A szekértáborból, amelyben Róma egyháza a francia forradalom óta elbarikádozta magát, és ahonnan elítélő szózatokat küldött a külvilág felé, a zsinati atyák többezer oldalnyi dokumentumon, tervezeten és módosító javaslaton keresztül találtak vissza az emberekhez és érkeztek el a modern kor kérdéseihez.
„…nyugodtan és bizalommal teszem én is kezedbe a jövőt.
Lehet, hogy még sok év lesz vagy éppen csak néhány hét,
de örülök minden egyes nekem ajándékozott új napnak,
aggodalom és félelem nélkül, teljes bizalommal hagyom rád mindazt,
ami még rám vár.”
A tapasztalat azt mutatja: a péteri szolgálat a mai katolikus egyházban olyan kihívást jelent, amely bárkit megváltoztathat. Aki progresszív bíborosként ment a konklávéra, az konzervatív pápaként jöhet ki onnan (Montini – VI. Pál). Aki konzervatívként ment a konklávéra, az progresszív pápaként jöhet ki (Roncalli – XXIII. János).
„Szomorúan vettem tudomásul és nem értem a római tárgyalások eredményét. A pápa elítéli azt az embert, akit nem hallgatott meg. A római mondás »audiatur et altera pars« (hallgattassék meg a másik fél is) nem érvényes a pápai Rómában.”
A katolikus egyház jobbszárnyával folytatott színjáték már több mint ötven éve tart. Ez alatt az idő alatt a pápák – VI. Páltól II. János Pálig, és különösen XVI. Benedekig – minden követ megmozgattak, sőt még a hagyományt és az észérveket is csűrték-csavarták, hogy a tradicionalistáknak különleges engedményeket biztosítsanak. A jobboldal viszont minden egyes alkalommal ellenállással vagy lázadással felelt.
A konstantini kor csodálatos vívmányát adta nekünk egyfajta „keresztény világnak”. De a keresztény világ nem az egyház: ez a megkülönböztetés bizonyára nehezen alkalmazható doktrinális és intézményi területen, mégis sürgősen meg kell tenni egy olyan világban, amelynek emberi dimenziói minden oldalról túlmutatnak a Nyugat határain, és amelynek történelme határozottan kivezet bennünket a konstantini kereszténységből.
„Akik hatalmi pozíciókban ülnek, félnek a saját történelmünkre való emlékezés erejétől. Az egyház történelmének ismerete a változás szubverzív potenciálját rejti magában.”
A II. Vatikáni Zsinat 1962-ben történt megnyitásának ötvenedik évfordulója alkalmából katolikus reformkörök a zsinaton elindult változtatások hatásait elemezték. A „Les Réseaux du Parvis“ (franciaországi reformkatolikus szervezetek hálózata) 2012. decemberi gyűlésén Elfriede Harth arról tartott előadást, hogy mivel járultak hozzá a nők a zsinati reformok gyakorlati átültetéséhez.
„…a vatikáni közvéleménykutatással a hívek azt remélték, új korszak kezdődik az egyház életében, meghallgatják, odafigyelnek véleményükre. De nem így történt. A Instrumentum Laboris óriási csalódást keltett”.
„Nem kellene-e elfogadni a keresztény élet tarka sokféleségét és örülni a változatok tárházának, nem pedig kiiktatni akarni a különbségeket? Hiszen nem a különbségeket kell megszüntetni, hanem más felekezetek hivatalos egyházi elítélését.”
A katolikus esztétika, amelynek középpontja és betetőződése a római Szent Péter bazilika, a pápasírokban is kifejeződik. A Szent Péter sírja köré épített Kelemen-kápolna, amely a 17. század elején kapta meg jelenlegi formáját, e pompa kibontakozásának tanúbizonysága. Úgy látszik, épp a sírok és a rájuk épülő templomok és kápolnák hivatottak tudósítani a Menny pompájáról, fenségéről és szépségéről. VI. Pál pápa síremléke a maga túllicitálhatatlan egyszerűségével radikális jelkép az örök katolikus egyház évszázadait kifejező sok szép műemlék között.
Nincs visszajelzés.