A történeti Jézusnak ebben az összefüggésben teológiai jelentősége van, amennyiben a zsidó kontextusba visszahelyezve látható inkább a szenvedést a büntetéstől elkülönítő és a messianizmus előtt a nemzeti határokat lebontó, egyre inkább az univerzalizmust hirdető etikai monoteizmus képviselőjének, mint az ember bűnös állapotára fixálódó Isten fogalma hirdetőjének.
„…a katolikus egyház hierarchikus és centralizált hatalmi képződményei és sajátos struktúrái, mint a cölibátus intézménye, további lehetőségeket kínálnak a szexuális visszaélésekre és mindazok hosszú ideig tartó eltussolására.”
“Ez a nyilatkozat legyen az ölelés jelképe a Kelet és Nyugat, Észak és Dél között, továbbá mindazok között, akik hisznek abban, hogy Isten azért teremtett meg bennünket, hogy megismerjük egymást, együttműködjünk egymással, és egymást szerető testvérekként éljünk.”
“A nyugati szellemtörténet egyik fő mozzanatát képezi a valláskritika, illetve Isten megkérdőjelezése. Ennek egy egészséges teológia hasznát is veszi, amennyiben a hozzá intézett kérdésekre meggyőző válaszokat keres. Úgy vélem, hogy ez a tudományos alapállás és ez a történelmi-történeti gondolkodásmód megőrzi Pannenberg teológiáját nemcsak a racionalizmus, de a fideizmus végletétől is. Mondhatjuk, hogy nála éppenséggel a történelmi ráció engedi meg, hogy a hit bibliai fogalma érvényre jusson, és így a lutheri reformáció egyik központi jelszava, a »sola fide« helyes értelmezést kapjon.”
“Minden egyes egyházjogi előírás, rendelkezés illegitim akkor, ha az ember Istennel való közvetlen kapcsolatát akarja meghatározni, mintha ez a kapcsolat a jogi előírások rendszerébe illeszthető lenne. Ezért nem lehet jogi úton előírni az Istenbe vetett hitet, a belé vetett reményt és a neki járó hálát.”
Hermann-Josef Frisch könyvét Balogh Vilmos Szilárd ajánlja Olvasóink figyelmébe
Boór János recenziója Kurt Flasch “Miért nem vagyok keresztény?” című könyvéről
Élénk vitát váltott ki Ferenc pápa 2016. május 12-ei kijelentése, amikor női szerzetesrendek elöljárói előtt azt ígérte, hogy bizottsággal fogja megvizsgáltatni, miben állt a diakonisszák szolgálata az egyház első évszázadaiban. Ferenc ismét párbeszédet nyitott egy sokak által elintézettnek tartott kérdésben. E tekintetben is fontosnak tűnik az a kutatás, amely a „laikusok” és a „klerikusok” megkülönböztetésére fókuszál, hiszen arra is fényt deríthet, mennyiben szükséges az ordo (vagyis az egyházi rend) szentsége az egyház közösségi élete szempontjából. Az alábbiakban Herbert Haag gondolatmenetét és kutatási eredményeit idézzük.
’56 után sok nyugati, aki a térképen nem is nagyon tudta betájolni Magyarországot, érvelhetett volna azzal: mi közük a magyarokhoz? Vívják meg a saját harcukat. Mégsem tették, sőt, honfitársaink segítéségre siettek.
Ki merné azt állítani, hogy Romero érsek és a jezsuita tanárok szegényekért a 89-es egyetemi gyilkosság során vállalt vértanúsága a KGB hajdani kezdeményezésének lett volna a gyümölcse?
Az egész világ radikalizálódik. Az iszlám szélsőségekhez hasonlóan a keresztény értékekre oly gyakran hivatkozó hazai szélsőjobb, amelyet valójában kereszténynek nevezni aligha lehetne, szintén kiszabadult a palackból. Kérdés, hogy amikor szélsőséges nézetek válnak normálissá, mi a feladata az európai és a hazai kereszténységnek? Azt kell-e követni, ami a látszólag középen van: a (szalon)rasszista, konformista középosztálybeliséget? Vagy képviselhetnénk egy egészen más típusú szélsőséget is?
Nincs visszajelzés.