Postánkból

„A németek másként gondolkodnak, de ettől még nem válik feltétlen követendővé példájuk. Ne felejtsük el azt sem, hogy a német energiapolitika nem Fukushima következményeként vált nukleáris ipar ellenessé, hanem jóval korábban, attól függetlenül.”

Az atomkorszak vége? Hozzászólás és válasz

HEGYI GYÖRGY / BALOGH VILMOS SZILÁRD


Címkék: , , , , ,

 

 

Az alábbi hozzászólás olvasói levélként érkezett főmunkatársunk, Balogh Vilmos Szilárd fizikus, matematikus „Az Atomkorszak vége?! Tudományos és etikai szempontok az atomenergia használatához” című, a Mérleg Online-on 2014 júliusában közzé tett előadásához. Szerzője Hegyi György fizikus. Észrevételeit az előadó – főmunkatársunk és szerzőnk – viszontválaszával együtt közöljük. (Szerk.)


Tisztelt Szerkesztőség! Csak most olvastam a Mérleg 2011/1–4 kötetében publikált „Az atomkorszak vége?!” című cikket és az azonos címmel 2014. június 27-én Münchenben, a Magyar Katolikus Misszió Döpfner Házában tartott előadást. A cikk az atomerőművek jövőjét látja „remélhetően” rövidnek. Szeretném néhány ténnyel kiegészíteni az elmondottakat az aktualitások fényében, a korrekt tájékoztatás érdekében és az esetlegesen elriasztott olvasók bátorítása végett. Jelzem, meggyőzni senkit sem akarok.

1976-ban szereztem oklevelet az ELTE TTK fizikus szakán. 1980-tól atomerőművek üzemeltetési és biztonsági problémáival kapcsolatos kutatómunkát folytattam. 1995 óta évi rendszerességgel 1-2 hetet töltöttem német tudományos intézményekben (GRS, Garching b. München; KIT, Karlsruhe).

A kiegészítésnek szánt tények a következők.

Japánban 2011-ben a tragédia után valóban leállították az összes atomerőművet. A sérült blokkokról részletes információkkal látták el és látják el azóta is a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget (NAÜ vagy IAEA, International Atomic Energy Agency). A tapasztalatok alapján új reaktorbiztonsági felügyeletet hoztak létre. 2014-ben elkezdődött a korszerűsített blokkok üzembe állítása és a terveknek megfelelően új blokkok is fognak épülni. A japán helyzet részletesen tanulmányozható, például a következő interneten elérhető adatok alapján: http://www.world-nuclear.org/info/Country-Profiles/Countries-G-N/Japan/

A NAÜ a japán tapasztalatok fényében biztonsági felülvizsgálatokra tett javaslatot, amely alapján az összes atomerőművet üzemeltető ország biztonságnövelő intézkedéseket hajtott végre. Ezeket nemzetközi bizottságok ellenőrizték. Az EU által elfogadott irányelveknek megfelelően intézkedéseket fogadtak el a Paksi Atomerőműben is. http://www.ma.hu/uzlet/119292/Stresszteszt__Paks_megfelelt

Európán belül az EU-t is vizsgálhatjuk, korrekt adatok tükrében. A japán tragédia után sem állított le Franciaország egyetlen erőművet sem, sőt tervezik továbbiak építését.

http://www.world-nuclear.org/info/Country-Profiles/Countries-A-F/France/

Számunkra talán a finn példa – nem a földrajzi elhelyezkedés, de az egyéb meglévő hasonlóságok alapján – a legérdekesebb. A működő 4 blokk mellé az évezred elején határozták el a bővítést. Ez a blokk a mai napig nem készült el (lásd: http://uk.reuters.com/article/2014/02/28/tvo-olkiluoto-idUKL6N0LX3XQ20140228 ).

Tény, hogy ez is befolyásolta a tavalyi döntésüket: orosz blokk lesz a hatodik erőmű. http://www.world-nuclear.org/info/Country-Profiles/Countries-A-F/Finland/

Kína ugyan sok polémiára ad okot, de az tény, hogy nyersanyag és tőke hiány nem jellemzi. Ennek ellenére ez az ország is intenzív atomerőmű építési programot hajt végre, amiben több új típusú (köztük ROSATOM, AREVA) erőmű épül és tervezik újabbak építését is.

http://www.world-nuclear.org/info/Country-Profiles/Countries-A-F/China–Nuclear-Power/

A felsorolás folytatható, de azt hiszem szükségtelen. Látható, hogy atomerőművet építeni sok ország számára fontos.

Epilógusként pár további megjegyzést szeretnék tenni, abból merítve, amit olvastam és olvasásra javasolni tudok. A világ – a tudomány okán – lassan egy évszázada belépett az atomkorszakba és általánosságban nagyon meg lennénk lepődve, ha ennek vége szakadna. Ugyanakkor fontos tisztában lenni azzal, hogy tudásunk mire elég. A Nobel díjas fizikus, Richard Feynman, azt üzeni: „For a successful technology, reality must take precedence over public relations, for Nature cannot be fooled.” (Ahhoz, hogy egy technológia sikeres lehessen, a valóságnak kell győznie a PR felett, mert a természetet nem lehet átverni.)

Valóban, a természetet nem lehet becsapni: a hatékony technológia nem a propaganda vagy a politikai „közmegegyezés” kérdése. A téma iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom Szarka László a Természet Világa (140, 5, 214–215.) című újságban 2009-ben publikált cikkét „Globális felmelegedés” és kritikai gondolkodás http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2009/tv0905/szarka.html

A szerző nemcsak ismerteti Al Gore amerikai politikus és Vaclav Klaus cseh politikus–közgazdász (egyébként sajnos kevéssé ismert, de jól átgondolt) álláspontjait, de összeveti tudományos, az energia lobbiktól független ismereteinkkel is.

Nem érzem tisztemnek innen (Magyarország) beleszólni más országok dolgába, ahogy annak fordítottja is viszolygást vált ki, de található olyan tudományos vélemény az interneten, amiben az éves adatok tükrében cáfolják a túlzó elvárásokat, például a napenergiával kapcsolatban: http://theenergycollective.com/robertwilson190/456961/reality-check-germany-does-not-get-half-its-energy-solar A német energiapolitika nemzetközi következményei miatt aggódó publikáció is olvasható: https://www.urgewald.org/sites/default/files/bittercoal.summary.pdf

Összefoglalva azt látjuk, hogy a katasztrófából történő okulás és ennek fényében a folytatás lehetőségének, módjának vizsgálata megtörtént. Az eredmény alapján lehet folytatni a munkát, amit sok állam meg is tesz. A németek másként gondolkodnak, de ettől még nem válik feltétlen követendővé példájuk. Ne felejtsük el azt sem, hogy a német energiapolitika nem Fukushima következményeként vált nukleáris ipar ellenessé, hanem jóval korábban, attól függetlenül.

Tisztelt Szerkesztőség! Célom a hivatkozott cikkek tárgyszerű kiegészítése volt, abban a helyzetben, amikor Magyarország túl van egy nehéz döntésen: atomerőművet épít. Sajnálom, hogy a döntés, amely az előző évek felelősnek tűnő széles politikai megegyezésén alapult, ma már elfeledett, a tényekkel együtt, ami az akkori egységet indokolta. A politika már csak ilyen. Remélem, Önök nem követik ezt a trendet és lehetőséget adnak az általam felsorolt információk megjelenéséhez.

Tisztelettel: Hegyi György nyugdíjas édesapa (4 gyerek) és nagyapa (10 unoka)

 

Szerkesztőségi kiegészítés a „kiegészítéshez”

Hálás köszönet a kiegészítő gondolatokért. Természetesen folyóiratunk hagyományának és párbeszédre való törekvésének megfelelően teret engedünk és örömmel fogadunk minden közölt publikációinkkal kapcsolatos megjegyzést. Pontokba szedve – a teljesség és a részletes kifejtés mellőzésével – néhány kiegészítést tennék.

  1. A cikk megírásakor (2011 kora nyarán) még csak készülőben volt az a terv, amely a biztonsági szabályok felülvizsgálatára vonatkozott. Hogy ez szükséges volt, az magától értetődő. Elégséges voltáról majd a jövő tapasztalatai döntenek. A biztonságtechnológia rendkívül jelentős szemponja nem volt tárgya írásomnak. Kettős szempont vezérelt: egyrészt lehetőség szerint pontosan és közérthetően leírni, mi is történt Fukushimában, másrészt megfogalmazni azokat a kockázati elemeket, amelyek mindenféle technológiai kérdésen túlmenően etikai megközelítést, erkölcsileg megalapozott döntést igényelnek.

Olvasónk levelében a NAÜ felügyeletére hivatkozik, így fontosnak tűnik, hogy tartalmilag is utaljunk erre. A NAÜ felügyeletét a japán kormány napi szinten 2012 elején kérte. Tudomásunk szerint az állandó jelenlét nem valósult meg. Eddig három alkalommal járt NAÜ-delegáció a területen és készített jelentést (2013-ban két alkalommal: április 15 és 22 között, illetve november 25 és december 4 között, valamint 2015-ben: február 9 és 17 között). Az utolsó 15 fős NAÜ-missziót Juan Carlos Lentijo vezette, jelentésük az interneten hozzáférhető: https://www.iaea.org/sites/default/files/missionreport170215.pdf. Talán érdemes ennek alapján felidézni, hol is tartunk négy évvel a katasztrófa után. A csökkent sugárzási értékek ellenére a jelentés sok kifogást említ. Teljesen nyitott kérdés, hogyan fogják kiszedni az első három blokkban bennrekedt fűtőelemeket. Hasonlóképpen nem tisztázott, hol fogják tárolni a radioaktív hulladékot. A misszió felszólította az üzemeltető TEPCO céget olyan terv elkészítésére, amely a katasztrófa során keletkezett radioaktív hulladékok kérdését megoldaná. A szakértők kitérnek arra is, hogy Japán mind a mai napig nem rendelkezik a radioaktív hulladékok ideiglenes és végső tárolására vonatkozó átfogó tervvel. A radioaktív szennyezettségű hűtővíz további problémákat vet fel: több 100 ezer tonnányit tárolnak jelenleg nagy tartályokban a területen. Naponta kereken 400 tonna talajvíz áramlik a tönkrement reaktorépületek alsó szintjére és keveredik össze a 320 tonnányi hűtővízzel. Az üzemeltető jégfallal kívánja körülvenni a négy reaktorépületet, amelynek a feladata az lenne, hogy a talajvíz további szennyeződését megakadályozza. A március végére ígért megvalósulási határidő bevallottan nem tartható. Azok a tisztítóberendezések, amelyeknek feladata az óceánba visszavezetendő víz tisztítása lenne, régtől fogva nem működnek úgy, ahogyan azt a hatóság megkívánná. A NAÜ szakemberei támogatják a kormányzatnak azt a tervét, hogy az általánosan bevett gyakorlatnak megfelelően a megtisztított vizet az óceánba visszavezessék. A misszió vezetője azonban utal arra, hogy ezt valamennyi érintettnek és a nyilvánosságnak is jóvá kell hagynia. A helyi halászok – érthető módon – tiltakoznak a terv ellen. Így nem marad más hátra mint a tartályokban való tárolás.

Miként az a katasztrófa negyedik évfordulójára készített fényképekből és dokumentumfilmekből is jól látható (pl. az alábbi fotósorozaton: http://www.faz.net/aktuell/gesellschaft/japan-fukushimas-strahlendes-erbe-13472014.html illetve az ARD által a helyszínen készített dokumentumfilmbjében: http://www.ardmediathek.de/tv/Quarks-Co/Vier-Jahre-nach-Fukushima-Ende-nicht-i/WDR-Fernsehen/Video?documentId=26947470&bcastId=7450356) a környéket mindenütt ellepik a mentesítésből származó, radioaktív hulladékot tartalmazó fekete zsákok.

A jelenlegi helyzet jellemzéséül hadd utaljunk még két tényezőre, amely a NAÜ hatáskörén kívülre esik. Több tízezer ember vár Fukushima prefektúrában arra, hogy visszatérhessen otthonába. Félelmeikről ritkán esik szó. Sokan közülük teljesen elhagyatottan halnak meg. (Vö. Kanako Iuchi, Elisabeth Maly, Laurie Johnson: Three Years After a Mega-disaster: Recovery Policies, Programs and Implementation After the Great East Japan Earthquake, amely az alábbi alapos tanulmánykötet 3. fejezetét képezi: Santiago-Fandiño, Vicente, Kontar, Yevgeniy, Kaneda, Yoshiyuki (kiadók): Post-Tsunami Hazard, Reconstruction and Restoration Advances in Natural and Technological Hazards Research 44. kötete, Springer, 2015) 2015, XV, 331 o.). Továbbra is 230 ezer ember él szükségszállásokon, ideiglenes berendezett lakókonténerekben. Ezeket az ideiglenes lakóhelyeket eredetileg két évre tervezték. A „hazatérés” lehetősége gyakorlatilag megszűnt. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az egészségügyi helyzet alakulását sem. Hogy erről igazán képet alkothassunk, ahhoz nagyobb időtávra van szükség. Ideiglenesen a WHO által elkészített jelentésre utalhatunk: http://www.who.int/ionizing_radiation/pub_meet/fukushima_risk_assessment_2013/en/ . A kedvező szélirány, valamint a gyors kitelepítés miatt az egészségügyi károsodás kisebb mértékű mint amitől eredetileg tartottak a szakemberek. Jelentős mértékben, mintegy 70 százalékkal emelkedett viszont az akkori egyéves leányok között a pajzsmirigyrák kockázata. Nem lebecsülendő a pszichikai terhelés (kitelepítés, bizonytalanság érzése, kilátástalanság) következtében bekövetkezett megbetegedések jelentős növekedése.

Shinzo Abe kormánya a lehető leggyorsabban valamennyi 48 leállított atomerőművet csatasorba szeretné állítani, jóllehet a lakosság körében többen vannak ellene mint mellette. A kormány és az atomenergia hasznosítás szószólói azzal érvelnek, hogy gazdasági fejlődés szerintük csak így valósulhat meg, ez a japán energia-függetlenség, szuverenitás egyetlen lehetősége. Ezzel szemben a Stanford Egyetem kutatócsoportja olyan modellt dolgozott ki, amely Japán teljes energiaellátását import nélkül 2050-re megújuló energiaforrásokból biztosítaná. (Vö. http://www.zeit.de/2014/39/atomkraft-japan-fukushima/seite-2 illetve http://ourworld.unu.edu/en/can-japan-go-100-renewable-by-2050).

2015 februári információk szerint az atomerőművek újraindításának feltétele Japánban, hogy átfogó terv készül március végéig a nukleáris hulladék ideiglenes és végleges tárolására vonatkozóan. (Vö. http://www.zeit.de/2014/39/atomkraft-japan-fukushima/seite-2) Ennyit rövid kiegészítésként a japán helyzetről.

  1. 2011-es írásomban, valamint tavalyi előadásomban a fukushimai események kapcsán arra kerestem a választ, vannak-e jelenlegi ismereteink szerint olyan atomerőmű-üzemeltetési kockázatok, amelyekkel kapcsolatosan etikai felelősségünk tudatában lelkiismereti döntésre van szükség. Az azóta bekövetkezett és ismertté vált tények alapján is azt gondolom, hogy – miként ott is kifejtettem – léteznek ilyen „rizikók”. Szeretném itt emlékezetbe idézni ezeket.

Először is nem létezik hosszútávú, mennyiségi adatokat megbízható módon előrejelző, természeti katasztrófákra vonatkozó előrejelzés. Fukushima megmutatta, hogy ennek hiánya, illetve nem igazán megbízható modellre épített változata milyen következményekkel járhat. Ennek az állításnak az igaz voltáról mindenki meggyőződhet, aki a meteorológiai előrejelzéseket két hétnél hosszabb időre szeretné igénybe venni. A magam részéről cinikusnak tartom azt az érvelést, amely szerint a cunami következtében többen haltak meg mint sugárfertőzésben. A természeti katasztrófa bekövetkeztét nem befolyásolhatjuk, de az atomerőmű építése és üzemeltetése nem biztos, hogy kötelező.

Másodszor: az eddigi mindhárom reaktorbaleset esetén problémaként jelentkezett a katasztrófa bekövetkezte után a reaktorban továbbra is termelődő ún. „maradékhő” kezelése. Ennek nincs jó és tesztelt modellje. Sajnos a fukushimai baleset nyomán sem tudunk pontos képet alkotni a folyamatokról, hiszen a műszerek a baleset bekövetkezte után csak nagyon rövid ideig működtek, így értékelhető eredményt sem szolgáltattak. (Drámaiak azok a falra írt hűtővízmagasságról szóló, időponttal ellátott feljegyzések, amelyek rossz referencia melletti adatokat adnak. – vö. ARD-dokumentumfilm.) Vállalható-e ez a kockázat nyugodt lelkiismerettel?

Harmadszor az is világos, hogy a nukleáris hulladék végleges tárolására sehol a világon nem született még megnyugtató megoldás.

Ezekkel a kockázatokkal mindenkinek tisztában kell lennie. Tudósnak és közembernek fel kell tennie a maga számára a kérdést: vállalhatók-e ezek a rizikók? Hagyjunk-e ilyen terhet utódainkra, akiknek jócskán beszűkítjük élet- és mozgásterét? Azt gondolom, hogy minden kutató számára példaértékű az a magatartás, amit az ún. „Göttingeni Nyilatkozatban” a német hadsereg atomfegyverrel való ellátását sürgető német kormányzati törekvésekkel szemben 18 neves (számos Nobel-díjas) fizikus (Werner Heisenberg, Wolfgang Pauli, Otto Hahn, Max Born, Max von Laue, Carl Friedrich von Weizsäcker stb.) tett. 1957. április 12-én valamennyi német napilapban informálták a közvéleményt mindarról a veszélyről, amit egy ilyen politikai döntés jelenthet. Talán nem tesszük rosszul, ha ezekre az etikai problémákra, saját és minden döntéshozó felelősségére felhívjuk a figyelmet.

  1. Olvasónk levelében nemzetközi példákra hivatkozik. Hogy a nevezett országokban milyen jellegű viták zajlanak a tárgyban, túlfeszítené egy ilyen válasz kereteit. Japánról már volt szó, de álljon itt egy kis kiegészítés. Ugyan a kormányzat kitart az atomerőművek újraindítása mellett, de a megújuló energiaforrásokat nem hagyhatja figyelmen kívül. Erre utal a Fukushima partjainál tervezett, részben beindított hatalmas szélerőművekre alapozott park, amely a tervek szerint teljes kiépülésekor 143 turbinával 1 GW teljesítmény előállítására lesz képes (vö. http://www.fukushima-forward.jp/english/news_release/news141222.html ). A tengeren működő szélerőmű érdekessége, hogy nem a tenger aljához van rögzítve, hanem óriási kötelekkel kifeszítve úszik a víz felszínén. Ugyancsak az elmúlt években nyitották meg a legnagyobb napelemes parkot az ország déli részén fekvő Kagoshima Bay település közelében. Ez a közel 130 hektáron lévő 300 000 napelemből álló telep 70 megawatt teljesítményt ad, ami 22000 háztartás áramellátását biztosítja.

A legtöbb nukleáris energiára építő ország egyfajta nemzeti függetlenségi szimbólumnak tekinti energetikai döntését: a saját maga által finanszírozott, saját „üzemanyaggal” ellátott, saját maguk által üzemeltetett atomerőművek az energetikai függetlenség jelképei. Franciaország is hagyományosan így tekint saját nukleáris iparára. Az állami atomkonszern Avera ugyanakkor óriási kihívások előtt áll. Miután 2014-ben közel öt milliárd eurós veszteséget könyvelt el, most a csőd szélén áll. Ennek elkerülése érdekében az ugyancsak állami kézben lévő EDF-fel kívánják összeolvasztani. Időközben Franciaországban is egyre jobban felerősödtek azok a hangok, amelyek erősen kételkednek abban, hogy az atomerőre alapozott energiapolitika valóban gazdaságilag fenntartható, jövőbe mutató technológiát jelent-e. Hogy a kételyek ne lehessenek túlságosan hangosak, François Hollande március elején a két cég vezetőivel folytatott megbeszélést és bejelentette, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a francia atomágazatnak jövője legyen. (vö. http://www.lemonde.fr/economie/article/2015/03/04/areva-annonce-un-plan-d-un-milliard-d-euros-d-economies-a-l-horizon-2017_4586899_3234.html ). A párizsi vezetés az ország függetlenségének jeleként tekint továbbra is az atomiparra, amelyben 2500 cég 220 ezer embernek ad munkát.

Követendő példaként említi Olvasónk Finnországot. A helyzet leírása külön tanulmányt igényelne, de néhány mondatban rögzítsük az utóbbi idők eseményeit. 2014. szeptember 19-én kelt hírek szerint a finn kormányzat az Olkiuotoban tervezett újabb, vagyis négyes blokk megépítését nem engedélyezi. Jelenleg ugyanezen a helyen épít a francia Avera-cég egy blokkot (vö. fentebb). A híradások szerint ez egy pénzügyi fiaskó. Az üzemeltető finn cég (TVO) szerint az erőműnek 2014-ben már áramot kellett volna termelnie, mára bizonyos, hogy 2016 előtt ebből nem lesz semmi. A ráfordítás összege a tervezett 3 milliárd euróról a jelenlegi becslések szerint több mint 8 milliárdra emelkedett. 2014. november 7-én kelt helszinki híradás a másik Pyhäjokiben tervezett atomerőmű-beruházásról ad számot. A finn Fennovoima Oy és az orosz állami Rosatom egy 1200 MW-os erőmű építését tervezi. A Roszatom az AES-2006-os nyomottvizes reaktor szállításával 40 %-os részesedést kapna. A finn kormány erre áldását adta. (A parlamenti döntés december elején született meg: 115-en voksoltak a projekt mellett, 74-en ellene.) A döntést a kormánykoalicióban részt vevő zöldek nem helyeselték és szeptemberben kiléptek a koalicióból. Eredetileg a német EON stratégiai befektető partnerként 34%-kal részesedett volna az üzletben, viszont 2012 végén kiszállt belőle. Mivel több finn magáncég is elállt a konstrukcióban való részvételtől, a Fennovoima Oy meglehetősen nehéz döntés előtt állt. 2013 szeptemberében azt jelentette be, hogy a technikát szállító orosz vállalkozás veszi át az EON stratégiai befektetői szerepét. Az erőmű várható költsége 6 milliárd euró. Minthogy az egyetlen érdeklődő befektető az orosz Roszatom, új politikai döntésre volt szükség. Az új konstrukciót nagy kételyekkel fogadják Finnországban. Az állami Roszatommal szemben nem csak az ukrajnai krízis miatt erős sok finn ellenérzése, hanem a konszern biztonsági megoldásait sem tartják megfelelőnek. (Vö. http://www.gtai.de/GTAI/Navigation/DE/Trade/maerkte,did=1109598.html) Érdekes fejlemény, hogy az egykori finn gazdasági miniszter, Mauri Pekkarinen, a parlament gazdasági bizottságának elnöke 2015. február 18-án a megújúló energiaforrásokról szólva kijelentette, hogy a biomasszával 2030-ig le tudják váltani széntüzelésű erőműveiket. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy amennyiben az atomerőművek működtetése nem gazdaságos, akkor azokat be kell zárni. Az állam ehhez semmiféle pénzt sem hajlandó adni. (Vö. http://energyload.eu/aktuelles/finnland-nutzt-keine-kohle/)

Miután kedves Olvasónk a németországi helyzet kritikáját megfogalmazó hangoknak ad hangot, röviden reagálnék erre. Idézett cikke arról tudósít, hogy a német szénerőművek honnan mennyi kőszenet importálnak. Nyilvánvaló, hogy ez nem az állami energiapolitika kiemelt területe, sőt a törekvések ennek leépítésére szolgálnak. Így az emberi jogokért és környezetvédelemért síkra szálló közhasznú egyesület által megfogalmazott tanulmány fő intenciója pontosan megfelel a szövetségi és tartományi kormányzatok által képviselt politikának. Természetesen az átállás a nukleáris energiáról nem problémamentes. Az egyik legnagyobb gond a leállás, illetve az erőművek leépítése. A költségek nehezen tervezhetőek, de az energiacégek lobbitevékenysége sem hagyható figyelmen kívül. (Vö. Süddeutsche Zeitung, 2015. március 21: Wohin mit dem Schrott?) Másik probléma a rövid idő alatt bekövetkezett, új forrásokból származó „túltermelés”: sokkal több energiát termelnek az új energiaforrások mint amennyire számítottak. Ennek egyik jele, hogy a közelmúltban átadott, a világ legkorszerűbb gázerőművének tartott irschingi üzemet az üzemeltető nem képes gazdaságosan üzemeltetni. (Vö. http://www.handelsblatt.com/unternehmen/industrie/irsching-eon-und-partner-wollen-hochmodernes-gaskraftwerk-stilllegen/11466284.html). Harmadik problémaként a megtermelt elektromos energia szállítása jelentkezik. Az eddigi hálózatok áttervezésre szorulnak. Természetes módon sokan tiltakoznak az ellen, hogy közvetlen környezetükben távvezetékek épüljenek, mások örülnek annak, hogy környeztükből ezek eltűnnek. A lakossági fórumok, az érintettekkel folytatott tárgyalások valószínűleg megfelelő kompromisszumos eredményt hozhatnak. Miután Németországban élek, szabadjon egy saját háztartási példával zárnom. 2013 nyarán szerelték fel a napelemeket házunk déli oldalának a tetejére. 2014-ben termeltünk 3772 kWh elektromos energiát, amelynek egy részét magunk (1704 kWh) használtuk fel, másik részét (2028 kWh) a hálózatba tápláltuk. Természetes módon a nem éppen termeléses időszakban nekünk kellett energiát vásárolni (2014 kWh). Mindez együttesen azt jelenti, hogy a korábbi 97 eurós havi villanyszámlánk 13 eurósra módosult. Talán érdemes hangsúlyozni, hogy itt nem egy óriási ház tetejéről van szó.

  1. Nem a témába illeszkedik, pusztán egyfajta analógiás gondolatot vet fel a hivatkozott Szarka Lászlótól származó írás. Osztom kedves Olvasónk véleményét abban, hogy nem a propaganda alapján kell ezeket a kérdéseket eldönteni. A Feynmantól származó gondolatot, amely szerint a természetet nem lehet becsapni, kiegészíteném azzal, hogy az embereket pedig nem szabad becsapni. Igenis mindannyiunk kötelessége az etikai megfontolásokat igénylő, lelkiismereti döntésekre sarkalló tényeket feltárni, lehetőség szerint mindenki számára érthető módon megfogalmazni, miként azt 1957-ben a 18 tekintélyes fizikus tette. És itt nem csak a hatékony, vagy annak vélt technológiáról van szó. Nyilvánvaló módon sok új ismerettel gazdagodtunk a 20. század elejétől fogva, amikor még mértékadó tudósok (pl. Ernst Mach) is kérdőre vonták, hogy létezik-e atom. Éppen ezek segíthetnek hozzá a felelősségteljes, erkölcsi döntések meghozatalához. Ami az atomfizikai ismeretek alapján megvalósítható, nem biztos, hogy megvalósítandó. Főként igaz ez akkor, ha a nem kiküszöbölhető kockázatok vállalása helyett léteznek más megoldások, vagy ahogyan München érseke, Marx bíboros fogalmazott: „Az atomenergiát eredetileg »híd-technológiának« szánták. A »híd« metafora az átmenetiségre akart utalni. Ebből azonban sokan inkább a »hídpillérekre« következtettek, vagyis arra, hogy az atomenergia kikerülhetetlen forrás.” Nem ismerem azt a társadalmi-politikai-tudományos vitát, amelyre hivatkozva Olvasónk korábbi közmegegyezést emleget. Az utóbbi néhány évben inkább ennek hiányát, illetve nagyon szűkre szabott voltát tapasztaltam. A magam részéről örültem volna annak, ha ebben a fontos és mindenkit érintő vitában megszólaltak volna a különböző felekezetek képviselői, akik az etikai szempontok mérlegelésére felhívhatták volna a figyelmet. Például úgy, ahogyan ezt a Német Katolikus Püspöki Kar tette. Megköszönve az értékes, ismételt átgondolásra ösztönző hozzászólást zárszóként állásfoglalásukból idéznék: „Az energiával való megváltozott bánásmód az igazságosság és a jólét központi próbaköve. Ennek során semmiképpen sem pusztán technikai kérdésekről van szó, hanem a biztonság, a teremtés iránti felelősség, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődés különböző követelményei közötti összetett etikai mérlegelésről is. Az egyház is kész arra, hogy szociális tanítása alapján ezzel a sokrétű feladattal a társadalmi vitában és a saját gyakorlatában szembenézzen.”

Tisztelettel: Balogh Vilmos Szilárd (Dr. rer. nat.)

 

  ,

12345

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján


  • via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.


Ajánlott cikkek: