Búcsúzóul

„Már nem felelt meg nekem semmiféle szervezett vallás a maga meghatározott rítusaival és szokásaival. Vallásommá az a »halk és szelíd hang« vált, amit, ha figyelünk rá, meghallunk, miként azt Illés próféta tette (1Kir 19,12). Ez a hang a létező Istené, embereken át és bennük hat, ő állt életem összes gondviselésszerű véletlene mögött… 1970. október 7-én mindössze annyi történt, hogy egyszerűen »rendeztem« viszonyomat a külvilággal. Ezen a napon beléptem a londoni Liberális Zsidó Zsinagóga tagjai közé.”

Vermes Géza emlékére

BOÓR JÁNOS búcsúztatója


Címke: ,

Oxfordban 2013. május 8-án 88 éves korában hosszan tartó, rákos betegségben elhunyt Vermes Géza, a judaisztika első, emeritált profeszora a nagymúltú angliai egyetemen. Oxfordshire-i otthona közelében a St. Leonard templom sunningwelli sírkertjében bensőséges, zsidó és keresztény hagyományokat követő szertartás keretében Pam McKellen templomigazgató vezetésével temették el. A homíliát Nicholas King jezsuita, a Londoni Egyetemhez csatolt jézustársasági Heythrop College bibliatudomány-professzora tartotta. Nicholas Robert Michael de Lange, brit reformált rabbi és judaisztika professzor a cambridge-i egyetemen – Franz Rosenzweig tanítványa – előimádkozta héberül a 23. zsoltárt és arámiul a gyászolók kaddisát. Közéjük tartoznak a barátokon, kollégákon és tanítványokon kívül: első, 1993-ban elhunyt hitvesétől, Pamela Hobson Curle-tól származó két mostohalánya, továbbá özvegye, a lengyel katolikus biokémikus, Margaret Unarska, örökbe fogadott fiával, Jannal.

 

Élete

1924. június 22-én Makón zsidó származású családban született. Édesanyja, szül. Riesz Teréz tanítónő, édesapja, Vermes Ernő liberális újságíró volt. 1931-ben mindhárman kikeresztelkedtek, édesanyja mélyen hívő katolikusként élete végéig gyakorolta vallását. A szülők a holokausztban haltak meg.

Egyetlen fiúgyermekük 1942-ben Gyulán kitűnően érettségizett. Mivel származása miatt az akkori törvények miatt állami egyetemen, ill. főiskolán nem tanulhatott volna tovább, és a zsidó származású papok mentesültek más hátrányos megkülönböztetésektől, a papi pályát választotta élethivatásul. Először a jezsuitáknál jelentkezett, de csalódnia kellett, mert származása miatt az akkori rendi alkotmány előírásai szerint elutasították. Így fordult sikerrel az akkor már visszacsatolt nagyváradi püspökséghez, amely hittudományi tanulmányai első két filozófiai és egyháztörténeti évére a szatmárnémeti szemináriumba küldte. Itt lett kurzustársa és jó barátja a 2010-ben elhunyt Frank Miklós, később a Nemzetközi Karitász vezető tisztviselője, majd a Szabad Európa Rádió munkatársa és később a Magyar Karitász igazgatója (lásd Mérleg, 2010/3−4. 21−22. l. – Vermes magyar nyelvű „Önéletrajz”-ában Frank, az angol eredetitől eltérően, saját kérésére általában Kern Tibi álnéven szerepel, másutt a nyomda ördögének incselkedése folytán pedig Mikiként).

1944 májusában egyházi elöljárói tanácsára megkezdte hét hónapos bujkálását a gyulai, majd újpesti szalézi rendházban, folytatva a soproni domonkos teológián és végül a budapesti Központi Szemináriumban, ahová Boldog Apor Vilmos győri püspök, egykori gyulai plébánosa ajánlására vették fel. Miután tudományos érdeklődésből hiába kérte a felvételét a domonkosoknál, a háború befejezése után megkezdte teológiai tanulmányait immár az újra Romániába visszakerült nagyváradi papnevelő intézetben. A lelkipásztori hivatás azonban egyre kevésbé vonzotta. Azzal a szomorú ténnyel is szembesült, hogy a „katolikus egyház fő szervezeteiben tudatosan vagy tudat alatt, de még él a zsidóellenesség. Bár akkoriban el sem tudtam képzelni magam másnak, mint kereszténynek, és el voltam szánva tanulmányaim folytatására, ez a felismerés a náci uralom éveinek tapasztalatával megtetézve valahol a mélyben fölélesztette zsidó öntudatomat. Olyan környezetre vágytam, amelyben zsidó származásom nem számíthat hátránynak, és ahol akadálytalanul fejleszthetem intellektusomat” („Önéletrajz”, 57. l.). Ezt a környezetet találta meg a Notre Dame de Sion atyáinak a kongregációjában, akiknek leuveni noviciátusába Belgiumban 1946. október 2-án érkezett meg. Az egyéves újoncidő után 1952-ig a híres francia nyelvű jezsuita fakultáson folytathatta teológiai tanulmányait. 1948-ban ott hallott a szentírástudományi előadásokon először az egy évvel korábban felfedezett holt-tengeri tekercsekről. Ezekről az elsők között publikált 1949-ben, majd 1950-ben a párizsi Cahiers Sioniens hasábjain – bennük találta első meg tudományos szerelmét. Ezt jelezte 1962-ben a The Dead Sea Scrolls in English megjelenése folytatásaival és kiegészítéseivel.

Teológiai doktorátusát a jezsuita fakultáson 1952-ben szerezte meg, amikor már a leuveni állami egyetemen is végzett kiegészítő orientalisztikai tanulmányokat. Még abban az évben ellátogatott zsidó ősei szent földjére, majd megkezdte 1957-ig tartó párizsi életszakaszát a Sion-atyák központjában. Ebben az időszakban sajtómunkájában a magyar származású Paul Démann-nal együtt még a II. Vatikáni Zsinat előtt a katolicizmusban dívó antijudaizmus és antiszemitizmus ellensúlyozására és feloldására törekedett.

1955-ben egy cambridge-i orientalista kongresszus után megismerkedett egy exeteri egyetemi tanárral és annak Pam nevű katolikus feleségével, akivel egymásba szerettek. Lelkiismereti válságát „Önéletrajzá”-ban a 143. oldalon így írja le: „1956 vége és 1957 eleje önmarcangolással felérő önvizsgálattal telt. Be kell vallanom, hogy legkevésbé a papi mivoltom izgatott. Másodrendűnek tűnt a nőtlenségi fogadalom, amely mégiscsak absztrakt dolog ahhoz képest, hogy megsebezhetek egy valóságos élő személyt, akit nagyon szeretek. Ami az egyházat illeti, hűségem már amúgy is megosztott volt. Egyrészt hálát éreztem − és ma is érzek − azért, hogy segített és megvédett a negyvenes évek szenvedései idején, de immár láttam az egyház árnyoldalait is, azt, hogy nem egészen példásan viselkedett a zsidókkal szemben az évszázadok folyamán, és még a legutóbbi időkben is igen kifogásolhatóan a bibliai igazságot kutatók iránt. A Sion elhagyása önmagában nem látszott megrázó lépésnek … nem volt … olyan feladat számomra, ami visszatarthatott volna a szakítástól. A szerelem vonzását semmi sem csökkentette.” Aggasztotta viszont egy család megsebzése és új életének teljes anyagi bizonytalansága és reménytelensége. Mégis úgy érezte, hogy azt kell tennie, amit szíve diktál.

Gondviselésszerű véletlenként 1957. szeptember 1-jén Paul Kahle közbenjárására Newcastle-upon-Tyne egyetemén felvették az ószövetségi teológia előadó tanárának. Egy évre rá Vermes elvehette az időközben elvált Pamet, akivel 35 évet élt együtt szeretetben, súlyos betegségében haláláig önzetlenül ápolva őt. 1965-ben legnagyobb meglepetésére az Oxfordi Egyetemre a Zsidó Tudományok Tanszékére hívták meg docensként, ahova magával vitte pályafutásának másokkal, tk. feleségével együtt vállalt legnehezebb tudományos feladatát, Emil Schürer német evangélikus teológus (1864−1910) Die Geschichte des jüdischen Volkes im Zeitalter Jesu Christi /The History of the Jewish People in the Age of Jesus Christ (175 B.C.-A.D. 135) c., 1886−1890-ben először két kötetben németül, 1891-ben angolul megjelent remekművének korszerűsítését. Ez az 1973. évi három kötetes megjelenéséig kitöltötte oxfordi első két évtizedét.

Amikor a Journal of Jewish Studies folyóirat szerkesztésére kérték fel, úgy érezte, hogy tisztáznia kell, miképpen is áll a judaizmussal. „»Áttérésről« természetesen szó sem lehetett. Nem térhettem át a kereszténységről a judaizmusra. Addigra a kereszténység, az olyan alapvető tanaival, mint a Szentháromság, Jézus istensége stb. már mögöttem volt. Nem hagytam fel vele, hanem észrevétlenül kinőttem belőle. Arra sem éreztem hajlandóságot, hogy a judaizmust a hagyományos formájában fogadjam el. Már nem felelt meg nekem semmiféle szervezett vallás a maga meghatározott rítusaival és szokásaival. Vallásommá az a »halk és szelíd hang« vált, amit, ha figyelünk rá, meghallunk, miként azt Illés próféta tette (1Kir 19,12). Ez a hang a létező Istené, embereken át és bennük hat, ő állt életem összes gondviselésszerű véletlene mögött… 1970. október 7-én mindössze annyi történt, hogy egyszerűen »rendeztem« viszonyomat a külvilággal. Ezen a napon beléptem a londoni Liberális Zsidó Zsinagóga tagjai közé” („Önéletrajz”, 205−206. l.).

Vermes és RatzingerVermes harmadik újabb nagy kutatási irányát jelezte 1973-ban „A zsidó Jézus” c. könyve, amelyet számos más keresztény témájú mű is követett. „Mint életem legtöbb jelentős epizódja, »A zsidó Jézus« is gondviselésszerű véletlen következménye volt. Mivel általában úgy hiszik, hogy a Jézusról szóló könyvek inkább születnek szerzői vallásos élményeiből, mint a témával kapcsolatos problémák vizsgálatából, sokan próbálták ezt a sémát esetemben is alkalmazni, különös tekintettel (föltételezett) vallásos kalandozásaimra. Ám én tudatosan nem a teológiai fejtegetés vagy afféle Apologia pro vita sua jellegű önigazolás kedvéért írtam e könyvet, hiszen nem tervezett hozadéka volt az új Schürerhez (»History of the Jewish in the Age of Jesus Christ«) végzett előtanulmányaimnak, valamint annak a történészi véleménynek, hogy eljött az ideje a tények hiteles megállapításának. Mint »A zsidó Jézusban« (23. oldal) írtam, »kutatásunk kizárólagos és elkötelezett célja a tények és a valóság keresése, s munkánkat a názáreti Jézus tragédiája iránt érzett együttérzésből fakadóan kezdtük el. Ha az olvasó, miután a könyvet áttanulmányozta, felismeri, hogy ez a keresztény és zsidó mítosz által egyaránt eltorzított személyiség valójában nem az egyház Krisztusa volt, de ugyanígy a zsidó népszerű hagyomány aposztatája és mumusa sem, akkor talán elkezdtünk valamit törleszteni a neki járó és már régóta esedékes adósságunkból«” („Önéletrajz”,  257−258. l.).

Vermes Géza jó egy évvel elhunyta előtt 2012. március 12-én Rómában a katolikus egyház vezető szentírástudományi intézményében, a Pápai Bibliai Intézetben az őt egykor elutasító Jézustársaság mai tudós tagjai szeretettel teli fogadtatásában, nagy érdeklődés és megtiszteltetés közepette előadásban tekinthette át tudományos életművét. XVI. Benedek kihallgatáson fogadta feleségével együtt, amikor átadhatta a pápának The Authentic Gospel of Jesus c. művének díszkiadását. Requiescat in pace!

 

Folyóiratunkban

Nemeshegyi Péter SJ: „Vermes Géza életművéről, A zsidó Jézus felfedezése, Kritikai értékelés”, 1998/2. 172−187; Vermes Géza válasza, Benyik György hozzászólása, 1998/3. 359−360; Vermes Géza: „Jézus változó arcai”, 2000/4. 444−451; Vladár Gábor: „Az újabb Jézus-irodalom mérlege”, 2000/4. 452−466; Vass György SJ: „Történelmi valóság és vallásos értelmezés, Megjegyzések Vermes Géza könyveihez”, 2002/3. 315−325; Vermes Géza: „Válasz P. Vass Györgynek”, 2002/3. 325−326, Diarmaid MacCulloch: „Hogyan emelkedett isteni rangra Jézus?” 2013. honlap 3. old.

 

Művei magyar fordításban

A zsidó Jézus, Ahogy egy történész az evangéliumokat olvassa. Ford.: Hajnal Piroska, Budapest,  Osiris, 1995.

Jézus és a judaizmus világa. Ford.: Hajnal Piroska, Budapest, Osiris, 1997.

A qumráni közösség és a holt-tengeri tekercsek története. Ford.: Hajnal Piroska, Budapest, Osiris, 1998.

A zsidó Jézus vallása. Ford.: Hajnal Piroska, Budapest, Osiris, 1999.

Gondviselésszerű véletlenek, Önéletrajz. Ford.: Sárközi Mátyás, Budapest, Osiris, 2000.

Jézus változó arcai. Ford.: Sárközi Mátyás, Budapest, Osiris, 2001.

Jézus hiteles evangéliuma. Ford.: Nagy Mónika Zsuzsanna, Budapest, Osiris, 2005.

A passió. Ford.: Nagy Mónika Zsuzsanna, Budapest, Osiris, 2005.

A kereszténység kezdete Názárettől Nikaiáig (Kr. u. 30–325). Ford.: Nagy Mónika Zsuzsanna, Budapest, Libri, 2013.

12345

3 csillag az 5-ből. 1 ajánlás alapján


  • via WordpressA hozzászólások és trackbackek engedélyezve vannak, a visszajelzések moderáltak. Trackback küldéshez használja ezt a linket: Trackback URL.


Ajánlott cikkek: