapján

Teológiai észrevételek a Soá egyediségével kapcsolatban

Mérleg Online — 2022 01. 27.
Címkék: antiszemitizmus, emlékezés, holokauszt és kereszténység, Jan-Heiner Tück, keresztény antijudaizmus

Az auschwitzi megsemmisítő tábor 1945. január 27-én történt felszabadításának hetvenhetedik évfordulójáról folyóiratunk Jan-Heiner Tück tanulmányával emlékezünk meg. Az írás a Mérleg 2010/3–4. számában jelent meg és itt olvasható »

Részlet a tanulmányból:

Míg a római Birodalomban élő zsidóság a religio licita jogi státusával bír, addig a keresztények a negyedik századig jogfosztottak, és ismétlődő véres üldöztetések elszenvedői. Ez oka lehet esetleg annak, miért nézhettek irigyen a keresztények a zsidók jogilag privilegizált státusára. Azonban kétségtelenül ennél is mélyrehatóbb volt az Ószövetség írásainak helyes értelmezéséről folytatott vita jelentősége. Az ószövetség keresztény olvasatában kialakul az a toposz, mely szerint a korholások és átokszövegek a zsidóságra, a szövetségi és üdvözítő ígéretek ellenben a kereszténységre vonatkoztatandók. A szubsztitúció (helyettesítés) tana ezen túlmenően kimondja, hogy az egyház az „új” és „igaz Izrael”, s hogy a szövetség korábbi népének üdvtörténeti előjogai az Eklézsiára szálltak át. Mindez a második századtól kezdve megtalálható Barnabás levelében, Jusztinusznak a zsidó Trifonnal folytatott dialógusában és a Diognétosz-levélben. Az egyházatyák Adversus Iudaeos-írásai: zsidóellenes sztereotípiák gyűjteménye. Ezek közül kitűnik a vád, mely szerint a zsidók voltaképp krisztus-, sőt istengyilkosok (Szárdeszi Meliton, Nüsszai Szent Gergely stb.). A Jeruzsálemi szentély Kr. u. 70-ben történt lerombolását és a zsidóság ezt követő, a világ minden tájára történoő szétszóratását a Messiás megfeszítéséért kiszabott isteni büntetésként értelmezik. Amikor a kereszténység a 4. században előbb megtűrt, majd hivatalos államvallássá lesz, a hatalmi viszonyok a zsidóság szempontjából károsan tolódnak el. Az Egyház és az Imperium Romanum közötti szövetség létrejöttével az addig teoretikus zsidóüldözésnek a birodalmi és az egyházi jogban lecsapódó gyakorlati következményei lesznek.

A középkorban a teológiai antijudaizmust továbbhagyományozzák. A Zsinagóga allegorikus alakját a zsidók elvakultságának illusztrációjaként bekötött szemmel ábrázolják. Oltáriszentség-gyalázásokról és rituális gyilkosságokról szóló legendák szövődnek, amelyek sötét árnyékként kísérik az eucharisztikus látványkegyességet. Labilis válságidőszakokban uszítások nyomán föl-föllángoló pogromok teszik a zsidóságot a kereszténnyé vált nyugati féltekén állandó veszélyeztetettségben élő peremcsoporttá. A IV. lateráni zsinat (1215) megtiltja a zsidóknak, hogy nyilvános hivatalokat viseljenek, és megkülönböztető jelzés viselését rendeli el, ami már nyilvános stigmatizálást jelent. A késő középkori városokban külön gettókat létesítenek. Luther Mártonnak „A zsidókról és hazugságaikról” című kései írásában olvasható kirohanásai a zsidóellenes polémia szomorú tetőpontját jelentik. (…)

Aki komolyan gondolja azt a teológiai felismerést, miszerint az antiszemitizmus az anti-teizmus egy formája, tehát – biblikusan szólva – „Isten szeme fényét” mindenütt bántják, ahol népét fenyegetés és üldöztetés éri (vö. Zak 2,12), az a teológiai antijudaizmus minden formáját történetileg is elítéli. A civilizáció történetének Auschwitzban bekövetkezett törése megköveteli tőlünk, hogy szakítsunk antijudaista teológiai hagyományainkkal, és állandó önvizsgálatot tartsunk, hiszen a keresztények maguk is a Harmadik Birodalom célkeresztjébe kerültek: „Az a körülmény, hogy a zsidók Hitler által véghezvitt megsemmisítésének tudatosan keresztényellenes jellege is volt, fontos, s nem szabad, hogy elhallgassuk. ugyanakkor ez mit sem változtat azon, hogy olyan embereket terhel ezért felelősség, akiket megkereszteltek. Még ha az SS ateisták bűnszervezete volt is, és ha vajmi kevesen voltak is köztük hívő keresztények, mégiscsak megkeresztelték mindőjüket. Márpedig – kár volna tagadni – a keresztény antiszemitizmus bizonyos fokig előkészítette a talajt mindehhez. Volt keresztény antiszemitizmus Franciaországban, Ausztriában, Poroszországban, mindenütt. S ez olyan alap volt, amelyre a nácik építhettek. Mindez valóban okot ad a folytonos önvizsgálatra” (Joseph Ratzinger).

(…)

Tovább Jan-Heiner Tück írásához »

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján