Hírek

„…nem ismerhetők-e fel a polgári házasságban is a szentségi házasság olyan elemei – például az életre szóló elkötelezettség, a szeretet, a kölcsönös gondoskodás, a keresztény életvitel és a közösségi feladatvállalás – amelyek számos szentségi házasságból hiányoznak?”

Irgalomból is megárt a sok?

A családszinódus mint ideológiai harctér – Beszélgetés WALTER KASPER bíborossal, Vatican Insider, 2014. szeptember 18.

Mérleg Online — 2014 09. 20.
Címkék: Andrea Tornielli, családszinódus, elvált újraházasodottak, Ferenc ellenzéke, Gerhard Ludwig Müller, Walter Kasper

„Megelőző csapást” mér a közelgő püspöki szinódusra – az olasz La Stampa blogjaként működő Vatican Insider ismert szerzője, Andrea Tornielli szerint – az az október 1-jén megjelenő könyv, amelynek szerzői elfogadhatatlannak tartják Walter Kasper bíboros Ferenc pápa kérésére kidolgozott javaslatát az újraházasodott elváltak eucharisztikus kommúniójáról. Maga Kasper „bizonyos esetekben” lehetségesnek tekinti a második házasságban élő katolikusok áldoztatását, Isten könyörületességét pedig feltétlenül előbbvalónak a túlontúl emberi, mindenkor részleges igazság könyörtelen képviseleténél. Az öt bíboros írását tartalmazó, kiáltványszerű kiadvány nemcsak Kasper felvetése, hanem – immár nehezen leplezhető célratöréssel – Ferenc egyházreformja ellen is támadást intéz.

Kasper 2014 februárjában egy, a bíborosok testülete előtt elmondott hosszú konferenciabeszédben vázolta a katolikus egyház családpasztorációjának szükséges reformját. Nem utolsó sorban azt szorgalmazta, hogy az újraházasodott elváltakkal szembeni bánásmódban ne a keményszívű klerikusi ítélkezés elidegenítő tradíciója, hanem Isten megbocsátó szeretete érvényesüljön. Ferenc lelkesen fogadta a beszédet, amely nyomtatásban az előbb az Osservatore Romano hasábjain jelent meg, majd „Evangélium a családról” címmel könyvformában is. Még elhangzásának estéjén újra áttanulmányozta („elalvás előtt, de nem altató gyanánt”), s későbbi megnyilatkozásaiban többször hivatkozott rá.

A keményvonalasok nyílt intervenciójaként értékelhető tehát a „Megmaradni Krisztus igazságában” című, hamarosan megjelenő kötet, amely a vatikáni Hittani Kongregációt vezető Gerhard Ludwig Müller bíboros, Carlo Caffarra bolognai érsek, Raymond Leo Burke, az Apostoli Szignatúra prefektusa, valamint két kiérdemesült bíboros, Walter Brandmüller és Velasio De Paolis írásait tartalmazza. A családszinódus elé időzített akció kijózanítóan hathat mindazokra, akik azt remélték, a pápa reformszándékai legfeljebb szórványos ellenállásba ütköznek a katolikus egyház felsőbb köreiben. A tántoríthatatlan főpapok kezdeményezését – óvatos egyértelműséggel – a Magyar Kurír című egyházi orgánum is üdvözli. A félhivatalos egyház közlöny kritika nélkül közli a szintén ellenreformer George Pell ausztrál bíboros fejtegetéseit arról, hogy a befogadás és a kiengsztelődés evangéliumát (az elváltak lelkigondozásának vonatkozásában) voltaképp a katolikus hagyomány „támadói” tartják elsődlegesnek. Mi több, „a kereszténység minden ellenzője azt várja, hogy az egyház végül beadja a derekát ebben a kérdésben.”

A Vatikán-szakértő joggal nevezheti egy „példátlan médiahadművelet” részének a nyitást ellenző vélemények megjelenését, hiszen az előbb idézett Pell egyidejűleg ad közre könyvet az egyház jelenlegi gyakorlatának megváltoztathatatlanságáról, valamint Angelo Scola bíboros milánói érsek – aki Ferenc pápává választásakor ellenjelöltnek számított – szintén a családszinódusra nyomást gyakorló harcos konzervatívokat (köztük a még Ratzinger pápa által kinevezett fő hitvédőt, Müllert) támogatja.

A Vatican Insider újságírójának kérdésére válaszolva Kasper bíboros kifejti: nem végérvényes megoldást javasolt, hanem – „a pápával egyeztetve” – kérdéseket tett fel és lehetséges válaszok reményében megfontolásokat közölt. „A fő érv a következő: a házasság szentsége Isten kegyelmi adománya, amely a házastársakat a kegyelem és a feltétlen isteni szeretet jelévé teszi. Ám a keresztények is hibázhatnak, és napjainkban sajnos sok keresztény házasság csakugyan zátornyra fut. A hűséges Isten azonban senkit sem enged elbukni, és irgalmasságában új esélyt ad mindenkinek, aki meg akar térni. Az egyháznak tehát, amely szentség – azaz Isten irgalmasságának jele és eszköze – közel kell lennie, segítenie kell, tanácsot kell adnia, bátorítania kell. az ilyen helyzetben lévő kereszténynek különösen is szüksége van a szentségek közvetítette kegyelemre. A második házasság nem engedhető meg, de – ahogy az egyházatyák mondták – hajótörés után tutaj kell a túléléshez: nem újabb szentségi házasság, hanem az adott helyzetben szükséges szentségi eszközök. Ez a megoldás nem érvényes valamennyi esetre – hiszen az élethelyzetek rendkívül különbözőek –, hanem azokra vonatkozik, akik minden tőlük telhetőt megtesznek.

Kasper szerint „a szentségi házasság felbonthatatlanságáról szóló tanítás Jézus üzenetében gyökerezik. Ez továbbra is szilárd alap. Második szentségi házasság nem lehetséges mindaddig, amíg az első partner él. Különbséget kell tenni azonban a tanítás és az egyházfegyelem, vagyis a tanítás bonyolult élethelyzetekben történő lelkipásztori alkalmazása között. Ezenkívül az egyházi tan nem zárt rendszer: a II. Vatikáni Zsinat azt tanítja, hogy létezik fejlődés, a megértés lehetséges elmélyítése értelmében. Az a kérdés, hogy ez esetben beszélhetünk-e a tanítás hasonló elmélyítéséről, mint amilyen az egyháztanban már bekövetkezet”. Hiszen bár „Krisztus valódi egyháza” – ismétli meg Kasper a hivatalos álláspontot – „a katolikus egyház, ennek intézményes határain kívül is jelen vannak az egyházi lét összetevői. Vajon bizonyos esetekben nem ismerhetők-e fel a polgári házasságban is a szentségi házasság olyan elemei – például az életre szóló elkötelezettség, a szeretet, a kölcsönös gondoskodás, a keresztény életvitel és a nyilvános feladatvállalás – amelyek számos szentségi házasságból hiányoznak?”

Az öt bíboros, köztük a nagyhatalmú Müller prefektus könyvét a benne megtámadott német főpap kutató teológusként is „meglepődve” fogadta: „újságíróktól hallottam a hírt, nekik elküldték a szöveget a szerzők, nekem nem. Akadémiai pályafutásom során nem tapasztaltam hasonlót.” A zsinaton és az utána következő időszakban néhány bíboros ellenállt ugyan VI. Pál pápának, köztük volt a Hittani Kongregáció prefektusa is. Az ellenszegülés ilyen szervezett és nyilvános formájára azonban, ha jól tudom, nem került sor. Ha a bíborosok, a pápa legközelebbi munkatársai így cselekszenek, akkor – legalábbis a legújabb kori egyháztörténelemben – előzmény nélküli szituációval van dolgunk” (kiemelés: Mérleg).

Arra az ironikus kérdésre, hogy vajon Ferenc pápa „túl sokat beszél-e az irgalomról”, Kasper bíboros az alábbi választ adja: „Hogyan is lehetne túl sokat beszélni arról a témáról, amely az Ószövetség és az Újszövetség középpontja. Az irgalmasság nyilván nem áll ellentétben a tanítással, hiszen maga is kinyilatkoztatott igazság, és nem érvényteleníti az Úr parancsolatait, de ezek értelmezésének hermeneutikai kulcsa. Már XXIII. János pápa is ezt mondta a II. Vatikáni Zsinat nyitányán: „Az egyháznak ma az irgalmasság orvosszerét, nem pedig a szigor fegyverét kell használnia. Az irgalom tehát a katolikus egyház zsinati és zsinat utáni korszakának központi témája.”

Más helyütt, az Il Mattino című olasz napilapnak nyilatkozva Kasper kijelenti: a közelgő szinóduson „némelyek ideológiai háborút akarnak”. Úgy vélik, a nyitottabb szemlélet „az Igazság ellen van”. Ugyanakkor, teszi hozzá, „a polémia célkeresztjében nem én állok, hanem a pápa”. (Mérleg)

  ,

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján