Publicisztika

“Igazság vagy hamisság igazi tétje az, hogy szabadok lehetünk-e vagy szolgaságban szenvedünk. Az a hír, amelyik az előbbihez segít hozzá, jó hír, terjesztésre méltó. Esélyt ad annak megsejtésére, hogy milyen az ország, amelyben a farkas a báránnyal lakik, és a párduc a gödölyével heverészik, és nem ártanak, és nem pusztítanak sehol a szent hegyen.”

A hamis hírtől a „fake news“-ig

Deák Dániel gondolatai


Címke: , , ,

Ferenc pápa 2018. január 24-én jelentette meg az 52. tömegtájékoztatási világnapra szóló üzenetét, amelynek kiemelt tárgya napjaink egyik rákfenéje, a „fake news“ (Messaggio del Santo Padre Francesco per la 52ma giornata mondiale delle comunicazioni sociali; «La verità vi farà liberi (Gv 8,32); Fake news e giornalismo di pace»). Nem egyszerűen hamis hírekkel szembesülünk ez esetben, hanem álhírekkel, vagyis rosszakaratból célzatosan terjesztett hamis hírekkel.

A fake news még a közönséges álhírnél is veszélyesebb, mert a digitális kommunikáció világában az emberi kapcsolatokat megmételyező hatása megsokszorozódik. Mivel a tét nem csupán a valóságismeret, hanem az, hogy megronthatók-e az emberi kapcsolatok, nem véletlen a pápai üzenetbe foglalt alcím, amelyben a szerző a védekezés eszközeként a szabadság gyakorlásának lehetőségét emeli ki.

 


A szerző a Budapesti Corvinus Egyetemen oktat, 2000 óta egyetemi tanárként. Jogász végzettségű tudományos doktor, közgazdasági tudományokban habilitált. Nemzetközi és összehasonlító adózással, valamint közösségi joggal foglalkozik. A Mérleg Egyesület elnöke. A Mérleg online-on publikált legutóbbi tanulmányát ld. itt.


 

Ma különös nehézséget okoz az igazságkeresésben az, hogy a hírek áradata zúdul ránk a digitális térben. Már nem csupán attól kell tartanunk, hogy az információt elrejtik előlünk, eltitkolva az igazságot, hanem attól is, hogy a kapott információ célt téveszt, élethelyzetünkben közömbös, tapasztalataink tükrében érdektelen. A közölt ismeretek lehetnek triviálisak, és ekkor az igazságot a banalitás helyettesíti, mint Huxley Szép új világában. Ekkor már nem az a kérdés, hogy ez vagy az igaz-e, hanem általában elapad az igazság megismerése iránti érdeklődés. Miután már nem vagyunk képesek megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől, minden információ leértékelődik, és döntéseink sokszor rögtönzésen, benyomásainkon, hangulatokon és megérzéseken alapulnak. A döntések ésszerűségének leértékelődése azonban igen veszélyes folyamat, mert utat nyit a sarlatánság, szolgaság és kizsákmányolás felé.

A tudomány már régóta nem könnyíti meg az átlagember dolgát, amikor tény és vélemény között különbséget kell tenni. Már a több mint száz éve megszületett pszichológiai pragmatizmus képviselői is elbizonytalaníthatnak bennünket nézeteikkel. Szerintük ugyanis az igazság megismerése függ attól, hogy az, ami megismerendő, milyen funkciót tölt be az életünkben. A valamiről való tudás pedig nem csupán mentális kérdés, amelynek igaz vagy hamis volta egybevethető a tárgyi világgal, hanem az ingatagnak értékelt környezetre vonatkoztatott vélekedés, amihez akció is társul. A vélekedés akkor is igaz lehet, ha egyébként a személyes cselekvés képes hatni az ingatag környezetre, nyomot hagyva azon.

Ma már közismert, hogy a valóságnak csak egy meghatározott szeletére alkalmazhatók érvényesen Descartes és Newton kategóriái, Heisenberg óta pedig tudjuk, hogy elméleti határa van bizonyos fizikai mennyiségek egyidejű, teljes pontosságot elérő megismerhetőségének.  További, általános érvényű megállapítás: a megfigyelő is benne van a megfigyelés folyamatában, ami befolyásolja is azt, hogy mit tudhatunk meg. Nem véletlenül beszélhetünk tudományos forradalomról, az igazság szokásos objektív kritériumai pedig kiegészíthetők azzal, hogy az a tudományos elmélet kerekedik felül, amelyik plauzibilis magyarázatra képes. Mai tapasztalatunkkal belátható, hogy az igazságra való törekvés folyamatában a korrespondencia problémája mellett – vagyis hogy ismereteink mennyiben feleltethetők meg a tárgyi valóságnak – jelentőséghez jut az értékek összerendeződését lehetővé tevő koherencia mint ismereteink gyújtópontja.

A társas kapcsolatok tárgyi valósága mellett legalább olyan fontos az érintetteknek az e viszonyokról szerzett tudása, az tehát, hogy e viszonyok miként tükröződnek a társadalmi szereplők tudatában. Az adott helyzet tudatosulása lényeglátással jár együtt, a lényeg kiemelése következtében pedig jelentőséghez jut a tárgyi világban megfigyelhető rendszerszerű működési mód, közelebbről egy rendszer és környezetének kapcsolata. E kapcsolat felfogása a környezetével dinamikus egyensúlyban lévő, az energiacserét tekintve nyitott, a feldolgozott információt tekintve azonban zárt rendszer önreflexiós, sőt, önszabályozó képességét feltételezi.

Az objektív és szubjektív viszonyával leírható fizikai valóság mellett egy másik valóság a funkcionális összefüggések – rendszer és környezetének – világa. A magyarázatok plauzibilitása, a terjesztendő értékek koherenciája és a rendszerszerű működés felértékeli a fizikai tér mellett a korábban figyelmen kívül hagyott vagy még föl nem tárt virtuális teret, miközben megtapasztaljuk azt, hogy ami virtuális, az nem látszólagos, hanem a valóságnak egy önálló – bár a mindennapi tapasztalattól különböző, és azzal nem is összecserélendő – síkja. Egy közösségi oldalon kibontakozó kommunikációs háló pl. nyilvánvalóan valóságos, de nem összekeverendő az érintettek más irányú kapcsolataival és azok szövetével.

A fentiekből következően az, hogy mi igaz vagy hamis, csak a valóság különböző síkjaira vetítve értelmezhető. Vannak érdektelen hírek, téves hírek, és a tévedések mellett nyilvánvaló hamisítások és álhírek is, amelyek nem tévedés, hanem megtévesztés termékei. A fake news a pápa szerint nem egyszerűen álhír, hanem a megtévesztésen túl megbélyegez embereket, ezáltal indulatot, sőt, gyűlöletet gerjeszt, végső fokon pedig aláássa a társas kapcsolatok békéjét.

A fake news romboló hatásától csak akkor lehetséges megszabadulni, ha szembefordulunk a megosztottsággal, ha azért lépünk fel, hogy az emberek közötti kapcsolatok szabadon és egymás javára legyenek alakíthatók. A pápa úgy gondolja, hogy a védekezéshez nem stratégiára van szükség, hanem egoizmustól megszabadult emberekre, akik párbeszédképesek. A feltárandó igazság nem személytelen, mert a megrontott kapcsolatok megjavításának, a szabadság meg- vagy visszahódításának eszköze.

A tájékoztatás kapcsolataink alakítását jelenti. A tájékoztatás védelme azt jelenti, hogy utat nyithatunk egymás felé a bizalom építése és a békeszerzés jegyében. Az igazság nem elvont és magányos tudás, mert nem lehet elszigetelve a társas kapcsolatoktól. Csak ha ezt elfogadjuk, akkor válik érthetővé a Názáreti közlése János evangélista tolmácsolásában: „az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,32). Az igazság nem olyan tudás, amely, megoszt, hanem olyan, amely egyesít embereket.

A szabadság kibontakoztatása kapcsolatainkban nem az igazságosztás, hanem minden egyes résztvevő személyes méltósága elismerésének a következménye. Az emberi személy nem azért érdemel tiszteletet, mert netán erkölcsösen cselekszik. Az emberi személy lényegében rejlik annak méltósága, ami megelőzi az erkölcsi megítélést. Egyetlen ember esetében sem támaszthatunk akadályt az igazság keresése elé. Ehhez képest másodlagos kérdés, hogy valaki egy konkrét esetben tévedett-e.

Ha a lelkiismereti szabadság a minden embert megillető méltóságból fakad, akkor ebből egyebek mellett az is következik, hogy nem zárható ki a meggyőződések egymástól való különbözőségének a lehetősége, és így egyik vallás felől nem ítélhető meg a másik vallást követők igazsága sem. Hitbeli meggyőződésünknek tehát humán kapcsolatainkból eredő etikai korlátja van: nem lehetek olyan korlátolt és önző, hogy a magam lelkiismereti meggyőződéséhez képest másét tévesnek ítéljem meg, és ebből végzetes következtetést vonjak le. A felismert igazság jegyében tehát nem tagadhatom meg egy másik személy méltóságát annak etikátlan eljárására hivatkozva, ugyanakkor magam etikai vétséget követek el, ha ezt mégis megtenném.

A Dignitatis humanae kezdetű zsinati deklaráció (Róma, 1965. december 7.) fényében a kinyilatkoztatott igazság jogától el kell mozdulnunk a személy joga felé. A deklaráció 2. bekezdése félreérthetetlen e tekintetben: „A vallásszabadsághoz való jog alapja […] nem a személy szubjektív állapota, hanem a személy természete. Ezért a kényszertől való mentesség joga megmarad azoknál is, akik az igazságkeresés és a hozzá való ragaszkodás kötelességének nem tesznek eleget.”

A lelkiismereti szabadság nem azon alapul, hogy a más nézeten levőkkel szemben polgári türelmet, mintegy elnézést kell tanúsítani, hanem abban a kötelességben gyökerezik, hogy a másik ember feltétlen méltóságát tiszteletben tartsam attól függetlenül, hogy ő miként vélekedik a világ dolgairól vagy rólam. Mivel nem lehetünk birtokában az igazság ősképi teljességének, nem is értékelhetjük platonikus módon az egyes ember résztudását a teljesség perspektívájában. Nem egyszerűen az egyetlen igazsághoz vezető utak sokféleségében kell gondolkodnunk, hanem minden ember személyes létezése megismételhetetlenségének és hasonlítatlan egyediségének az abszolút értékében.

Igazság vagy hamisság igazi tétje az, hogy szabadok lehetünk-e vagy szolgaságban szenvedünk. Az a hír, amelyik előbbihez segít hozzá, jó hír, terjesztésre méltó. Esélyt ad annak megsejtésére, hogy milyen az ország, amelyben a farkas a báránnyal lakik, és a párduc a gödölyével heverészik, és nem ártanak, és nem pusztítanak sehol a szent hegyen.

 

 

12345

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján


  • via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.


Ajánlott cikkek: