A tiltakozás ideje

„A bűn a legnehezebben definiálható teológiai és erkölcsi fogalmak egyike, ezért az utolsók között kellene felhasználni emberek és emberi együttélési formák címkézésére. Személyeket minősítő általános kategóriának pedig végképp nem nem alkalmas.”

„Szégyenkezem az egyházam helyett”

írja JOHAN BONNY, Antwerpen katolikus püspöke

Mérleg Online — 2021 03. 25.
Címkék: családszinódus, egyház és homoszexualitás, Hittani Kongregáció, Johan Bonny

Forrás: De Standaard (Belgium), online kiadás, 2021. március 16.

A főpásztor 2015 októberében a belga püspökök képviseletében részt vett a Ferenc pápa által összehívott római családszinóduson. „Meghallgattam minden felszólalást”, emlékszik vissza, „részt vettem a kiscsoportos beszélgetéseken és a záródokumentum kidolgozásában”. Miután ez év március 15-én a Hittani Kongregáció negatív választ adott arra a kérdésre, hogy azonos neműek párkapcsolatát megáldhatják-e papok, Bonny a belgiumi De Standaard hasábjain kijelentette: „szégyenkezem az egyházam helyett. Legfőképpen pedig szellemi és erkölcsi értetlenség van bennem. Szeretnék bocsánatot kérni mindazoktól, akik a kongregáció válaszát kínosnak és felfoghatatlannak érzik: a katolikus egyház iránt elkötelezett, hívő homoszexuális pároktól, szüleiktől, nagyszüleiktől, lelkipásztoraiktól. Osztozom szenvedésükben, amelyet az egyház miatt kell viselniük”

A római iratból ugyanis hiányzik „mind a lelkipásztori indíttatás, mind pedig a tudományos megalapozottság, az árnyalt teológiai látásmód és a gondos etikai mérlegelés” – a családszinódus záródokumentumát ezek jellemezték. A Hittani Kongregáció „a határozathozatal másfajta mechanizmusát működteti”. Bonny püpök három szakaszt idéz példaként.

Legelőször is azt a bekezdést, amely szerint „nincs semmi alapja annak, hogy azonosságot vagy akár csak távoli hasonlóságot állítsunk a homoszexuális élettársi kapcsolatok és Istennek a házasságra és a családra vonatkozó terve között”. Személyesen ismerek olyan homoszexuális párokat, akik törvényes házasságban élnek, akiknek gyermekei vannak, akik melegszívű és stabil családot alkotnak, emellett pedig tevékenyen részt vesznek plébániájuk életében. Némelyikük főállású lelkipásztori, illetve egyházi munkatárs. Nekik különösen is hálás vagyok. Ki tagadhatná, hogy – amint a szinódus résztvevői többször is utaltak rá – léteznek analógiák közöttük és a heteroszexuális házasság között? Az ellenkezőjét állítani egyszerűen hamis.”

A következő a bűn fogalma. „A dokumentum utolsó bekezdései az erkölcstan nehézfegyverével hozakodnak elő. Világos logika: Isten nem hagyhat jóvá bűnöket, a homoszexuális párok együttélése bűnös állapot, tehát az egyház nem áldhatja meg kapcsolatukat. Pontosan ezt a nyelvezetet utasították el a szinódusi atyák, a homoszexuális párkapcsolatok vonatkozásában éppúgy, mint más „rendezetlen” életformák tekintetében. A 2016-ban megjelent Amoris laetitia kezdetű pápai buzdítás hangvétele is egészen más.”

Bonny arra is felhívja a figyelmet, hogy a bűn „a legnehezebben definiálható teológiai és erkölcsi fogalmak egyike, ezért az utolsók között kellene felhasználni emberek és emberi együttélési formák címkézésére”. Személyeket minősítő általános kategóriának pedig végképp nem nem alkalmas. „Nehezen megoldható rejtély, hogy az emberek mit akarnak és mit tehetnek életük legfontosabb pillanatában, az önmaguk és mások iránti legjobb szándék jegyében, szemtől szemben azzal az Istennel, akit szeretnek és aki szereti őket.” Az is tény, hogy a klasszikus katolikus teológia sohasem egyszerűsítette le ilyen megengedhetetlen mértékben a bűn kérdését.

„Végül püspökként és teológusként még inkább szégyenkezem a liturgia fogalma miatt. Homoszexuális párok méltatlanok volnának arra, hogy kapcsolatukért liturgikus keretben imádkozzanak a hívők, vagy liturgikus áldásban részesüljenek? Miféle liturgikus lomtárból származik az efféle szófordulat: »a liturgikus szertartás igazsága«?”

Ezzel szemben a 2015-ös szinóduson gyakran esett szó megfelelő szertartásokról és jelekről, amelyekkel homoszexuális párokat a liturgia terén is be lehetne vonni az egyház életébe – „természetesen a szentségi házasságkötés és egy kapcsolat megáldása között fennálló teológiai és lelkipásztori különbséget figyelembe véve. A szinódusi atyák többsége nem a merev liturgikus szembeállításra és nem is a mindent vagy semmit modelljére szavazott, ellenkezőleg: a szinódus ösztönzést adott olyan köztes formák megfontolt keresésére, amelyek megfelelnek mind az azonos neműek, mind kapcsolatuk sajátosságainak.”

„Egyébként pedig”, jegyzi meg az antwerpeni püspök, nem igazán tiszteletteljes dolog, hogyha a homoszexuális párok megáldásának kérdését „az úgynevezett szentelmények, illetve az – állatok, autók és épületek megáldását is tartalmazó – Áldások könyve felől közelítik meg. Homoszexuálisok házasságáról kellő tisztelettel csak A házasságkötés szertartásának rendje tágabb szövegösszefüggésében lehet beszélni – mint a házasság és a családi élet témájának esetleges variánsáról, őszintén elismerve mind a tényszerű hasonlóságokat, mind a kétségkívül fennálló különbségeket. Amikor Isten megáldotta az embert, soha nem a birtoklás vagy a kioktatás jegyében tette. Ő a mi Atyánk. Ebből indult ki annak idején a szinódusi atyák többsége.”

Az említett római iratban „hiába keresem a 2015-ös püspöki családszinódus alapvető tartalmi mozzanatait” – összegzi véleményét a belga főpásztor. – A hívő homoszexuális párok, családjaik és barátaik joggal érzik úgy, hogy „az egyház nem bánik velük megfelelő módon és igazságosan”. Ugyanez az egyházra nézve is sajnálatos és káros, hiszen „a dokumentum aláássa a Ferenc pápa által szorgalmazott szinódusi út hitelét. Vajon fellázad-e ellene a valódi szinódus?” (Mérleg)

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján