Publicisztika
A Dekameron szövegét a beható elemzés egyre inkább olyan ellenprédikációnak mutatja, amely a koldulórend lelkiségének vezérgondolatát, a contemptus mundi [a világ megvetése] motívumot bírálja.
Szeretet korona idején
Szalagyi Csilla összefoglalója Erich Garhammer írásáról
Mérleg Online —Címkék: Boccaccio, Dekameron, Erich Garhammer
A koronavírus-járvány és a hétköznapi humánum viszonyáról elmélkedve Giovanni Boccaccio Dekameronjának újraolvasására invitál Erich Garhammer német katolikus teológus, a würzburgi egyetem professor emeritusa a Münsteraner Forum für Theologie und Kirche című weboldalon megjelent írásában („Liebe in Zeiten von Corona”, www.theologie-und-kirche.de). „ADekameront ellen-prédikációként is olvashatjuk” – állapítja meg a szerző W. Wehle irodalomtudós tanulmányára támaszkodva.[1] Boccaccio művének tíz elbeszélője a domonkosok – a Prédikáló Rend – firenzei székhelyén, a Santa Maria Novella templomban találkozott össze. A templomban a Strozzi-kápolna freskóin – amelyeket Nardo di Cione festett 1357 körül – a purgatórium nem szerepel a végső dolgok között, habár Dante Isteni színjátékában már megjelent. „Az Isteni színjáték ugyanis a 14. század 40-es éveiig még tiltólistán volt a dominikánusoknál.” Az ember félelmeit nem volt szabad csillapítania olyan köztes megoldásnak, melyet a purgatórium nyitott meg, és amely szerint elkerülhető a vagy-vagy. A purgatórium ugyanis azt jelenti: „létezik egy harmadik hely e világ és túlvilág, a feneketlen mélység és a paradicsom, a menny és a pokol között.”
A szigorúan körülbástyázott világkép egyértelműségét a pestis rengette meg. Boccaccio meg volt győződve róla, hogy a pestis nem a romló erkölcsök miatt tört ki. A járvány a szervezetlenség és a mélységes tanácstalanság következménye – az orvostudomány és teológia válságát is beleértve. Az orvosok egyetlen terápiás ajánlata az volt, hogy aki csak teheti, húzódjon vissza vidékre. A tekintélyes sorbonne-i orvosok is egyedül ezt a gyógymódot ismerték: elmenekülni, amilyen gyorsan és amennyire hosszú időre csak lehet.
A prédikátorok válasza (például Rivaltói Giordano testvéré, aki a firenzei dominikánusok vezető szónoka volt: predicatore generale) így hangzott: az embernek nem kellene többet tudnia, mint ami a javára válik. Elég, ha mindenki hiszi, amit a Szentszék tanít, fölösleges az okokat kutatni. Az igehirdetés e naiv nyelvezetével szemben Boccaccio a művelt beszédet pártfogolta. „Az ő olvasói – Boccaccio mindenekelőtt a nőkhöz fordul – megértő olvasók, akik belső szemükkel is látnak. Egyszerű történetei nemcsak azoknak szólnak, akik kicsit szórakozni vágynak, hanem éppen azoknak, akik keresik a szellemi kihívásokat.”
A Dekameron szövegét a beható elemzés egyre inkább olyan ellenprédikációnak mutatja, amely a koldulórend lelkiségének vezérgondolatát, a contemptus mundi [a világ megvetése] motívumot bírálja. Utóbbi kiemelkedő jelentőségű ábrázolása „a Halál diadala” (Il Trionfo della Morte, 1335/40) a pisai középkori temetőben, a Campo Santóban, amely a domonkosok megrendelésre készült.[2] A freskó vizuális prédikáció a Hiúság ellen, s ezt Jacopo Passavanti írásba is foglalta Specchio della vera penitenza („Az igaz bűnbánat tüköre”) című művében, amelyet 1354-ben a firenzei Santa Maria Novella kolostorban alkotott. A kép a halál mindenütt jelenvalóságáról szól: mindenkit utolér, személyre való tekintet nélkül. A lelki gyógyulás legnagyobb ellensége a „világiasság”. Ezt a veszélyt – két csoportban – hét-hét nemes hölgy, illetve három-három nemes ifjú példázza. A tíz fiatal a tétlen élet (vita oziosa) allegóriája.
Boccaccio ezt a képekben ábrázolt búcsúprédikációt választotta a Dekameron kiindulópontjául. Nála is tíz fiatal ember (hét ifjú hölgy és három ifjú úr) szerepel – művelt, muzikális, tehetős fiatalok, akik nyitottak a szerelmi tapasztalatokra. A Santa Maria Novellában gyülekeznek, majd szót fogadva az orvosoknak kivonulnak a városból. Tizennégy nap elteltével azonban megszakítják kísérletüket, és visszatérnek Firenzébe, habár a pestisnek még közel sincs vége.
Mi történhetett? Mi lehetett visszatérésük oka? Az, hogy „az eltelt két hétben száz történetet beszéltek el, s a novellák új életfelfogáshoz vezettek. Ők tízen tehát egy merész írói ötlet megvalósítói: eszerint a humánum nem annyira engedelmesség dolga, sokkal inkább az elbeszélő diskurzus következménye. Nincs az a tekintély, amely képes volna kierőszakolni – a közösség és a kommunikáció útján találhatunk rá.
Az egymásnak elbeszélt történetek a természet és az ember új egységét alapozzák meg. A szereplők babérkoszorút viselnek, amikor elhagyják az erdőt: „minden résztvevőt költővé avatnak”. Egyúttal maguk mögött hagyták a halált, habár halandók maradtak. Visszatérnek a nagyobb közösségbe, amelynek szüksége van rájuk. A Dekameron utolsó napjának királya, Panfilo kijelenti: most már mindannyian elsajátították a helyes érzületet, és képessé váltak a cselekvő szeretetre („az együttérzésre” – compassione).
A történetek olyan hatást váltottak ki, amilyet leginkább a prédikációk szoktak. Ez a hatás a metanoia, a megtérés. A történetmondásnak terápiás ereje van. Az irodalom és az elbeszélőművészet hatékonyabb, mint valamely életidegen prédikáció. Amint a filozófus Kurt Flasch írja: a gondolkodó és segítséget kereső emberek belső fórumán a klérus ekkoriban már nem tölt be meghatározó szerepet. Elveszítette illetékességét az élet irányítására, de annál elkeseredettebben védelmezi a hatalmi bástyáit.
Boccaccio szerint a válság nem a papi hatalom visszatérését sürgeti, hanem egy új tekintélyhez fellebbez, s ez nem más, mint a poétikus észjárás: a költészet hatalma. A korabeli kolostorok önmegtartóztatásról beszélnek, miközben tele vannak kéjvággyal – a tíz fiatal ellenben tabuk nélkül beszél a szexualitásról, és önmegtartóztatóan él. Azért képesek a compassionéra – az együttérző és cselekvő szeretetre –, mert igazlelkűek.
[1] W. Wehle: Der Tod, das Leben und die Kunst. Boccaccios Decameron oder der Triumph der Sprache = A. Borst et al. (szerk.): Tod im Mittelalter, Konstanz, 1993, 221–260.
[2] Vö. L. B. Ricci: Ragionare nel Giardino. Boccaccio e i cicli pittorici del Trionfo della Morte, Roma, 1987.
3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján
via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.