Kritikai reflexiók az Amoris laetitiáról
2016. április 8-án mutatták be Ferenc pápa Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű, ún. szinódus utáni apostoli buzdítását. A fontosabbnak vélt kritikai reflexiók közt szemlézünk.
Nincs visszajelzés.Ki fog felülkerekedni? – A pápa a konzervatívok szorító ölelésében
„A vita most néhány évig még foglalkoztatni fog bennünket. Ennek során az is elválik majd, hogy az irgalmasság gondolata kibontakoztatja-e a saját dinamikáját, amely elsöpör még néhány irgalom nélküli dogmatikai tételt, avagy e gondolat alibiként szolgál egy olyan egyház számára, amely irgalmat nem ismerő kikötéseit irgalmasságként akarja árusítani.”
A Vatikán és a szexualitás
Megrettent és begyepesedett főpapok lélektani indítékaira hivatkozni itt nem elegendő – nem erről van szó ugyanis. Hanem mélyre bevésődött, tanítóhivatali jóváhagyással művelt, s végül zsákutcába jutott önigazolásról. Ferenc pápa szavai az egyházi önközpontúságról azokra a megkérgesedett teológiai nézetekre is vonatkoznak, amelyekhez Róma változatlanul ragaszkodik.
Az egyház jelenlegi válsága mint esély
Mellékes, hogy hagyományos vallási jelképek között vagy a világ felé forduló szimbólumvilágban mozgunk otthonosan. Ugyanakkor sokan nincsenek tudatában lelkiségüknek, ezért hagyják, hogy elvaduljon, elveszítse iránytűjét, romboló dühvé vagy valóságidegen lelkesültséggé változzék át és tünékeny látóhatárok szerint tájékozódjék.