Hírek

A tudományos eredmény nem vélemény, vagyis a politika nem ronthatja meg a tudományt. A tudomány nem segít hozzá bennünket ahhoz sem, hogy megvédjük országunkat. Az akadémiai tevékenység önérték, nem kell materiális következményekkel (sikerrel) igazolni, és lényegét illetően nem is lehet megtervezni, adminisztrálni.

Befektetés a tudásba

Egyetemi oktatók XI. római szimpozionja – DEÁK Dániel


Címke: , , , , , ,

 

 

1. 

Az egyetemi oktatók „Az egyetemi eszme” (L’Idea di Università) címmel megrendezett XI. nemzetközi szimpozionjához kapcsolódott egy megelőző konferencia, amelyre október 1-én és 2-án került sor Rómában, és amelynek témája a húsz éve megszületett munkaanyag: „Az egyház jelenléte az egyetemen és az egyetemi kultúrában”. S. E. Enrico dal Covolo, a pápai lateráni egyetem rektora, házigazda bevezető előadásában hangsúlyozta az egyetemi autonómia jelentőségét. Zenon Grocholewski bíboros, a katolikus oktatás pápai tanácsának prefektusa ismertette a konferencia apropójaként szolgáló húsz éves dokumentumot, elhelyezve azt történeti összefüggésben, és kitérve arra, mennyiben vehető figyelembe a dokumentum az azóta történt változások tükrében.

Stefano Paleari, az olasz rektori konferencia elnöke áttekintést adott az egyetem és társadalom viszonyáról. Drámai képet festett arról, hogyan szakadnak szét a nyugat-európai társadalmak, mivel az egyetemek legalább is az Alpoktól délre egyre kevésbé képesek betölteni a társadalmi mobilitás segítésének funkcióját. A felső középosztály gyermekei elhagyják az olasz vagy spanyol egyetemeket, mert Németországba, a Benelux országokban, Skandináviába, vagy éppen Amerikába mennek tanulni. Az egyetemek széles rétegek előtt nyíltak meg az elmúlt két évtizedben, de az oktatás színvonala a korábbiakhoz képest olyan mértékben leromlott, hogy már az egyetemi rendszer fenntarthatóságát veszélyezteti.

Hozzátehetjük: hasonló romlási folyamat Magyarországon is elkezdődött, és különösen felgyorsult az elmúlt három-négy évben. Vezető egyetemeink pl. egyre kevésbé képesek mesterszakokat indítani, mert a legjobban felkészült hallgatók Nyugat-Európába mennek, és az ottani egyetemekkel magyar társaik nem tudnak versenyezni. A társadalmi mobilitásra nézve Magyarországon még súlyosabb a helyzet, mert a humán szakok állami támogatásának radikális csökkentése a hátrányos helyzetű fiatalokat lényegében megfosztotta attól az esélytől, hogy pl. jogászok vagy közgazdászok legyenek, vagy valamilyen bölcsészeti szakmát tanuljanak.

Gianfranco Ravasi bíboros, a kultúra pápai tanácsának elnöke az egyetemen jelenlévő kulturális mintákról beszélt. Abból indult ki, hogy két alapvető modell létezik. A hagyományos út Platóntól indul ki, aki szerint a tudomány tárgya a bölcsesség szeretete. Ennek alternatívája szintén ókori mintára vezethető vissza: Szókratészt követve a tudományos kutatás – és az egyetemi oktatás – középponti kérdését a módszertanban látjuk. Korunknak a bíboros szerint ez utóbbi sokkal inkább megfelel, mint az előbbi. Ma senki nincs abban a helyzetben, hogy az igazság tartalmi kérdéseiről egyértelmű, meggyőző és átfogó eligazítást adjon. Ehelyett egymással versengő módszereket kell és lehet a fiataloknak ajánlani.

Thomas Hobbes

Thomas Hobbes

Az igazság tehát nem adja meg magát olyan közvetlenül. Ezért idézte a bíboros Hobbes mondását is: „auctoritas, non veritas facit legem”. Eszerint a jog érvényességét sem a külső társadalmi környezet, pl. a politika fogja meghatározni, hanem a jog mint rendszer belső összhangja. Ez olyan relativizmus, amely nem egyeztethető össze a korábbi korok optimizmusával. Nem olyan korban élünk már, mint amelyben akár a Fides et ratio tézisei megfogalmazódtak. Ma kevésbé vagyunk képesek világos képet nyújtani környezetünkről. A bíboros arról is beszélt, hogy a kultúrák találkozása egyre intenzívebb. Ilyen korban a multikulturalitás a globális világ része, amely azonban statikus képlet, és folyamatosan kiegészítendő a dialógus újabb formáival.

2. 

Az egyetemi oktatók XI. római szimpozionját október 2–4. között tartották meg. A nyitó előadásokat Per Carlson és Jean Dominique Durand professzorok tartották. Carlson professzor kiemelte azt, hogy az alapkutatások váratlan alkalmazásoknak nyithatnak utat. Az is hangsúlyozta, hogy a tudomány a tudományért van. A tudományos eredmény nem vélemény, vagyis a politika nem ronthatja meg a tudományt. A tudomány nem segít hozzá bennünket ahhoz sem, hogy megvédjük országunkat. Az akadémiai tevékenység önérték, nem kell materiális következményekkel (sikerrel) igazolni, és lényegét illetően nem is lehet megtervezni, adminisztrálni.

Durand professzor kifejtette: az egyetem nem antik eredetű, hanem az arisztotelikus fordulat eredményeként, az újkori racionalizmust megelőlegező keresztény „naissance” mozgalomból született a XIII. században. Az egyetemi autonómiához a középkorban a klérus jelentős mértékben hozzájárult. Kollektívum (korporációk), és önkormányzás kulcsmozzanatok az egyetemek kifejlődésében. A szabad tudományok (artes liberales) a gondolkodás szabadságának tiszta forrását jelentették.

A professzor ugyanakkor azt is kiemelte, hogy konfliktus van a modernitás és az egyház története között. A laicizálódás és szekularizáció a francia forradalmat követően szerte Európában átalakulást hoz magával. A pozitivizmus kihívás a hagyományos gondolkodásmóddal, a tudományos alapértékekkel szemben, az instrumentalizmus kikezdi a tiszta tudományt. A szekularizáció okozta problémák ellenére X. Piusz pápa javaslata ma is időszerű: az egyetem legyen a humanizmus támasza. Feltűnő volt az, hogy több előadó is hangsúlyozta a humanista értékek jelentőségét, amelyekre Magyarországon keresztény körökben nem szokás hivatkozni. A II. Vatikáni Zsinat azután a laikusok egyenjogúsítását hozta magával, ami Magyarországon megint csak elfelejtődni látszik.

Követelményként ma megfogalmazódik az, hogy az egyetem a túlzott specializáció és a tudományterületek fragmentálódása helyett az egységesítés színtere legyen. Jean Dominique Durand visszahangozza Per Carlson gondolatát az egyetemet kreáló egység eszméjéről (tudomány és oktatás egységéről), amint azt elméleti igénnyel Jürgen Habermas is kimutatja. Az Evangelii gaudium – Ferenc pápa buzdítása – fő olvasata az egyetem témájáról előadó professzoroknál az, hogy a hermeneutikának, az értelmezések vitájának kiemelt szerepe van a mai tudományban. Ezen túl ma az egyetem az európai állampolgárság realizálásának is fontos tényezője, segít túllépni a szűk látókörű nacionalizmuson.

3. 

A konferencián szekciókat is szerveztek. Az egyik szekció témája a tudás átadása volt. Itt tartott előadást Stefano Zamagni, bolognai professzor. Kifejtett tézise az, hogy a lehetséges viszony tanulmányok (stúdium) és impérium (hatalomgyakorlás) között modern korban először is az egymástól való elkülönülés. Az egyetem Bolognában helyi kezdeményezésből, tehetős családok erejéből született, nem pedig felső hatalmi döntésre.

A polgári társadalmakban a politikai viszony stúdium és impérium között gazdasági viszonnyá alakul át. A humboldti modell szerint az egyetem mint a civil szféra része az államtól elválasztva működik, amennyiben érvényesül a professzor által gyakorolható akadémiai szabadság. Második opció stúdium és impérium viszonyában a függőség, a harmadik viszont a szövetség stúdium és impérium között. Ez akkor is lehetséges út, ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi években az egyetemek újfajta nehézségekkel néznek szembe. Ilyenek különösen a 2008-ban kezdődött globális pénzügyi válságból fakadnak. Szintén kihívás a fizikai érintkezési módok megváltozása. Ma már pl. online kurzusok indulnak, és elterjed az „e-leaning“. A virtuális valóságban az egyetemi szféra szereplői is másként viszonyulnak egymáshoz, mint eddig, több a választási lehetőség az együttműködésre, ugyanakkor a régi testületi formák elenyésznek.

További körülmény, amellyel számolnunk kell: az egyetem mint vállalat költségessé válik, mint pl. Amerikában az MBA és más népszerű mesterszakok, és eközben az egyetemi kompetenciák is átalakulnak. Az új tudás kikezdi a hagyományos hivatásokat. Ugyanakkor szövetség alakul ki az egyetem, a vállalati szféra és a közintézmények között. Az „univerzitás“, „multiverzitás“ lesz a vállalatokkal való együttműködésben. Ebben a közegben a szaktudások sokfélesége nem feltétlenül jelent összeköttetést, amint az egykor, az artes liberales esetében megvolt az egyes diszciplínák között. A szubszidiaritás is fontos az egyetemnek a vállalatokkal és közintézményekkel való szövetségében.

A közintézményekkel való viszonyban a politikai hatalommal szembeállítható a speciális tudás és szakértelem. A gazdasággal szembeni viszonylagos önállóság alapja viszont az, hogy ma már van civil gazdaság, és vannak civil vállalkozások is. A piaci verseny nem nélkülözhető, de hangsúlyos a vállalkozó felelőssége is. A gazdaság civillé alakításában segít a kultúra, amelynek fontos szerepe van az értékőrzésben, abban, hogy lehetséges legyen visszautalni a gyökerekig. E sajátos folyamatot éppen az egyetem mozdíthatja elő. A humboldti Bildung-eszmény jegyében az egyetemi autonómiát nemcsak intézményi szinten kell pártolni, mivel az intézményi vázat a kultúra és az egyetemi miliő (ha van) képes megtölteni valódi tartalommal.

4.

Nem lehet magyar résztvevőnek úgy tekinteni a konferencia témájára – befektetés az egyetembe –, hogy közben ne gondolna arra, milyen sanyarú helyzetbe kerültek a magyar egyetemek az elmúlt 4–5 évben, miközben erőforrásaik (hallgatók, oktatók, állami és nem állami támogatások) durván egyharmadát elveszítették, és ráadásul koncepciótlan és kiszámíthatatlan felsőoktatás-politikát szenvednek el. Európában az akadémiai szabadság csak az 1988-ban Bolognában kinyilatkoztatott Magna Charta Universitatum elveinek tükrében értelmezhető teljes körűen: oktatás és kutatás egysége, az állammal szembeni függetlenség, egyetemi autonómia és humanizmus. A nemzetközi gyakorlatban megfigyelhető elmozdulás a „magas intézményi autonómia + alacsony akadémiai szabadság” modellje felé. Ennek valószínű oka nemcsak a piaci szempontok közvetlen hatása egy globalizálódó és digitális egyetemi térben, hanem ennél még fontosabbnak tűnik, hogy az egykor volt humboldti modellben az egyetemi teljesítmény alapeleme az egyéni erőfeszítés, ma viszont – a nyugati társadalmak funkcionális alrendszerekbe tagozódását követően – az intézményi környezet a meghatározó, és benne a projektek szerint alakuló munkacsoportok, amelyek szerveződése behatárolja az egyéni teljesítmény értékelését is.

Magyarországon az integrált szemlélet helyett a szabályozás egymástól elszigetelten kezeli az akadémiai feladatokat és a gazdasági kontrollt, valamint az egyetemi autonómia részelemeit (akadémiai, szervezeti, személyzeti és gazdálkodási autonómia), amelyek pedig a valóságban együtt hatnak. A felsőoktatás mai irányítói lineáris és hierarchikus módon képzelik el az egyetemi autonómiát: szerintük lehetséges akadémiai autonómia, szervezeti kérdésekben már kevésbé érvényesülhet az állami fenntartóval szemben függetlenség, gazdasági tekintetben pedig egyáltalán nem. Ilyen formalista szemlélet a fejlett országok felsőoktatási politikájában már rég nincs.

Sikeres felsőoktatásra nagyobb esély kínálkozik a rendszerszemléletű, mint a partikuláris érdekek között egyensúlyozó szabályozás esetén. Előbbi akkor valósítható meg, ha jellemző a stratégiai irányítás, széles körben alkalmaznak pufferszervezeteket, a költségvetési támogatás nem címkézett, hanem a szabályozási rendszerben a blokktámogatások, a hosszabb időtávra szóló pályázatok és a teljesítési megállapodások lehetősége van benne. Ebben a környezetben a közvetett irányítási formák kerülnek előtérbe, az autonómia testületekre helyeződik, kollektív intézményi formákban értelmezhető. Ide kellene visszatérnünk, ha azt kívánjuk, hogy a magyar felsőoktatás megőrizze versenyképességét, egyáltalán azt a képességét, hogy bekapcsolódjon az európai felsőoktatási térbe, és része legyen a globalizálódó felsőoktatási piacnak.

 

 

 

12345

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján


  • via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.


Ajánlott cikkek: