Hírek
„az induló harmadik évezred egyik – csendességében – kiemelkedően fontos hittörténeti és teológiai eseménye”
Eucharisztia, úrvacsora, ökumené
Együtt az Úr asztalánál
Mérleg Online —Címkék: eucharisztia, eucharisztikus vendégszeretet, Jézus asztalánál, ökumené, Ökumenikus Munkaközösség, úrvacsora
Örömmel értesítjük kedves Olvasóinkat, hogy az Evangélikus Hittudományi egyetem és folyóiratunk, a Mérleg közös kiadásában
Együtt az Úr asztalánál – ökumenikus tanulmány az eucharisztia/úrvacsora ünnepléséről
címmel önálló kötetként is megjelent a német katolikus és evangélikus teológusok Ökumenikus Munkaközösségének sok éves kutatómunkával előkészített, 2019. szeptemberében közzétett tanulmánya a kölcsönös eucharisztikus vendégszeretet lehetőségéről.
A biblikus és dogmatikai, egyház- illetve liturgiatörténeti és lelkipásztori szempontból egyaránt körültekintő, differenciált teológiai érvekkel megalapozott tanulmány fordítását korábban a Mérleg 2020-as kötete közölte. Az alapszöveg a jelen kiadásban kiegészül a vatikáni Hittani Kongregáció ellenvetéseivel és az Ökumenikus Munkaközösségnek a római kifogásokra adott válaszával.
A tanulmány Magyarországon eddig kevés figyelmet kapott – csak a Mérleg olvasói örülhettek a szövegnek. Bízvást kijelenthető azonban, hogy az induló harmadik évezred egyik – csendességében – kiemelkedően fontos hittörténeti és teológiai eseményéről van szó. A dokumentum alapvető biblikus nagyfejezete nem pusztán a Jézus asztalközösségeinek és utolsó vacsorájának emlékezetében kibontakozó korai keresztény ünneplés eredendő sokféleségéről és tartalmi gazdagságáról ad számot, hanem a kortárs bibliatudomány felismeréseinek ökumenikus, a közös keresztény gondolkodás számára irányadó jelentőségét is érzékelteti. A freiburgi Herder Kiadónál időközben az ökumenikus állásfoglalás eddigi recepciójának legfontosabb szövegeit tartalmazó tanulmány- és dokumentumgyűjtemény is megjelent (a németül Gemeinsam am Tisch des Herrn címmel kiadott mű folytatásaként – lásd itt »).
A kötet ára 2000 forint. Igyekszünk gondoskodni róla, hogy hamarosan kapható legyen néhány könyvesboltban. Addig is megrendelhető a Mérleg szerkesztőségénél az alábbi e-címen: merleg.digest@gmail.com. A postázás költsége 1000 Ft. A megrendelő az összeg egy részével a Mérleg folyóirat megjelentetését segíti. Mivel munkaerő-kapacitásunk igen csekély, az érdeklődők elnézését kérjük, ha a kiadványt nem tudjuk postafordultával elküldeni. A megrendeléseket mindenesetre megpróbáljuk tíz napon belül teljesíteni.
A Mérleg – lapok és könyvek szemléje több, mint fél évszázad óta ad számot az ökumenikus irányú nyugati teológia legújabb eredményeiről, a katolikus egyház reformfolyamatairól és a keresztény hit kulturális párbeszéd-lehetőségeinek alakulásáról. Akik támogatni szeretnék folyóiratunk független és nélkülözhetetlen tájékoztató munkáját, amely – rendkívül szerény anyagi eszközeink ellenére – a II. vatikáni zsinat lezárulásától kezdve töretlenül zajlik, az alábbi bankszámlára küldhetik adományaikat:
IBAN: HU05117020362065476600000000 (Mérleg Egyesület)
Szívből köszönjük olvasóink segítségét!
3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján
via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.