Hírek

Az egyházjogász szerint teológiailag nem indokolt a nők kizárása a szogálati papságból.

Nincsenek helytálló érvek a nők pappá szentelése ellen

Interjú Sabine DEMEL egyházjogásszal – rp online, 2014. augusztus 2.


Címkék: , , , ,

 

Nőknek nem jár papi hivatal, a papi nőtlenség kötelező marad… Egyik állítás sem vitathatatlan, s a katolikus hívőket már régóta foglalkoztatja mindkét vitatéma. Sabine Demel professzorral, a regensburgi egyetem egyházjogi tanszékének vezetőjével – aki kutatóként mindenekelőtt a jog és a lelkipásztori munka összhangjának megteremésén fáradozik, s gyakran emel szót a nők pappá szentelése mellett – a Rheinische Post című német napilap internetes kiadása (rp online) közölt interjút.

Miért ütközik meg sok hívő a cölibátuson és azon, hogy csak férfiakat szentelnek pappá – holott ebben a kérdésben egyház végleges döntést hozott? Az újságíró felvetésére válaszolva Demel kijelenti: a fentiek mellett szóló érvek nem elfogadhatóak és kirekesztőnek tűnnek. A papi hivatás apostoli eredetét a férfinak született Jézussal okolják meg, ő azonban nem férfi mivolta révén, hanem emberként váltotta meg a világot (ahogy azt már az 5. században a nagy zsinatok egyike is tanította). Kizárólag a történelemre hivatkozni anakronisztikus – törekedni kell a rendszerező gondolkodásra, hogy a valóság megismerését kiszabadítsuk múltbeli kontextusábóé és átültessük napjaink kultúrájába.

„Az egyház férfias világát a Mária-tisztelet hivatott ellensúlyozni, ezzel szokás indokolni a nők egyházi megbecsülését”  – jegyzi meg az interjú készítője. Demel szerint „a Mária-tisztelet több nemzedéken át problematikus nőképet közvetített, s részben még ma is ez történik. A Mária-tisztelet – az egyetlen nő idealizálása – azzal a kockázattal jár, hogy a valóságos nőket leértékelik, vagy ők értékelik le saját magukat.” Nőnek lenni ebben az összefüggésben a Máriához való hasonlóságot jelenti, miközben az eszménykép elérhetetlen marad. „Amint a neves evangélikus teológus, Dorothee Sölle fogalmazott: Mária trónol felettünk. (…) Az egyoldalú biológiai értelmezést később a feminista teológia törte meg, amelyben Mária független, erős, önálló nőként is láthatóvá vált.” A nők kizárásának a pappá szentelésből máig sincs helytálló indoka. Egyházjogilag már régóta lehetséges, ezt azonban a gyakorlat nem veszi figyelmebe. Ezzel magyarázható, hogy katolikus nők csak szórványosan töltenek be lelkipásztori tisztséget vagy irányítanak karitatív szervezetet, s hogy csak elvétve állnak például katolikus akadémia élén.

Az egyházjogász úgy véli, szó szerint kell értenünk azt a kijelentést, hogy minden megkeresztelt ember „szent papságban” részesül – ezt tanítja a II. Vatikáni Zsinat egyházról szóló dogmatikai konstitúciója. A felszentelt papoknak az egyetemes papságot kell szolgálnia, nem pedig fordítva. A szolgálati papság nem több és nem kevesebb, mint az egyetemes papság egyesítése és vezetése az evangéliumok szellemében. A nők pappá szenteléséről folytatandó termékeny párbeszéd feltétele valamennyi résztvevő elkötelezettsége és a bizalom alapmagatartása. Csakis ez ad esélyt arra, hogy a fentről lefelé ható egyházi kommunikáció klasszikus mintája horizontális kommunikációvá alakuljon át, s hogy a hivatali ellenőrzés igénye átadja helyét az „engedni tudásnak”, a hívők kezdeményezőkészségére való ráhagyatkozásnak. Mielőtt önmagunk számára megértést követelnénk, készen kell állnunk a másik megértésére. Az fog mindent elkövetni a másik megértése érdekében, aki úgy érzi, hogy törekvését meghallgatják és meg is értik. Ez lehet az alapja annak, hogy együtt fedezzünk fel és bontakoztassunk ki valami újat –  hogy együtt lépjünk új útra.

Sabine Demel reménykedik benne, hogy a nők pappá szentelésének eshetőségét belátható időn belül komolyan fontolóra veszik az egyházban. Véleménye szerint a tudomány az 1960-as évektől kezdve folyamatosan reflektál erre a kérdésre, aminek nagy előnye, hogy az összes mellette szóló érv régóta az asztalon van. Manapság sokan takaróznak a női papság tiltásának kvázi-dogmatikai megalapozásával. A kérdéssel II. János Pál pápa is foglalkozott 1994-ben kelt hivatalos megnyilatkozásában. Sokan erre hivatkozva zárkóznak el az érdemi eszmecserétől. Az érvek tartalmi tekintélye azonban előbb-utóbb felülkerekedik a hivatali tekintélyen, ahogy ez az egyháztörténelem során számos döntő kérdésben már megtörtént. Példa erre a lelkiismereti és vallásszabadság, amelyet a katolikus egyház sokáig elutasított. A lelkiismereti szabadságot pápai oldalról „téves vélekedésként” ostorozták, a vallásszabadságot pedig egyenesen a „modern kor tévelyei” közé sorolták. Az egykor egyházellenesnek ítélt lelkiismereti és vallásszabadság napjainkban a katolikus egyház magától értetődő tanítása, amelyet a személy méltóságával indokolnak. „A Szentlélek olykor szokatlan utat választ” – emlékeztet Demel, aki reméli, hogy a nők pappá szentelésére nem kell olyan sokáig várnunk, mint a lelkiismereti és vallásszabadság egyházi elismerésére. (Losoncz Melinda összefoglalója)

 

 

  ,

12345

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján


  • via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.


Ajánlott cikkek: